A jogszabály mai napon hatályos állapota

5/2002. (II. 22.) EüM-FVM együttes rendelet

a növényekben, a növényi termékekben és a felületükön megengedhető növényvédőszer-maradék mértékéről

Az élelmiszerekről szóló 1995. évi XC. törvény 27. § (11) bekezdésében, valamint a növényvédelemről szóló 2000. évi XXXV. törvény 65. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeljük el:

1. § (1) A rendelet hatálya az 1. számú mellékletben meghatározott, élelmiszerként forgalomba hozatalra kerülő, külön jogszabályban meghatározott vámtarifaszámmal jelölt növényekre, növényi termékekre terjed ki. A megengedettnél több szermaradékot tartalmazó növény, illetve növényi termék élelmiszerként nem hozható forgalomba.

(2) A növényeken és növényi termékeken, valamint az azokban megengedett növényvédőszer- és növényi termék tartósítószer-maradék megengedhető mértékét az 1. számú melléklet tartalmazza.

(3) 0-3 év közötti gyermekek táplálására szolgáló növényen és növényi terméken, valamint ezekben előforduló növényvédőszer-hatóanyag maradék egyetlen hatóanyag esetében sem haladhatja meg a 0,01 mg/kg mennyiséget.

(4) Az anyatej-helyettesítő, illetve az anyatej-kiegészítő tápszerekben jelen lévő növényvédőszer-maradék megengedhető mértékére vonatkozóan külön jogszabály rendelkezései az irányadóak.

(5) E rendelet előírásait a szárított termékekre is alkalmazni kell, figyelembe véve a koncentrálódási faktorokat.

(6) A rendelet hatálya nem terjed ki a feldolgozott élelmiszerekre és takarmányokra. A gyümölcsökre és zöldségekre vonatkozó egyéb minőségi előírásokat külön jogszabály tartalmazza.

(7) Az e rendelet szerinti növényvédőszer-maradék határértékek (a továbbiakban: MRL) az export előtt kezelt termékekre nem vonatkoznak, ha kielégítően lehet bizonyítani, hogy

a) a célország az adott károsító behozatalának megakadályozására egyedi kezelést ír elő, vagy

b) a célországba történő szállítás, illetve tárolás alatti védelem biztosítására szükséges a károsító elleni védekezés.

(8) Több növényből, növényi termékből készült élelmiszer növényvédőszer-maradék határértékét az egyedi komponensek tömeg szerint súlyozott MRL átlaga adja. Az egyes komponensek határértékei nem haladhatják meg az 1. számú mellékletben megadottakat.

(9) E rendelet alkalmazásában

a) növényvédőszer-maradék: a növényben, növényi termékben, illetve a környezet különböző elemeiben kimutatható, növényvédőszer alkalmazására visszavezethető hatóanyag fajlagos mennyisége, amely külön jelölés esetén a bomlás, illetve a reakciótermékek együttes mennyiségét is magában foglalja;

b) forgalomba hozatal: az (1) bekezdésben meghatározott termék betakarítás utáni, térítés ellenében vagy térítésmentesen történő bármely átruházása;

c) származási tagállam: az Európai Gazdasági Térség azon szerződő állama (a továbbiakban: Szerződő Állam), ahol a növényt, növényi terméket termelték és forgalomba hozták;

d) cél tagállam: azon Szerződő Állam, amelynek területére a növényt, növényi terméket beszállították és ott térítésért vagy térítésmentesen tovább forgalmazták;

e) ideiglenes határérték: a közösségi határérték hiányában a növényvédőszer-engedélyező hatóság által a Fodor József Országos Közegészségügyi Központ Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézete (a továbbiakban: OKK OETI) szakvéleményének figyelembevételével megállapított határérték.

2. § (1) A megyei (fővárosi) növény- és talajvédelmi szolgálatok rendszeresen ellenőrzik a növények és növényi termékek növényvédőszer-maradékát a termőhelyeken betakarításkor és szüretkor, a raktárakban kitároláskor, a nagybani gyűjtőhelyeken, a kereskedelmi, valamint a behozatali forgalomban. A vizsgálatokat a nemzeti és a Szerződő Államok által koordinált vizsgálati program szerint készített éves program alapján kell elvégezni. A program szerinti, illetve rendkívüli eset kapcsán a vizsgálatokat a 2. számú mellékletben feltüntetett analitikai vizsgálatra kijelölt intézmények laboratóriumai végzik. A vizsgálati programról és a vizsgálati eredményekről, a megtett intézkedésekről az Európai Bizottságot (a továbbiakban: Bizottság) és a Szerződő Államokat minden év december 31-éig a Növény- és Talajvédelmi Központi Szolgálat (a továbbiakban: Központi Szolgálat) tájékoztatja. A kereskedelmi forgalomban végzett vizsgálatok eredményeit az intézmények éves jelentésben nyilvánosságra hozzák. A Nemzeti Akkreditáló Testület által növényvédőszer-maradék vizsgálatokra akkreditált laboratóriumok (a továbbiakban: akkreditált laboratóriumok) is jogosultak ellenőrző szermaradék vizsgálatok végzésére.

(2) Behozatali küldemény esetében az Egészségügyi Minisztérium, valamint a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium által erre kijelölt intézetek szakmailag egyeztetett javaslata alapján az évente kiadott mintavételi irányelvnek megfelelően kerül sor mintavételre. A mintavételt az illetékes növény-egészségügyi határkirendeltség végzi, amely továbbítja a mintát az illetékes vizsgáló intézetnek.

(3) A mintavételt és a vizsgálatokat az állati eredetű élelmiszerekben található peszticid-maradék megengedhető mértékéről szóló külön jogszabály, valamint a Növényvédelmi Módszertani Gyűjtemény szerinti eljárással kell végrehajtani. Ezzel egyenértékű, validált vizsgálati módszer is alkalmazható, amelyről a Szerződő Államokat tájékoztatni kell.

(4)

(5) Ha a vizsgáló intézmény laboratóriuma a mintában a határértéket meghaladó növényvédőszer-maradékot, vagy az adott kultúrában nem engedélyezett növényvédőszer-hatóanyagot mutat ki, a vizsgálati jegyzőkönyvet a hatósági intézkedésre jogosult intézménynek soron kívül megküldi, amely a kifogásolt növényt, növényi terméket azonnali hatállyal zárolja. A zárolás a területileg illetékes Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat városi (fővárosi kerületi) intézete (a továbbiakban: ÁNTSZ intézet) határozatának meghozataláig tart.

(6) Az ÁNTSZ - szükség esetén az ellenőrzésre és a zárolásra feljogosított más hatóság szakhatósági állásfoglalásának beszerzése után - határozattal dönt a növények és növényi termékek további forgalmazhatóságáról, felhasználhatóságáról, illetve indokolt esetben a környezetvédelmi előírásokat betartó megsemmisítéséről. A megsemmisítés költsége belföldi növény, növényi termék esetén a tulajdonost, import esetén az importálót, illetve a növény, növényi termék tulajdonosát terheli.

(7) Az (1) bekezdés szerinti éves program és a (2) bekezdés szerinti mintavételi irányelv szerinti - a 2. számú melléklet táblázatában szereplő növény, növényi termék, élelmiszer-alapanyag és dohány - ellenőrző vizsgálatért, illetve mintavételért a külön jogszabályban meghatározott díjat kell fizetni, ha a növényben, növényi termékben, élelmiszer-alapanyagban és dohányban a kijelölt intézmény laboratóriuma az (5) bekezdésében meghatározott kifogást állapított meg. A 2. számú mellékletben felsorolt intézmények részére az előző termékek esetén az éves programon, illetve mintavételi irányelven kívüli vizsgálatokért, mintavételért a külön jogszabályban meghatározott díjat kell fizetni. Élelmiszer-biztonsági indokok alapján a piacra kerülő termékek tételes vizsgálata is elrendelhető.

(8) Az ellenőrző vizsgálat, illetve mintavétel díját a növény és növényi termék tulajdonosa, importálója köteles megtéríteni. A vizsgálati díjat a vizsgálatot végző intézmény számlázza. Határon történő mintavételnél a mintavétel díját a mintavételt végző határállomás számlázza.

(9) A megrendelésre végzett mintavételért és vizsgálatért a megrendelő a külön jogszabályban meghatározott díjat köteles fizetni.

(10) Növényvédőszer-maradék tartalomra hivatkozva nem lehet megtiltani vagy akadályozni növényi termék forgalomba hozatalát, amennyiben a maradék mértéke nem haladja meg az 1. számú mellékletben feltüntetett értékeket.

(11) Amennyiben új információk alapján megállapítást nyer, hogy a mellékletben megadott határérték veszélyezteti az ember vagy állat egészségét, az engedélyező hatóság ideiglenesen csökkentheti a határértéket, amit a növényvédőszer-engedélyező hatóság határozatban rendel el. A határozat európai közösségi eljárásban kerülhet felülvizsgálatra.

(12) Ideiglenes határérték az Európai Unió Tanácsa vagy a Bizottság döntéséig, de legfeljebb négy évig tartható fenn.

(13) Ideiglenes határérték alkalmazása esetén, illetve abban az esetben, ha a magyar határérték eltér az Európai Unióban vagy valamely Szerződő Államban már megállapítottól, a Központi Szolgálat az érdekelt hatóságokkal egyeztetve a szükséges intézkedést az európai közösségi egyeztetési eljárás alapján teszi meg.

(14) Növényi termék fertőtlenítésére (gombabetegség, rovarkártevő ellen) használt hatóanyag esetén a megengedett határértéknél magasabb szermaradékkal a termék szállítására, tárolására csak akkor kerülhet sor, ha biztosítható, hogy a felhasználás időpontjára a termék növényvédőszer-maradéka a megengedett határértéket nem haladja meg.

(15) Harmadik országba történő export esetében a célország növényvédőszer-maradék előírásait kell figyelembe venni.

(16) Amennyiben más Szerződő Államból beszállított növényben vagy növényi termékben kimutatható növényvédőszer-maradékra nincs elfogadott határérték, az egészségvédelem követelményeit és a származási tagállam jó mezőgazdasági gyakorlatát figyelembe véve ideiglenes vagy állandó határértéket kell meghatározni.

(17) Amennyiben valamely más Szerződő Államból beszállított növényre vagy növényi termékre

a) az 1. számú mellékletben nincs határérték,

b) a határérték alacsonyabb, mint a származási tagállamban megállapított, vagy

c) a határérték miatt a tétel forgalomba hozatalát korlátozták, úgy erről a származási tagállamot és a Bizottságot a termék beérkezését követően, illetve az intézkedés meghozatalától számított húsz napon belül a Központi Szolgálat írásban tájékoztatja. Ezt követően - az európai közösségi eljárások figyelembevételével - késedelem nélkül egyeztetni kell a származási tagállammal. Az egyeztetés eredményéről a Szerződő Államot és a Bizottságot a Központi Szolgálat tájékoztatja.

(18) Az élelmezés-egészségügyi várakozási időn belül történt kényszerbetakarítás esetén a termelő köteles azt a területileg illetékes növény- és talajvédelmi szolgálatnak bejelenteni, és a termék növényvédőszer-maradék tartalmát ellenőriztetni. Az ilyen termék csak más termékektől elkülönítetten tárolható, felhasználása, forgalomba hozatala további intézkedésig tilos. Amennyiben az ellenőrzés a megengedettnél magasabb növényvédőszer-maradékot állapít meg, akkor az (5) bekezdés szerint kell eljárni.

2/A. § (1) A mintavételt végző növény- és talajvédelmi szolgálat a laboratóriumi vizsgálat eredményeit közzéteszi.

(2) A vizsgálati eredményeket havonta, a laboratóriumi vizsgálati bizonyítvány kiállítását követő hónap utolsó napjáig a mintavétel helye szerint illetékes, belföldi rendeltetési helyre szánt behozatali küldemény esetén a rendeltetési hely szerint illetékes polgármesteri hivatal hirdetőtábláján kell közzétenni.

(3) A növény- és talajvédelmi szolgálat a polgármesteri hivatal hirdetőtábláján történő közzététel mellett más módon is intézkedhet a vizsgálati eredmények közzétételéről.

3. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

(2) A növényvédő szer érvényes engedélyokiratában (a továbbiakban: engedélyokirat) előírt növényvédőszer-maradék határérték e rendelet hatálybalépésével az 1. számú mellékletben meghatározott határértékre módosul.

(3) Az 1. számú mellékletet rendszeresen felül kell vizsgálni. A rendelet hatálybalépése után engedélyezett új hatóanyag, illetve már engedélyezett hatóanyag új kultúrában való alkalmazásának engedélyezésekor az engedélyokiratban megállapított határérték az irányadó az 1. számú melléklet felülvizsgálatáig.

(4) Ez a rendelet a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:

a) a Tanács 76/895/EGK irányelve (1976. november 23.) a gyümölcsökben és zöldségekben, illetve azok felületén található peszticid-szermaradványok megengedett legmagasabb mértékének meghatározásáról, valamint az azt módosító, illetve kiegészítő 81/36/EGK, 88/298/EGK, 89/186/EGK, 93/58/EGK, 96/32/EK, 97/41/EK tanácsi irányelvek és 80/428/EGK, 2000/24/EK, 2000/57/EK, 2000/82/EK, 2003/60/EK, 2003/118/EK bizottsági irányelvek,

b) a Tanács 86/362/EGK irányelve (1986. július 24.) a gabonafélékben, illetve azok felületén található peszticid-szermaradványok megengedett legmagasabb mértékének meghatározásáról, valamint az azt módosító, illetve kiegészítő 88/298/EGK, 93/57/EGK, 94/29/EK, 95/39/EK, 96/33/EK, 97/41/EK tanácsi irányelvek és 97/71/EK, 98/82/EK, 2000/42/EK, 2000/48/EK, 2000/58/EK, 2000/81/EK, 2000/82/EK, 2001/39/EK, 2001/48/EK, 2001/57/EK, 2002/23/EK, 2002/42/EK, 2002/66/EK, 2002/71/EK, 2002/76/EK, 2002/79/EK, 2002/97/EK, 2003/60/EK, 2003/62/EK, 2004/2/EK, 2004/61/EK, 2005/37/EK, 2005/46/EK, 2005/48/EK, 2005/70/EK, 2005/74/EK, 2005/76/EK bizottsági irányelvek,

c) a Tanács 90/642/EGK irányelve (1990. november 27.) egyes növényi eredetű termékekben - többek között a gyümölcsökben és zöldségekben -, illetve azok felületén található peszticid-szermaradványok megengedett legmagasabb mértékének meghatározásáról, valamint az azt módosító és kiegészítő 93/58/EGK, 94/30/EK, 95/38/EK tanácsi irányelvek, 97/71/EK, 2000/24/EK, 2000/42/EK, 2000/48/EK, 2000/57/EK, 2000/58/EK, 2000/81/EK, 2001/35/EK, 2001/39/EK, 2001/48/EK, 2001/57/EK, 2002/5/EK, 2002/23/EK, 2002/42/EK, 2002/66/EK, 2002/71/EK, 2002/76/EK, 2002/79/EK, 2002/97/EK, 2002/100/EK, 2003/60/EK, 2003/62/EK, 2003/69/EK, 2003/113/EK, 2003/118/EK, 2004/2/EK, 2004/59/EK, 2004/61/EK, 2004/95/EK, 2004/115/EK, 2005/37/EK, 2005/46/EK, 2005/48/EK, 2005/70/EK, 2005/74/EK, 2005/76/EK bizottsági irányelvek.

1. számú melléklet az 5/2002. (II. 22.) EüM-FVM együttes rendelethez

Megengedett növényvédőszer-hatóanyag maradék növényekben, növényi termékekben

Hatóanyag Kultúra REND hatért
mg/kg
KH
+

abamektin almatermésűek 0,01 KH

csonthéjasok *0,01 KH

szőlő (bor, csemege) *0,01 KH

szamóca *0,1

málna, szeder *0,01 KH

ribiszke, köszméte *0,01 KH

egyéb bogyós gyümölcsűek *0,01 KH

héjas gyümölcsűek 0,02 KH

citromfélék 0,01 KH

déligyümölcsök 0,01 KH

paradicsom 0,02 KH

paprika 0,05

padlizsán *0,02

egyéb solanaceae (kivéve burgonya) *0,01 KH

uborka *0,01 KH

cukkini, spárgatök *0,01 KH

dinnyefélék *0,01 KH

tök, sütőtök, patiszon *0,01 KH

hüvelyesek *0,01 KH

száraz hüvelyesek *0,01 KH

gyökér- és gumós zöldségek *0,01 KH

hagymafélék *0,01 KH

káposztafélék *0,01 KH

fejessaláta *0,1

spenót *0,01 KH

vízitorma *0,01 KH

endívia *0,01 KH

petrezselyemlevél, zellerlevél, metélőhagyma *0,01 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,01 KH

étkezési gombák *0,01 KH

gabonafélék *0,01 KH

csemegekukorica *0,01 KH

burgonya 0,01 KH

dohány 0,05

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,02 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,02 KH

komló *0,05

tea (szárított) 0,02 KH

acefát gyümölcsfélék *0,02 KH

zöldségfélék *0,02 KH

olajos magvúak *0,05 KH

burgonya *0,02 KH

gabonafélék *0,02 KH

tea (szárított) *0,05 KH

komló (szárított) *0,05 KH

cukorrépa 0,1

dohány 0,1

acetamiprid alma, körte 0,5

őszibarack, nektarin 0,5

paprika, paradicsom 0,5

uborka 0,5

kalászosok (szem) 0,05

kukorica (csemege, áru, siló) 0,05

cukorrépa 0,05

burgonya 0,05

napraforgómag 0,05

repcemag 0,05

zöld dohánylevél 0,5

acetoklór vöröshagyma 0,1

kukorica (áru, siló, csemege) 0,1

burgonya 0,1

napraforgómag 0,1

kukorica szár és levél (zöld) 1

acibenzolár-S-metil almatermésűek (kivéve körte) *0,02 KH

körte *0,02 KH

csonthéjasok *0,02 KH

szőlő (bor, csemege) *0,02 KH

bogyós gyümölcsűek *0,02 KH

mogyoró *0,1 KH

dió, mandula, gesztenye *0,02 KH

kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió 0,02 KH

citromfélék 0,02 KH

banán 0,1

mangó 0,5

déligyümölcsök (kivéve citromfélék, banán, mangó) 0,02 KH

paprika, padlizsán *0,02 KH

paradicsom *1

kabakosok *0,02 KH

hüvelyesek *0,02 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,02 KH

hagymafélék *0,02 KH

káposztafélék *0,02 KH

leveles zöldségek *0,02 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,02 KH

étkezési gombák *0,02 KH

gabonafélék *0,05 KH

cukorrépa *0,02 KH

burgonya *0,02 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

komló (szárított) *0,05 KH

tea (szárított) 0,05 KH

acifluorfen-Na szójabab 0,1

AD-67 kukorica (áru, siló, csemege) 0,05

alaklór kukorica (áru, siló) 0,1

napraforgómag, repcemag 0,1

mustármag 0,1

olajretek 0,1

alanikarb alma 0,5

szőlő (bor, csemege) 2

paprika 0,5

aldikarb almatermésűek *0,05 KH

csonthéjasok *0,05 KH

szőlő (bor, csemege) *0,05 KH

bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

pekándió 0,2

citromfélék 0,2

banán 0,1

déligyümölcsök (kivéve citromfélék, banán) 0,05 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,05 KH

kabakosok *0,05 KH

hüvelyesek *0,05 KH

sárgarépa, pasztinák *0,5

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya, sárgarépa, pasztinák) *0,05 KH

hagymafélék *0,05 KH

karfiol, kelbimbó *0,2

fejeskáposzta, kínai kel, kelkáposzta, karalábé *0,05 KH

leveles zöldségek *0,05 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

étkezési gombák *0,05 KH

gabonafélék *0,05 KH

burgonya *0,5

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

komló (szárított) *0,05 KH

tea (szárított) 0,05 KH

aldrin (aldrin+dieldrin) almatermésűek 0,01 KH

csonthéjasok 0,01 KH

szőlő (bor, csemege) 0,01 KH

bogyós gyümölcsűek 0,01 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,01 KH

kókuszdió, pekándió, makadám dió, pisztácia, kesudió 0,01 KH

citromfélék 0,01 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,01 KH

paprika, paradicsom, padlizsán 0,01 KH

kabakosok (ehető héjjal) 0,02

kabakosok (nem ehető héjjal) 0,03

hüvelyesek 0,01 KH

pasztinák *0,02

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve pasztinák) 0,01 KH

hagymafélék 0,01 KH

káposztafélék 0,01 KH

leveles zöldségek 0,01 KH

szárukért termesztett zöldségek 0,01 KH

csemegekukorica *0,01 KH

termesztett-, vadon termő gombák 0,01 KH

burgonya 0,01 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,02

. földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,02

olajtök mag 0,02

komló (szárított) 0,02 KH

tea (szárított) 0,02 KH

alfametrin (alfa-cipermetrin) almatermésűek 1

kajszibarack, őszibarack, nektarin 2

cseresznye, meggy, szilva, ringló 1

szőlő (bor, csemege) 0,5

szeder, málna *0,5

ribiszke, köszméte, szamóca *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadám dió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék 2

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05 KH

paprika 0,5

paradicsom, padlizsán *0,5

kabakosok *0,2

zöldborsó, takarmányborsó 0,5

zöldbab *0,5

lóbab *0,05 KH

borsó (száraz) 0,05 KH

bab (száraz), lencse *0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,05 KH

póréhagyma *0,5

fokhagyma, vöröshagyma *0,1

zöldhagyma, gyöngyhagyma *0,05 KH

brokkoli, karfiol, káposzta, kelbimbó 0,5

kínai kel, kelkáposzta 1

karalábé 0,2

spenót, sóska *0,5

endívia *0,05 KH

egyéb leveles zöldségek *2

articsóka *2

spárga, rebarbara *0,05 KH

termesztett gomba *0,05 KH

vadon termő gombák *1

árpaszem, zabszem 0,2

búzaszem, rozsszem, tritikálészem 0,05 KH

kukorica (csemege, áru, siló) 0,05 KH

rizs *0,05 KH

cirok, köles, pohánka, fénymag *0,05 KH

cukorrépa 0,1

burgonya 0,05 KH

napraforgómag, lenmag, gyapotmag *0,2

mákmag, szezámmag *0,2

repcemag 0,2

mustármag 0,05 KH

földimogyoró 0,05 KH

szójabab *0,05 KH

kalászosok (szalma) 1

komló (szárított) *30

tea (szárított) 0,5

amidoszulfuron búza (szem), árpa (szem) 0,01

tritikálészem (szem) 0,05

búza-, árpa-, tritikálészem (szalma) 0,05

amitráz almatermésűek 0,5

csonthéjasok 0,05 KH

szőlő (bor, csemege) 0,05 KH

ribiszke, málna, köszméte, szeder, egyéb bogyósok *0,05 KH

szamóca 0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadám dió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék 0,05 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05 KH

paprika 0,05 KH

paradicsom *0,5

padlizsán *0,5

uborka 0,05 KH

dinnyefélék, tökfélék *0,05 KH

zöldbab 0,05 KH

zöldborsó, takarmányborsó *0,05 KH

száraz hüvelyesek *0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,05 KH

hagymafélék *0,05 KH

káposztafélék *0,05 KH

leveles zöldségek *0,05 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

étkezési gombák *0,05 KH

gabonafélék (kivéve csemegekukorica) *0,02 KH

csemegekukorica *0,05 KH

cukorrépa 0,05 KH

burgonya *0,05 KH

napraforgómag *0,05 KH

szójabab 0,05 KH

repcemag, mákszem, mustármag, tökmag, olajtök, olajretek *0,05 KH

gyapotmag 1

földimogyoró, lenmag 0,05 KH

kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

komló (szárított) 20

tea (szárított) 0,1 KH

amitrol almatermésűek *0,01 KH

csonthéjasok *0,01 KH

szőlő (bor, csemege) *0,01 KH

bogyós gyümölcsűek *0,01 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,01 KH

kókuszdió, pekándió, makadám dió, pisztácia, kesudió 0,01 KH

citromfélék 0,01 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék, oliva bogyó) 0,01 KH

oliva bogyó 0,05

paprika, paradicsom, padlizsán *0,01 KH

kabakosok *0,01 KH

hüvelyesek *0,01 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,01 KH

hagymafélék *0,01 KH

káposztafélék *0,01 KH

leveles zöldségek *0,01 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,01 KH

étkezési gombák *0,01 KH

gabonafélék *0,01 KH

cukorrépa *0,01 KH

burgonya *0,01 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,02 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,02 KH

komló (szárított) *0,02 KH

tea (szárított) 0,02 KH

aramit mezőgazdasági termények [kivéve citromfélék, déligyümölcsök, komló (szárított), tea (szárított)] *0,01 KH

citromfélék, déligyümölcsök 0,01 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

atrazin (Aktinit PK) alma, körte 0,1 KH

birsalma, birskörte, naspolya *0,1 KH

csonthéjasok *0,1 KH

szőlő (bor, csemege) 0,1 KH

bogyós gyümölcsűek *0,1 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,1 KH

kókuszdió, pekándió, makadám dió, pisztácia, kesudió 0,1 KH

citromfélék 0,1 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,1 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,1 KH

kabakosok *0,1 KH

hüvelyesek *0,1 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,1 KH

hagymafélék *0,1 KH

káposztafélék *0,1 KH

leveles zöldségek *0,1 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,1 KH

étkezési gombák *0,1 KH

kukorica (áru, siló, csemege) 0,1

cirok 0,1

cukorrépa *0,1 KH

burgonya *0,1 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,1 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,1 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

azafenidin almatermésűek 0,1

szőlő (bor, csemege) 0,02

napraforgómag 0,1

azimszulfuron gyümölcsök (kivéve kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió, citromfélék és déligyümölcsök) *0,02 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,02 KH

citromfélék, déligyümölcsök 0,02 KH

zöldségfélék *0,02 KH

gabonafélék *0,02 KH

cukorrépa *0,02 KH

burgonya *0,02 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,1 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,1 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

azinfosz-etil mezőgazdasági termények (kivéve citromfélék, déligyümölcsök, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag, komló (szárított), tea (szárított) *0,05 KH

citromfélék, déligyümölcsök 0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

azoxistrobin almatermésűek *0,05 KH

csonthéjasok *0,05 KH

szőlő (bor, csemege) 2

ribiszke, köszméte 0,05 KH

szamóca 2

málna 3

szeder *3

egyéb bogyós gyümölcsűek (áfonya, fekete bodza, josta, csipkebogyó) *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,1 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,1 KH

citromfélék 1

banán 2

déligyümölcsök (kivéve citromfélék, banán) 0,05 KH

paprika, paradicsom 2

padlizsán *2

uborka, cukkini 1

dinnyefélék, tökfélék 0,5

zöldbab (hüvellyel) *1

zöldbab (fejtett) *0,2

zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó 0,5

zöldborsó (fejtett) *0,2

egyéb friss hüvelyesek *0,05 KH

borsó (száraz) 0,1

száraz hüvelyes zöldségek (kivéve borsó, száraz) *0,1

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya, sárgarépa, pasztinák, petrezselyemgyökér, zellergumó, torma, bakszakáll) *0,05 KH

sárgarépa, petrezselyemgyökér, pasztinák, torma, bakszakáll *0,2

zellergumó *0,3

hagymafélék (kivéve póréhagyma, zöldhagyma) 0,05 KH

póréhagyma 0,1

zöldhagyma 2

brokkoli, karfiol 0,5

kelkáposzta, kínai kel 5

fejes káposzta 0,3

kelbimbó 0,1

karalábé 0,2

egyéb virágukért termesztett és fejes káposztafélék *0,05 KH

fejes saláta, endívia, galambbegy saláta, zsázsa *3

vízitorma *0,05 KH

cikória *0,2

spenót, sóska, mángold *0,05 KH

petrezselyemlevél, zellerlevél, metélőhagyma, sáfrány, turbolya *3

zeller (friss) *5

articsóka *1

szárukért termesztett zöldségek (kivéve articsóka, friss zeller) *0,05 KH

termesztett és vadon termő gombák *0,05 KH

kalászosok (szem) 0,3

gabonafélék (kivéve kalászosok) *0,05 KH

csemegekukorica *0,05 KH

rizs *5

cukorrépa 0,05 KH

burgonya 0,05 KH

repcemag 0,5

napraforgómag 0,05 KH

szójabab *0,5

olajos magvúak (kivéve napraforgómag, repcemag, szójabab) *0,05 KH

zöld dohánylevél 0,5

komló (szárított) *20

tea (szárított) 0,1 KH

barban mezőgazdasági termények [kivéve citromfélék, déligyümölcsök, komló (szárított), tea (szárított)] *0,05 KH

citromfélék, déligyümölcsök 0,05 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

báriumpoliszulfid (Ba-ban) alma, körte, birs 0,1

csonthéjasok 0,1

szőlő (bor, csemege) 0,1

ribiszke, málna, köszméte, szamóca 0,1

dió, mandula, mogyoró, gesztenye 0,1

benalaxil almatermésűek *0,05 KH

csonthéjasok *0,05 KH

szőlő (bor, csemege) 0,2

bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék 0,05 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05 KH

paprika, padlizsán *0,2

paradicsom 0,2

uborka 0,05 KH

dinnyefélék *0,1

tökfélék *0,05 KH

hüvelyesek *0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,05 KH

vöröshagyma 0,2

zöldhagyma 0,05 KH

fokhagyma, póréhagyma, gyöngyhagyma *0,05 KH

káposztafélék *0,05 KH

fejessaláta *0,5

leveles zöldségek (kivéve fejessaláta) *0,05 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

étkezési gombák *0,05 KH

gabonafélék *0,05 KH

csemegekukorica *0,05 KH

burgonya 0,05 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

benefin (benfluralin) dinnyefélék, uborka, tök, sütőtök, patisszon 0,1

zöldborsó, takarmányborsó 0,1

fejessaláta 0,1

napraforgómag 0,1

zöld dohánylevél 0,1

csillagfürt, szarvaskerep, herefélék, lucerna 0,1

benfurakarb almatermésűek *0,05 KH

csonthéjasok *0,05 KH

szőlő (bor, csemege) *0,05 KH

bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék 0,05 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,05 KH

kabakosok *0,05 KH

hüvelyesek *0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,05 KH

hagymafélék *0,05 KH

káposztafélék *0,05 KH

leveles zöldségek *0,05 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

étkezési gombák *0,05 KH

kalászosok (szem) *0,05 KH

árukukorica, silókukorica *0,1 KH

csemegekukorica *0,05 KH

rizs *0,05 KH

egyéb gabonafélék *0,05 KH

cukorrépa *0,05 KH

burgonya *0,05 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

komló (szárított) *5

tea (szárított) 0,1 KH

benomil almatermésűek 2

cseresznye, meggy 0,1 KH

őszibarack, nektarin, kajszibarack 1

ringló, szilva 0,5

szőlő (bor, csemege) 2

ribiszke, málna, köszméte 0,1 KH

szamóca 0,1 KH

szeder, egyéb bogyósok *0,1 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,1 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,1 KH

citromfélék 5

banán 1

füge, ananász, kiwi, egyéb déligyümölcsök 0,1 KH

paprika 0,1 KH

paradicsom, padlizsán *0,5

görögdinnye *0,1 KH

sárgadinnye *0,5

uborka 1

tök, sütőtök, spárgatök, patisszon *0,5

cukkini 0,3

hüvelyes zöldségfélék (friss) *0,1 KH

bab (száraz) *2

borsó (száraz) *0,1 KH

lencse 0,1 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) 0,1 KH

vörös- és zöldhagyma, fokhagyma, gyöngyhagyma *0,1 KH

póréhagyma 0,1 KH

káposztafélék (kivéve kelbimbó, fejeskáposzta) *0,1 KH

kelbimbó *0,5

fejeskáposzta *3

fejessaláta *5

endívia, spenót, sóska 0,1 KH

petrezselyemlevél, zellerlevél, kapor 0,1 KH

metélőhagyma, cikória *0,1 KH

spárga 0,1 KH

articsóka *0,1 KH

rebarbara *2

termesztett gombák *1

vadon termő gombák *0,1 KH

kalászosok (szem) 0,1 KH

árukukorica *0,1 KH

csemegekukorica *0,1 KH

rizs 0,1 KH

egyéb gabonafélék (kivéve cirok) *0,1 KH

cirok *0,1 KH

cukorrépa 0,1 KH

burgonya *0,1 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag, napraforgómag, szójabab) *0,1 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,1 KH

napraforgómag 0,1 KH

szójabab *0,2

lucerna 1

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

fűszernövények 1

menta, orvosi csucsor, gyűszűvirág 1

benszulfuron-metil rizs 0,02

benszultap alma 0,5

ribiszke, szamóca 0,5

szőlő (bor, csemege) 1

paradicsom 0,2

zöldborsó 0,1

borsó (száraz) 0,1

fejeskáposzta 0,2

kalászosok (szem) 0,05

kukorica (áru, siló) 0,05

cukorrépa 0,05

burgonya 0,05

repcemag 0,05

mákszem 0,5

bentazon almatermésűek *0,1 KH

csonthéjasok *0,1 KH

szőlő (bor, csemege) *0,1 KH

bogyós gyümölcsűek *0,1 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,1 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,1 KH

citromfélék 0,1 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,1 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,1 KH

kabakosok *0,1 KH

zöldbab, takarmányborsó 0,1 KH

zöldborsó 0,5 KH

zöldborsó (fejtett) *0,2 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,1 KH

hagymafélék *0,1 KH

káposztafélék *0,1 KH

leveles zöldségek *0,1 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,1 KH

étkezési gombák *0,1 KH

kalászosok *0,1 KH

kukorica (áru, takarmány, csemege) 0,1 KH

rizs 0,1 KH

cirok 0,1 KH

köles, pohánka, fénymag *0,1 KH

cukorrépa *0,1 KH

burgonya *0,1 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag, szójabab, lenmag) *0,1 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,1 KH

szójabab, lenmag 0,1

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

bentiokarb rizs 0,01

benzoil-propetil búza (szem) 0,2

búza (szalma) 3

béta-cipermetrin alma, körte, birs 1

cseresznye, meggy 1

őszibarack 2

nektarin, kajszibarack *2

ringló, szilva *1

szőlő (bor, csemege) 0,5

málna, szeder *0,5

ribiszke, köszméte, szamóca, egyéb bogyósok *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék 2

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05 KH

paprika, paradicsom 0,5

padlizsán *0,5

dinnyefélék *0,2

uborka, tökfélék 0,2

zöldbab, zöldborsó, takarmányborsó 0,5

lóbab *0,05 KH

bab (száraz), lencse *0,05 KH

borsó (száraz) 0,05 KH

sárgarépa, petrezselyemgyökér, pasztinák, vajrépa 0,05 KH

zellergumó, torma, retek, cékla, kerekrépa *0,05 KH

vöröshagyma 0,1

zöldhagyma, gyöngyhagyma *0,05 KH

fokhagyma *0,1

póréhagyma *0,5

brokkoli, kelbimbó *0,5

fejeskáposzta, karfiol 0,5

kelkáposzta 1

kínai kel *1

karalábé *0,2

fejessaláta 2

petrezselyemlevél, zellerlevél, kapor 2

endívia *0,05 KH

spenót, sóska 0,5

metélőhagyma, cikória *2

spárga, rebarbara *0,05 KH

articsóka *2

termesztett gombák 0,05 KH

vadon termő gombák 1

búza (szem) 0,05 KH

árpa (szem), zab (szem) *0,2

rozs (szem), tritikálészem (szem) *0,05 KH

árukukorica 0,05 KH

csemegekukorica 0,05 KH

rizs *0,05 KH

egyéb gabonafélék *0,05 KH

cukorrépa 0,05 KH

burgonya 0,05 KH

napraforgómag 0,2

repcemag 0,2

szójabab 0,05 KH

mákszem *0,2 KH

szezámmag, gyapotmag, lenmag 0,2

mustármag 0,05 KH

földimogyoró 0,05 KH

lucerna 0,1

búza (szalma) 2

komló (szárított) *30

tea (szárított) 0,5

bifenox napraforgómag 0,05

bifentrin almatermésűek 0,3

őszibarack, nektarin 0,2

csonthéjasok (kivéve őszibarack, nektarin) *0,2

szőlő (bor, csemege) 0,2

szamóca *0,5

málna, szeder *0,3

egyéb bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

vadon termő bogyók és gyümölcsök *0,05 KH

héjas gyümölcsűek *0,05 KH

citromfélék 0,1

banán 0,1

egyéb déligyümölcsök 0,05 KH

paprika, paradicsom 0,2

padlizsán *0,2

egyéb solanacea *0,2

uborka 0,1

cukkini *0,1

dinnyefélék *0,05 KH

tök, spárgatök, sütőtök, patisszon *0,05 KH

zöldbab (hüvellyel) *0,5

zöldborsó (hüvellyel) *0,1

egyéb friss hüvelyes zöldségek *0,05 KH

száraz hüvelyesek *0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,05 KH

hagymafélék *0,05 KH

brokkoli, karfiol *0,2

fejeskáposzta, kelbimbó *1

kínai kel, kelkáposzta, karalábé *0,05 KH

fejessaláta, endívia, galambbegy saláta, zsázsa *2

leveles zöldségek (kivéve fejessaláta, endívia, galambbegy saláta, zsázsa) *0,05 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

termesztett és vadon termő gombák *0,05 KH

kalászosok (szem, kivéve rozsszem) 0,5

kalászosok (szalma) 0,2

rozs (szem) 0,05 KH

egyéb gabonafélék *0,05

kukorica (áru, siló) 0,05

csemegekukorica *0,05 KH

rizs *0,05 KH

burgonya 0,05 KH

olajos magvúak (kivéve napraforgómag, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,1 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag, napraforgómag 0,1 KH

komló *10

tea (szárított) 5 KH

binapakril alma, körte *0,05 KH

birs, naspolya *0,05 KH

cseresznye, meggy *0,05 KH

őszibarack, nektarin, ringló, szilva *0,05 KH

kajszibarack *0,05 KH

szőlő (bor, csemege) *0,05 KH

bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék 0,05 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,05 KH

kabakosok *0,05 KH

hüvelyesek *0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,05 KH

hagymafélék *0,05 KH

káposztafélék *0,05 KH

leveles zöldségek *0,05 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

étkezési gombák *0,05 KH

binapakril cukorrépa *0,05 KH

burgonya *0,05 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag, szójabab, lenmag) *0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag, szójabab, lenmag 0,05 KH

komló (szárított) *0,1 KH

gabonafélék *0,01 KH

tea (szárított) 0,1 KH

bitertanol alma, körte, birs *2

kajszibarack *1

cseresznye *1

őszibarack, nektarin *1

szilva *2

egyéb csonthéjasok *0,05 KH

szőlő *0,05 KH

köszméte *0,05 KH

bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,1 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,1 KH

citromfélék 0,05 KH

banán 3

egyéb déligyümölcsök 0,05 KH

paradicsom *3

paprika, padlizsán *0,05 KH

uborka, cukkini, spárgatök *0,5

dinnyefélék *0,05 KH

tök, sütőtök, patiszon *0,05 KH

hüvelyesek *0,05 KH

száraz hüvelyesek *0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek *0,05 KH

hagymafélék *0,05 KH

káposztafélék *0,05 KH

leveles zöldségek (kivéve fejessaláta) *0,05 KH

fejessaláta *2

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

étkezési gombák *0,05 KH

gabonafélék *0,05 KH

csemegekukorica *0,05 KH

burgonya *0,05 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,1 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,1 KH

komló *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

boszkalid szilva 0,5

csonthéjasok (kivéve szilva) 1

bromofosz-etil alma, körte *0,05 KH

birs, naspolya *0,05 KH

csonthéjasok (kivéve ringló, szilva) *0,05 KH

ringló, szilva *0,05 KH

szőlő (bor, csemege) *0,05 KH

bogyós gyümölcsűek (kiwi, ribiszke, egyéb bogyósok) *0,05 KH

ribiszke *0,05 KH

egyéb bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék 0,05 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,05 KH

kabakosok *0,05 KH

zöldborsó, takarmányborsó *0,05 KH

zöldbab, lóbab, száraz hüvelyesek *0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya, sárgarépa) *0,05 KH

sárgarépa *0,05 KH

fokhagyma, póréhagyma, gyöngyhagyma *0,05 KH

vöröshagyma, zöldhagyma *0,05 KH

káposztafélék (kivéve kelbimbó, karfiol) *0,05 KH

kelbimbó *0,05 KH

karfiol *0,05 KH

fejessaláta *0,05 KH

spenót, sóska *0,05 KH

egyéb leveles zöldségek *0,05 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

étkezési gombák *0,05 KH

cukorrépa *0,05 KH

burgonya *0,05 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag, repcemag) *0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

repcemag *0,05 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

brómoxinil kalászosok (szem) 0,02

kukorica (áru, siló) 0,02

napraforgómag 0,1

repcemag 0,05

búza (szalma), árpa (szalma), kukorica szár és levél 0,1

brómpropilát almatermésűek 2

csonthéjasok 0,05 KH

szőlő (bor, csemege) 2

bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék 2

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05 KH

paradicsom 1

egyéb solanacea *0,05 KH

kabakosok *0,05 KH

zöldbab (hüvellyel) 1

egyéb friss hüvelyes zöldségek *0,05 KH

száraz hüvelyes zöldségek *0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,05 KH

hagymafélék *0,05 KH

káposztafélék *0,05 KH

leveles zöldségek *0,05 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

csemegekukorica *0,05 KH

termesztett-, vadon termő gombák *0,05 KH

gabonafélék *0,05 KH

burgonya *0,05 KH

olajos magvúak (kivéve szójabab, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag, szójabab) *0,1 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag, szójabab 0,1 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

bromukonazol alma 0,05

szőlő (bor, csemege) 0,1

búza (szem), árpa (szem) 0,05

cukorrépa 0,05

bupirimát alma 1

buprofezin paprika, paradicsom 0,5

uborka 0,3

butilát kukorica (áru, siló) 0,1

napraforgómag 0,1

butralin zöld dohánylevél 5

cianazin kukorica (áru, siló) 0,05

lucerna 0,2

ciazofamid almatermésűek *0,01 KH

csonthéjasok *0,01 KH

szőlő (bor, csemege) *0,5

bogyós gyümölcsűek *0,01 KH

héjas gyümölcsűek *0,01 KH

citromfélék *0,01 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) *0,01 KH

paradicsom *0,2

egyéb solanacea *0,01 KH

uborka *0,1

egyéb kabakos (ehető héjú) *0,01 KH

dinnyefélék, tökfélék *0,1

hüvelyes zöldségek *0,01 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,01 KH

hagymafélék *0,01 KH

káposztafélék *0,01 KH

leveles zöldségek *0,01 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,01 KH

csemegekukorica *0,01 KH

termesztett-, vadon termő gombák *0,01 KH

burgonya *0,01 KH

olajos magvúak *0,02 KH

komló (szárított) *0,02 KH

tea (szárított) *0,02 KH

ciflutrin (bétaciflutrin) almatermésűek 0,2

cseresznye, meggy *0,2

őszibarack, nektarin 0,5

kajszibarack *0,5

ringló, szilva 0,2

szőlő (bor, csemege) 0,3

bogyós gyümölcsűek *0,02 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,02 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,02 KH

citromfélék 0,02 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,02 KH

paprika *0,3

paradicsom 0,05

padlizsán *0,02 KH

uborka *0,1

dinnyefélék, tökfélék *0,02 KH

zöldbab, lóbab *0,05

zöldborsó, takarmányborsó 0,05

száraz hüvelyesek *0,02 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,02 KH

hagymafélék *0,02 KH

brokkoli, karfiol 0,05

kelbimbó, fejeskáposzta 0,2

kelkáposzta 0,3

kínai kel *0,3

karalábé *0,02 KH

leveles zöldségek (kivéve fejessaláta, cikória) *0,02 KH

fejessaláta, cikória *0,5

szárukért termesztett zöldségek *0,02 KH

étkezési gombák *0,02 KH

vadon termő gombák *0,02 KH

kalászosok (szem) 0,05 KH

árukukorica *0,02 KH

csemegekukorica *0,02 KH

rizs *0,02 KH

egyéb gabonafélék *0,02 KH

cukorrépa 0,05

burgonya 0,05 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag, napraforgómag, repcemag) *0,02 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,02 KH

napraforgómag 0,05 KH

repcemag 0,05

kalászosok (szalma) 0,1

komló (szárított) *20

tea (szárított) 0,1 KH

cihalofop-butil almatermésűek *0,02 KH

csonthéjasok *0,02 KH

szőlő (bor, csemege) *0,02 KH

bogyós gyümölcsűek *0,02 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,02 KH

kókuszdió, makadámdió, pisztácia, kesudió, pekándió 0,02 KH

citromfélék 0,02 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,02 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,02 KH

kabakosok *0,02 KH

hüvelyesek *0,02 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,02 KH

hagymafélék *0,02 KH

káposztafélék *0,02 KH

leveles zöldségek *0,02 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,02 KH

étkezési gombák *0,02 KH

gabonafélék *0,02 KH

cukorrépa *0,02 KH

burgonya *0,05 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

cihexatin (azociklotin) alma 0,2

körte 0,1

egyéb almatermésűek 0,05 KH

csonthéjasok (kivéve őszibarack, nektarin, szilva) 0,05 KH

őszibarack, nektarin 0,05

szilva 0,3

szőlő (csemege) 0,05 KH

szőlő (bor) 0,3

málna 0,05 KH

ribiszke 0,05 KH

köszméte 0,05 KH

szamóca 0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,1 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,1 KH

citromfélék 0,2

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,05 KH

uborka, cukkini, spárgatök *0,05 KH

dinnyefélék *0,05 KH

tök, sütőtök, patiszon *0,05 KH

zöldbab *0,5

zöldborsó, lóbab *0,05 KH

bab (száraz) 0,05 KH

borsó, lencse, csicseriborsó (száraz) *0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek *0,05 KH

hagymafélék *0,05 KH

káposztafélék *0,05 KH

leveles zöldségek *0,05 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

étkezési gombák *0,05 KH

gabonafélék *0,05 KH

csemegekukorica *0,05 KH

burgonya *0,05 KH

szójabab 0,05 KH

olajos magvúak (kivéve szójabab, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

komló *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

ciklanilid almatermésűek *0,05 KH

csonthéjasok *0,05 KH

szőlő (bor, csemege) *0,05 KH

bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, makadámdió, pisztácia, kesudió, pekándió 0,05 KH

citromfélék 0,05 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,05 KH

kabakosok *0,05 KH

hüvelyesek *0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,05 KH

hagymafélék *0,05 KH

káposztafélék *0,05 KH

leveles zöldségek *0,05 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

étkezési gombák *0,05 KH

gabonafélék *0,05 KH

cukorrépa *0,05 KH

burgonya *0,05 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag, gyapotmag) *0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

gyapotmag 0,2

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

cikloát cukorrépa 0,05

cikloxidim zöldborsó, takarmányborsó 0,2

borsó (száraz) 0,2

cukorrépa 0,1

burgonya 0,3

napraforgómag, szójabab 0,1

repcemag 0,5

lucerna 0,5

cimoxanil szőlő (bor, csemege) 0,5

paradicsom 0,5

uborka 0,5

zöldborsó, takarmányborsó 0,5

borsó (száraz) 0,5

vöröshagyma 0,5

burgonya 0,5

szójabab 0,5

komló (szárított) 2

cinidon-etil almatermésűek *0,05 KH

csonthéjasok *0,05 KH

szőlő (bor, csemege) *0,05 KH

bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, makadámdió, pisztácia, kesudió, pekándió 0,05 KH

citromfélék 0,05 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,05 KH

kabakosok *0,05 KH

hüvelyesek *0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,05 KH

hagymafélék *0,05 KH

káposztafélék *0,05 KH

leveles zöldségek *0,05 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

étkezési gombák *0,05 KH

gabonafélék (kivéve búza szem) *0,1 KH

búza (szem) 0,1 KH

cukorrépa *0,05 KH

burgonya *0,1 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,1 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,1 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

cipermetrin almatermésűek 1

cseresznye, meggy, ringló, szilva 1

őszibarack, nektarin, kajszibarack 2

szőlő (bor, csemege) 0,5

bogyós gyümölcsűek (kivéve málna, szeder) *0,05 KH

málna 0,5

szeder *0,5

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék 2

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05 KH

paprika, paradicsom 0,5

padlizsán *0,5

dinnyefélék, uborka 0,2

tökfélék *0,2

zöldbab *0,5

zöldborsó, takarmányborsó 0,5

zöldbab-, zöldborsó (fejtett) *0,05 KH

lóbab, borsó (száraz) *0,05 KH

bab (száraz), lencse 0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) 0,05 KH

vöröshagyma, fokhagyma 0,1

zöldhagyma, gyöngyhagyma 0,05 KH

póréhagyma 0,5

brokkoli, kelbimbó, fejeskáposzta, karfiol 0,5

kelkáposzta, kínai kel 1

karalábé 0,2

fejessaláta, petrezselyem-, zellerlevél, kapor 2

endívia 0,05 KH

spenót, sóska 0,5

metélőhagyma, cikória *2

spárga 0,1

articsóka 2

rebarbara 0,05 KH

termesztett gombák *0,05 KH

vadon termő gombák *1

búza (szem), rozs (szem), tritikálé (szem) 0,05 KH

árpa (szem), zab (szem) 0,2

kukorica (áru, siló) 0,05 KH

rizs *0,05 KH

egyéb gabonafélék *0,05 KH

cukorrépa 0,05 KH

burgonya 0,05 KH

napraforgómag, mákszem *0,2 KH

szezámmag, gyapotmag, lenmag 0,2

szójabab, mustármag *0,05 KH

földimogyoró 0,05 KH

repcemag 0,2

zöld dohánylevél 1

kalászosok (szalma) 2

komló (szárított) *30

tea (szárított) 0,5

ciprodinil almatermésűek 0,5

csonthéjasok 0,5

szőlő (bor, csemege) 0,5

ciprokonazol zöldborsó, takarmányborsó, borsó (száraz) 0,05

kalászosok (szem) 0,05

cukorrépa 0,05

napraforgómag 0,05

kalászosok (szalma) 1

ciromazin almatermésűek *0,05 KH

csonthéjasok *0,05 KH

szőlő (bor, csemege) *0,05 KH

bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék 0,05 KH

déligyümölcsök 0,05 KH

paradicsom *1

paprika *0,05 KH

padlizsán *1

egyéb solanaceae (kivéve burgonya) *0,05 KH

uborka *1

dinnye *0,3

tök *1

egyéb kabakosok *0,05 KH

hüvelyesek *0,05 KH

száraz hüvelyesek *0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek *0,05 KH

hagymafélék *0,05 KH

káposztafélék *0,05 KH

fejessaláta *15

spenót *0,05 KH

vizitorma *0,05 KH

endívia *0,05 KH

petrezselyemlevél, zellerlevél, metélőhagyma *0,05 KH

zeller *2

egyéb szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

articsóka *2

termesztett gombák *5

vadon termő gombák *0,05 KH

gabonafélék *0,05 KH

csemegekukorica *0,05 KH

burgonya *1

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

komló *0,05 KH

tea (szárított) 0,05 KH

CMBA bomlástermék árukukorica, silókukorica 0,05

kukorica szár és levél 0,5

2,4-D almatermésűek *0,05 KH

csonthéjasok *0,05 KH

szőlő (áru, bor, csemege) *0,05 KH

bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék *1 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05 KH

zöldségfélék (kivéve száraz hüvelyesek) *0,05 KH

száraz hüvelyesek *0,05 KH

kalászosok (szem) (kivéve sörárpa) 0,05 KH

kukorica (áru, siló) 0,05 KH

rizs 0,05 KH

fénymag 0,05 KH

kalászosok (szalma) 0,1

rét-legelő 0,1

burgonya *0,05 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,1 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,1 KH

komló *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

2,4-D észter kalászosok (szem) (kivéve sörárpa) 0,1

rét-legelő 0,1

dahemid (TI-35) kukorica (áru, siló) 0,1

daminozid almatermésűek *0,02 KH

csonthéjasok *0,02 KH

szőlő (bor, csemege) *0,02 KH

bogyós gyümölcsűek *0,02 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék 0,02 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,02 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,02 KH

kabakosok *0,02 KH

hüvelyesek *0,02 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,02 KH

hagymafélék *0,02 KH

káposztafélék *0,02 KH

leveles zöldségek *0,02 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,02 KH

étkezési gombák *0,02 KH

gabonafélék *0,02 KH

cukorrépa *0,02 KH

burgonya *0,02 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,1 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,1 KH

herefélék 10

lucerna 10

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

2,4-DB gyümölcsfélék *0,05 KH

zöldségfélék *0,05 KH

olajos magvúak *0,05 KH

burgonya *0,05 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) *0,1 KH

baltacím, szarvaskerep, herefélék, lucerna 0,1

DDT (összes) almatermésűek 0,05 KH

csonthéjasok 0,05 KH

szőlő (bor, csemege) 0,05 KH

bogyós gyümölcsűek 0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye 0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék 0,05 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05 KH

paprika, paradicsom, padlizsán 0,05 KH

kabakosok 0,05 KH

hüvelyesek 0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) 0,05 KH

hagymafélék 0,05 KH

káposztafélék 0,05 KH

leveles zöldségek 0,05 KH

szárukért termesztett zöldségek 0,05 KH

étkezési gombák 0,05 KH

gabonafélék 0,05 KH

cukorrépa 0,05 KH

burgonya 0,05 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) 0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

zöld dohánylevél 0,05

takarmánynövények 0,05

komló (szárított) 0,05 KH

tea (szárított) 0,2

fűszernövények 0,2

deltametrin almatermésűek 0,1

csonthéjasok 0,1

szőlő (bor, csemege) 0,1

ribiszke, köszméte 0,2

málna, szeder 0,5

szamóca 0,05 KH

egyéb bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék 0,05 KH

banán, füge, ananász, kiwi 0,05 KH

olíva bogyó 0,1 KH

egyéb déligyümölcsök (kivéve citromfélék, oliva bogyó) 0,05 KH

paprika, paradicsom 0,2

padlizsán 0,2

dinnyefélék 0,05 KH

uborka 0,1

tök, sütőtök, spárgatök, patisszon 0,05 KH

cukkini 0,1

zöldbab 0,2

zöldborsó, takarmányborsó 0,1

zöldbab-, zöldborsó (fejtett) *0,05 KH

lóbab 0,05 KH

bab (száraz) 1 +

borsó (száraz), lencse *1

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) 0,05 KH

vöröshagyma, zöldhagyma, fokhagyma 0,1

póréhagyma 0,2

gyöngyhagyma 0,05 KH

brokkoli 0,1

fejeskáposzta, kelbimbó, karfiol 0,1

kelkáposzta, kínai kel 0,5

karalábé 0,05 KH

fejessaláta 0,5

endívia 0,05 KH

spenót, sóska, petrezselyem-, zellerlevél, kapor 0,5

metélőhagyma, cikória *0,5

spárga, rebarbara 0,05 KH

articsóka 0,1

étkezési gombák *0,05 KH

búza (szem), árpa (szem), rozs (szem), zab (szem) 1

búza (szem), árpa (szem), rozs (szem), zab (szem) 1 +

tritikálészem (szem) 1

árukukorica 1

árukukorica 0,5 +

csemegekukorica 0,05 KH

rizs 1 +

egyéb gabonafélék *1

cukorrépa 0,05 KH

áruburgonya 0,5

újburgonya 0,05 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag, napraforgómag, repcemag) *0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

napraforgómag 0,05 KH

repcemag 0,1

zöld dohánylevél 0,1

komló (szárított) *5

tea (szárított) 5

dezmedifam cukorrépa 0,1

vöröshagyma 0,1

diallát mezőgazdasági termények (kivéve citromfélék, déligyümölcsök, komló (szárított), tea (szárított) *0,05 KH

citromfélék, déligyümölcsök 0,05 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

diazinon alma, körte 0,3

birs, naspolya 0,02 KH

cseresznye, meggy 0,3

szilva, ringló 0,1

őszibarack, nektarin, kajszibarack 0,02 KH

szőlő (bor, csemege) 0,02 KH

ribiszke, köszméte, áfonya 0,2

málna, szamóca 0,02 KH

szeder, egyéb bogyósok (kivéve áfonya) *0,02 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye 0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

narancs, grapefruit, pomelosz 1

citrom, mandarin 0,02 KH

kiwi 0,2

déligyümölcsök (kivéve citromfélék, kiwi) 0,02 KH

paprika, paradicsom 0,5

padlizsán *0,5

kabakosok (kivéve cukkini) 0,02 KH

cukkini *0,02 KH

zöldbab 0,02 KH

zöldborsó, takarmányborsó 0,02 KH

lencse 0,02 KH

bab (száraz), borsó (száraz) *0,02 KH

sárgarépa 0,2

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya, sárgarépa) 0,02 KH

hagymafélék 0,02 KH

káposztafélék 0,02 KH

fejessaláta, spenót, sóska, petrezselyem- és zellerlevél, kapor 0,02 KH

endívia, metélőhagyma, cikória *0,02 KH

articsóka, rebarbara *0,02 KH

spárga 0,02 KH

étkezési gombák *0,02 KH

kalászosok (szem) 0,02 KH

árukukorica, csemegekukorica 0,02 KH

rizs 0,02 KH

cirok 0,02 KH

köles, pohánka *0,02 KH

cukorrépa 0,1

burgonya 0,02 KH

napraforgómag, szójabab 0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

zöld dohánylevél 0,1

komló (szárított) 0,05 KH

tea (szárított) 0,05 KH

difenamid paprika, paradicsom 0,1

zöld dohánylevél 0,1

difenil-amin alma 5

körte *10

citromfélék, déligyümölcsök 0,05 KH

egyéb mezőgazdasági termények *0,05 KH

difenokonazol alma, körte 0,5

őszibarack, nektarin 0,5

zöldborsó, takarmányborsó 0,1

búza (szem), árpa (szem) 0,05

cukorrépa fej 0,5

cukorrépa test 0,2

borsó szár és szalma 1

diflubenzuron alma, körte, birs 1

cseresznye, meggy 0,5

őszibarack, nektarin, ringló, szilva 0,1

citromfélék 1

csiperke gomba 0,1

kalászosok (szem) 0,1

kalászosok (szalma) 0,1

dikamba kalászosok (szem) 0,1

kukorica (áru, siló) 0,1

cirok 0,1

rét-legelő 0,5

diklobenil almatermésűek 0,1

szőlő (bor, csemege) 0,1

köszméte, málna, ribiszke (fekete, piros) 0,1

diklofluanid alma, körte 5

birs, naspolya *5

csonthéjasok *5

csemegeszőlő 0,5

borszőlő 10

ribiszke, köszméte, szeder *10

málna, szamóca 10

egyéb bogyós gyümölcsűek *10

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *5

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 5

citromfélék 5

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 5

paprika, paradicsom, padlizsán *5

kabakosok *5

hüvelyesek *5

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *5

hagymafélék *5

káposztafélék *5

fejessaláta *10

egyéb leveles zöldségek *5

szárukért termesztett zöldségek *5

étkezési gombák *5

cukorrépa *5

burgonya *5

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *5

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 5

komló (szárított) *5

tea (szárított) 5

1,1-diklór-2,2-bisz(4,-etilfenil-etán mezőgazdasági termények [kivéve citromfélék, déligyümölcsök, komló (szárított), tea (szárított)] *0,01 KH

citromfélék, déligyümölcsök 0,01 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

1,2-diklór-etán gyümölcsfélék *0,01 KH

zöldségfélék *0,01 KH

olajos magvúak *0,02 KH

burgonya *0,01 KH

gabonafélék *0,01 KH

komló (szárított) *0,02 KH

tea (szárított) *0,02 KH

diklorfosz almatermésűek 0,1

csonthéjasok 0,1

szőlő (bor, csemege) 0,1

ribiszke, málna, köszméte, szamóca 0,1

szeder, egyéb bogyósok *0,1

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,1

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,1

citromfélék 0,1

banán 0,1

egyéb déligyümölcsök 0,1

paprika, paradicsom, padlizsán 0,1

kabakosok 0,1

hüvelyes zöldségfélék (friss) 0,1

bab (száraz), borsó (száraz) *0,1

lencse 0,1

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) 0,1

hagymafélék 0,1

káposztafélék (kivéve brokkoli) 0,1

brokkoli *0,1

fejessaláta 0,1

spenót, sóska, petrezselyem- és zellerlevél, kapor 0,1

endívia, metélőhagyma, cikória 0,1

spárga 0,1

articsóka, rebarbara *0,1

termesztett gombák 0,1

vadon termő gombák *0,1

kalászosok (szem) 2

árukukorica 2

csemegekukorica 0,1

rizs *2

cirok 2

köles, pohánka *2

cukorrépa *0,1

burgonya 0,1

szójabab, repcemag, mustármag 0,1

gyapotmag, mákszem, lenmag, tökmag, olajtök, olajretek *0,1

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,1

komló (szárított) *0,1

tea (szárított) 0,1 KH

diklórmid kukorica (áru, siló, csemege) 0,05

napraforgómag 0,05

diklórprop (2,4-DP) almatermésűek *0,05 KH

csonthéjasok *0,05 KH

szőlő (bor, csemege) *0,05 KH

bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió *0,05 KH

citromfélék 0,05 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,05 KH

kabakosok *0,05 KH

hüvelyesek *0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,05 KH

káposztafélék *0,05 KH

leveles zöldségek *0,05 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

étkezési gombák *0,05 KH

kalászosok (szem) 0,05

csemegekukorica *0,05 KH

cukorrépa *0,05 KH

burgonya *0,05 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

dikofol almatermésűek *0,02 KH

csonthéjasok *0,02 KH

csemegeszőlő *2

borszőlő *2

bogyós gyümölcsűek *0,02 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék 2

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,02 KH

paradicsom *1

paprika, padlizsán *0,02 KH

uborka, cukkini *0,2

dinnyefélék, tökfélék *0,5

hüvelyesek (friss, száraz) *0,02 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,02 KH

hagymafélék *0,02 KH

káposztafélék *0,02 KH

leveles zöldségek *0,02 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,02 KH

termesztett gombák *0,02 KH

vadon termő gombák *0,02 KH

gabonafélék *0,02 KH

cukorrépa *0,02 KH

burgonya *0,02 KH

gyapotmag *0,1

olajos magvúak (kivéve gyapotmag, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

komló (szárított) *50

tea (szárított) 20

dimetaklór repcemag 0,1

dimetenamid árukukorica, csemegekukorica 0,05

cukorrépa 0,02

napraforgómag 0,02

szójabab 0,05

dimetipin zöldborsó, takarmányborsó, borsó (száraz) 0,1

árukukorica, silókukorica 0,1

rizs 0,1

burgonya 0,05 KH

napraforgómag 0,5

szójabab, repcemag 0,1

gyapotmag 0,5

kukorica szár és levél 0,2

dimetoát almatermésűek 0,02 KH

cseresznye, meggy 1

őszibarack, nektarin, kajszibarack, ringló, szilva 0,02 KH

szőlő (bor, csemege) 0,02 KH

málna, köszméte 0,02 KH

ribiszke, szamóca 0,02 KH

szeder, egyéb bogyósok 0,02 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék 0,02 KH

olíva bogyó 2

déligyümölcsök (kivéve citromfélék, olívabogyó) 0,02 KH

paprika 0,02 KH

paradicsom 0,02 KH

padlizsán *0,02 KH

kabakosok (kivéve cukkini) 0,02 KH

cukkini *0,02 KH

zöldbab 0,02 KH

zöldborsó, takarmányborsó 1

zöldbab-, zöldborsó (fejtett) *0,02 KH

lóbab, bab (száraz), borsó (száraz), lencse 0,02 KH

sárgarépa, petrezselyemgyökér, pasztinák, vajrépa 0,02 KH

zellergumó, torma, cékla 0,02 KH

retek, kerekrépa *0,02 KH

zöldhagyma 2

hagymafélék (kivéve zöldhagyma) 0,02 KH

káposztafélék (kivéve bimbóskel, fejeskáposzta, karfiol) 0,02 KH

bimbóskel 0,3

fejeskáposzta 1

karfiol 0,2

fejessaláta 0,5

petrezselyem- és zellerlevél, kapor, spenót, sóska 0,02 KH

endívia, metélőhagyma, cikória *0,02 KH

spárga 0,02 KH

articsóka, rebarbara *0,02 KH

étkezési gombák *0,02 KH

búza, rozs, tritikále (szem) 0,3

árpa (szem), zab (szem) 0,02 KH

kukorica (áru, siló, csemege) 0,02 KH

rizs *0,02 KH

cirok, köles, pohánka, fénymag *0,02 KH

cukorrépa 0,02 KH

burgonya 0,02 KH

napraforgómag, mákszem 0,05 KH

gyapotmag, mustármag, mákszem, lenmag, tökmag, olajtök, olajretek *0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

dohány 1

lucerna 1

komló (szárított) 0,05 KH

tea (szárított) 0,05 KH

köménymag 1

dimetomorf szőlő (bor, csemege) 0,5

paradicsom 0,1

uborka 0,1

hagymafélék 0,1

burgonya 0,1

zöld dohánylevél 0,1

dinikonazol alma, körte, birs 0,1

szőlő (bor, csemege) 0,2

búza (szem), árpa (szem) 0,05

dinokap alma, körte, birs 0,2

őszibarack, nektarin 0,2

szőlő (bor, csemege) 0,2

ribiszke, málna, köszméte, szamóca 0,2

paprika 0,2

kabakosok 0,2

petrezselyemgyökér, pasztinák 0,2

petrezselyemlevél 0,2

dinoszeb almatermésűek 0,05 KH

csonthéjasok 0,05 KH

szőlő (bor, csemege) 0,05 KH

bogyós gyümölcsűek 0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye 0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék 0,05 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05 KH

paprika, paradicsom, padlizsán 0,05 KH

kabakosok 0,05 KH

hüvelyesek 0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) 0,05 KH

hagymafélék 0,05 KH

káposztafélék 0,05 KH

leveles zöldségek 0,05 KH

szárukért termesztett zöldségek 0,05 KH

étkezési gombák 0,05 KH

gabonafélék *0,01 KH

cukorrépa 0,05 KH

burgonya 0,05 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) 0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

komló (szárított) 0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

dinoterb mezőgazdasági termények (kivéve kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió, citromfélék, déligyümölcsök, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag, komló, tea) *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék 0,05 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

dioxation almatermésűek *0,05 KH

csonthéjasok *0,05 KH

szőlő (bor, csemege) *0,05 KH

bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék 0,05 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,05 KH

kabakosok *0,05 KH

hüvelyesek *0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,05 KH

hagymafélék *0,05 KH

káposztafélék *0,05 KH

leveles zöldségek *0,05 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

étkezési gombák *0,05 KH

cukorrépa *0,05 KH

burgonya *0,05 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

diquat-dibromid (diquat) almatermésűek 0,05 KH

csonthéjasok 0,05 KH

szőlő (bor, csemege) 0,05 KH

bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye 0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék 0,05 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,05 KH

kabakosok *0,05 KH

zöldbab, lóbab *0,05 KH

zöldborsó, takarmányborsó 0,05 KH

bab (száraz), borsó (száraz) *0,2

lencse 0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,05 KH

hagymafélék *0,05 KH

káposztafélék *0,05 KH

leveles zöldségek *0,05 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

étkezési gombák *0,05 KH

kalászosok (szem) (kivéve árpa, zab) 0,05 KH

árpa 10

zab 2

kukorica (áru, siló) 1

rizs 0,05 KH

cirok 0,05 KH

köles *1

pohánka (szem) 0,05 KH

pohánka (koptatott) 0,5

cukorrépa *0,1

burgonya 0,05 KH

napraforgómag 1

szójabab 0,5

mákszem 0,1 KH

máktok 2

lenmag 5

repcemag, mustármag 0,05

földimogyoró, szezámmag, gyapotmag 0,1 KH

olajretek 2

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

diszulfoton almatermésűek *0,02 KH

csonthéjasok *0,02 KH

szőlő (bor, csemege) *0,02 KH

bogyós gyümölcsűek *0,02 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,02 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,02 KH

citromfélék 0,02 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,02 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,02 KH

kabakosok *0,02 KH

hüvelyesek *0,02 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,02 KH

hagymafélék *0,02 KH

káposztafélék *0,02 KH

leveles zöldségek *0,02 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,02 KH

étkezési gombák *0,02 KH

búza (szem) *0,1

árpa (szem) *0,2

rozs (szem), zab (szem), tritikálészem (szem) *0,02 KH

kukorica *0,02 KH

rizs *0,02 KH

cirok *0,2

köles, pohánka *0,02 KH

burgonya *0,02 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag, gyapotmag) *0,02 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag, gyapotmag 0,02 KH

komló (szárított) *0,05 KH

tea (szárított) 0,05 KH

ditianon almatermésűek 1

cseresznye, meggy, őszibarack, nektarin 1

szőlő (bor, csemege) 1

ditiokarbamátok almatermésűek 3

őszibarack, nektarin, kajszibarack 2

cseresznye, meggy, ringló, szilva 1

egyéb csonthéjasok *0,05 KH

szőlő (bor, csemege) 2

ribiszke, köszméte 5

málna 0,05 KH

szamóca 2

egyéb bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye 0,1 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,1 KH

citromfélék 5

olívabogyó 5

egyéb déligyümölcsök (kivéve citromfélék, olívabogyó) 0,05 KH

paprika, padlizsán 2

paradicsom 3

uborka 0,5

apró uborka (fürtös) *2

cukkini 2

egyéb ehető héjú kabakosok *0,05 KH

tök, görögdinnye, sárgadinnye 0,5

zöldbab (hüvellyel), zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó 1

zöldbab (fejtett), zöldborsó (fejtett) *0,1

egyéb friss hüvelyesek *0,05 KH

száraz hüvelyesek 0,05 KH

sárgarépa, zellergumó, bakszakáll 0,2

retek 2

torma *0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya, bakszakáll, retek, sárgarépa, torma, zellergumó) 0,05 KH

vöröshagyma, fokhagyma, mogyoróhagyma 0,5

zöldhagyma 1

póréhagyma 3

egyéb hagymafélék *0,05 KH

brokkoli, kelbimbó, fejes káposzta, karfiol 1

kelkáposzta 2

egyéb leveles káposztafélék *0,5

karalábé 0,1 KH

fejes saláta, endívia, galambbegy saláta, zsázsa *5

cikória 0,2

vízitorma *0,3

spenót, sóska, mángold 0,05 KH

petrezselyemlevél, zellerlevél, kapor 5

metélőhagyma, sáfrány, turbolya *5

szárukért termesztett zöldségek (kivéve friss zeller) 0,05 KH

zeller (friss) 0,5

csemegekukorica *0,05 KH

termesztett gombák 0,05 KH

vadon termő gombák *0,05 KH

búza (szem), rozs (szem) 1

árpa (szem), zab (szem) 2

tritikálé (szem) 0,05 KH

kukorica 0,05 KH

rizs *0,05 KH

cirok 0,05 KH

köles, pohánka *0,05 KH

cukorrépa 0,5

burgonya 0,1

napraforgómag, lenmag 0,1 KH

szójabab, mákszem 0,1 KH

repcemag 0,5

földimogyoró, szezámmag, gyapotmag 0,1 KH

mustármag *0,1 KH

zöld dohánylevél 25

komló (szárított) 25

tea (szárított) 0,1 KH

köménymag, tárkony, majoránna 2

diuron almatermésűek 0,5

szőlő (bor, csemege) 0,5

köszméte, málna, 0,5

baltacím, lucerna 0,5

komló (szárított) 0,5

DNOC alma, körte, birs 0,05 KH

ribiszke 0,05 KH

citromfélék, déligyümölcsök 0,05 KH

mezőgazdasági termények [kivéve alma, körte, birs, ribiszke, citromfélék, déligyümölcsök, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag, komló (szárított), tea (szárított)] *0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

dodin almatermésűek 1

cseresznye, meggy, őszibarack, nektarin 1

kajszibarack, szilva, ringló *1

szőlő (bor, csemege) *0,2

bogyós gyümölcsűek *0,2

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,2

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,2

citromfélék 0,2

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,2

paprika, paradicsom, padlizsán *0,2

kabakosok *0,2

hüvelyesek *0,2

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,2

hagymafélék *0,2

káposztafélék *0,2

leveles zöldségek *0,2

szárukért termesztett zöldségek *0,2

étkezési gombák *0,2

cukorrépa *0,2

burgonya *0,2

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,2

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,2

komló (szárított) *0,2

tea (szárított) 0,2

efozit-Al (fosetil-Al) szőlő (bor, csemege) 3

paradicsom 2

uborka 3

zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó 1

vöröshagyma 3

burgonya 2

szójabab 2

komló (szárított) 3

endoszulfán almatermésűek 0,3

őszibarack, nektarin *0,5

csonthéjasok (kivéve őszibarack, nektarin) *0,05 KH

borszőlő 0,5

csemegeszőlő *0,5

ribiszke, köszméte, szamóca, málna 0,5 KH

szeder *0,05 KH

egyéb bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,1 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,1 KH

citromfélék 0,5

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05 KH

paradicsom 0,5

paprika 1

padlizsán *0,05 KH

uborka 0,05 KH

cukkini *0,05 KH

tökfélék (kivéve cukkini) 0,3

dinnyefélék *0,3

zöldborsó, takarmányborsó, zöldbab 0,05 KH

száraz hüvelyesek *0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,05 KH

hagymafélék *0,05 KH

karalábé *0,05 KH

káposztafélék (kivéve karalábé) 0,05 KH

fejessaláta, spenót, sóska 0,05 KH

egyéb leveles zöldségek *0,05 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

étkezési gombák *0,05 KH

vadon termő gombák *0,05 KH

kalászosok (szem) 0,05 KH

árukukorica, csemegekukorica 0,05 KH

rizs 0,05 KH

cirok, köles, pohánka *0,05 KH

cukorrépa 0,5

burgonya 0,05 KH

napraforgómag *0,1 KH

repcemag 0,1 KH

szójabab *0,5

gyapotmag 0,3

mustármag, mákszem, lenmag, tökmag, olajtök, olajretek *0,1 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,1 KH

zöld dohánylevél 0,5

kalászosok (szalma), kukorica szár és levél 0,5

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 30

endrin almatermésűek 0,01 KH

csonthéjasok 0,01 KH

szőlő (bor, csemege) 0,01 KH

bogyós gyümölcsűek 0,01 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye 0,01 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,01 KH

citromfélék 0,01 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,01 KH

paprika, paradicsom, padlizsán 0,01 KH

kabakosok 0,01 KH

hüvelyesek 0,01 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) 0,01 KH

hagymafélék 0,01 KH

káposztafélék 0,01 KH

leveles zöldségek 0,01 KH

szárukért termesztett zöldségek 0,01 KH

étkezési gombák 0,01 KH

gabonafélék 0,01

cukorrépa 0,01 KH

burgonya 0,01 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) 0,01 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,01 KH

tea (szárított) 0,01

komló (szárított) 0,01 KH

tea (szárított) 0,01 KH

fűszernövények 0,01

epoxikonazol zöldborsó, takarmányborsó, borsó (száraz) 0,1

kalászosok (szem) 0,1

cukorrépa 0,1

kalászosok (szalma) 2

EPTC kukorica (áru, siló) 0,1

napraforgómag 0,1

eszfenvalerát és fenvalerát RR és SS izomerjei együtt almatermésűek 0,05

csonthéjasok 0,02 KH

szőlő (bor, csemege) 0,1

bogyós gyümölcsűek 0,02 KH

bogyós gyümölcsűek 0,02 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,02 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,02 KH

citromfélék 0,02 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,02 KH

paprika 0,02 KH

padlizsán *0,02 KH

paradicsom *0,05

dinnyefélék *0,02 KH

uborka 0,02 KH

cukkini *0,02 KH

zöldbab *0,02 KH

zöldborsó, takarmányborsó 0,02 KH

lóbab, bab (száraz) *0,02 KH

borsó (száraz) 0,02 KH

lencse *0,02 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,02 KH

hagymafélék *0,02 KH

kelbimbó, fejeskáposzta 0,05

brokkoli, karfiol, kínai kel, kelkáposzta, kalarábé 0,02 KH

leveles zöldségek (kivéve metélőhagyma, cikória) *0,02 KH

metélőhagyma, cikória *0,02 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,02 KH

étkezési gombák *0,02 KH

búza (szem), rozs (szem), tritikálészem (szem) 0,05

árpa (szem), zab (szem) 0,2

árukukorica 0,02 KH

csemegekukorica 0,02 KH

rizs *0,02 KH

egyéb gabonafélék *0,02 KH

cukorrépa 0,02 KH

burgonya 0,02 KH

napraforgómag, szójabab *0,05 KH

repcemag 0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

komló (szárított) *0,05 KH

tea (szárított) 0,05 KH

lucerna 1

eszfenvalerát és fenvalerát RS és SR izomerjei együtt almatermésűek 0,02 KH

csonthéjasok 0,02 KH

szőlő (bor, csemege) 0,02 KH

bogyós gyümölcsűek *0,02 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,02 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,02 KH

citromfélék 0,02 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,02 KH

paprika, paradicsom 0,02 KH

padlizsán *0,02 KH

dinnyefélék *0,02 KH

uborka 0,02 KH

cukkini *0,02 KH

zöldbab *0,02 KH

zöldborsó, takarmányborsó 0,02 KH

lóbab, bab (száraz) *0,02 KH

borsó (száraz) 0,02 KH

lencse *0,02 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,02 KH

hagymafélék *0,02 KH

káposztafélék *0,02 KH

leveles zöldségek (kivéve metélőhagyma, cikória) *0,02 KH

metélőhagyma, cikória *0,02 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,02 KH

étkezési gombák *0,02 KH

búza (szem), rozs (szem), tritikálészem (szem) 0,02 KH

árpa (szem), zab (szem) 0,05

árukukorica 0,02 KH

csemegekukorica 0,02 KH

rizs *0,02 KH

egyéb gabonafélék *0,02 KH

cukorrépa 0,02 KH

burgonya 0,02 KH

napraforgómag, szójabab *0,05 KH

repcemag 0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

komló (szárított) *0,05 KH

tea (szárított) 0,05 KH

lucerna 1

etefon almatermésűek *3

cseresznye, meggy 3

őszibarack, nektarin, kajszibarack *0,05 KH

ringló, szilva 0,05 KH

csemegeszőlő *0,05 KH

borszőlő *0,05 KH

ribiszke 5

bogyós gyümölcsűek (kivéve ribiszke) *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,1 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,1 KH

citromfélék 0,05 KH

ananász 2

déligyümölcsök (kivéve citromfélék, ananász) 0,05 KH

paprika, paradicsom 3

padlizsán *0,05 KH

uborka 0,05 KH

egyéb kabakosok *0,05 KH

hüvelyesek *0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,05 KH

hagymafélék *0,05 KH

káposztafélék *0,05 KH

leveles zöldségek *0,05 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

étkezési gombák *0,05 KH

búza (szem) *0,2

árpa (szem), rozs (szem) *0,5

zab (szem) *0,05 KH

tritikálészem (szem) *0,2

csemegekukorica *0,05 KH

rizs *0,05 KH

egyéb gabonafélék *0,05 KH

cukorrépa *0,05 KH

burgonya *0,05 KH

gyapotmag 2

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

olajos magvúak (kivéve gyapotmag, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,05 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

fűszerpaprika (őrölt) 2

etiléndibromid gyümölcsfélék *0,01 KH

zöldségfélék *0,01 KH

gabonafélék *0,01 KH

komló (szárított) *0,01 KH

tea (szárított) *0,1 KH

etilén-oxid mezőgazdasági termények [kivéve olajos magvúak, gabonafélék, komló (szárított), tea (szárított)] *0,1 KH

olajos magvúak *0,2 KH

gabonafélék *0,02 KH

komló (szárított) *0,2 KH

tea (szárított) *0,2 KH

etion almatermésűek *0,5

cseresznye, meggy, kajszibarack *0,5

őszibarack, nektarin, ringló, szilva *0,5

csemegeszőlő *0,1

borszőlő *0,5

szamóca *0,5

egyéb bogyós gyümölcsűek *0,1

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,1

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,1

citromfélék 2

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,1

paprika, padlizsán *0,1

paradicsom *0,1

cukkini *0,1

egyéb kabakosok *0,1

friss hüvelyesek *0,1

száraz hüvelyesek *0,1

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,1

hagymafélék *0,1

káposztafélék *0,1

leveles zöldségek *0,1

szárukért termesztett zöldségek *0,1

étkezési gombák *0,1

csemegekukorica *0,1

cukorrépa *0,1

burgonya *0,1

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,1

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,1

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,1

komló (szárított) *0,1

tea (szárított) 3

etofenprox alma, körte, birs 3

szőlő (bor, csemege) 5

búza (szem), árpa (szem), rozs (szem) 0,1

kukorica (áru, csemege) 0,05

cukorrépa test 0,1

cukorrépa fej és levél 2

burgonya 0,1

etofumezát almatermésűek *0,05 KH

csonthéjasok *0,05 KH

szőlő (bor, csemege) *0,05 KH

bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, makadámdió, pisztácia, kesudió, pekándió 0,05 KH

citromfélék 0,05 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,05 KH

kabakosok *0,05 KH

hüvelyes zöldségek *0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya, cékla) *0,05 KH

cékla *0,1

hagymafélék (kivéve vöröshagyma) *0,05 KH

vöröshagyma 0,05 KH

káposztafélék *0,05 KH

leveles zöldségek *0,05 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

csemegekukorica *0,05 KH

termesztett, vadon termő gombák *0,05 KH

gabonafélék *0,05 KH

kerekrépa 0,05 KH

takarmányrépa 0,5

cukorrépa 0,1

rizs *0,05 KH

burgonya *0,05 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,1 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,1 KH

komló (szántott) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

etoxiszulfuron gyümölcsfélék *0,05 KH

zöldségfélék *0,05 KH

olajos magvúak *0,05 KH

burgonya *0,05 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) *0,1 KH

famoxat almatermésűek *0,02 KH

(famoxadon) csonthéjasok *0,02 KH

szőlő (bor, csemege) 2

bogyós gyümölcsűek (kivéve szamóca, málna, szeder) *0,02 KH

szamóca, málna, szeder *0,02 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,02 KH

kókuszdió, makadámdió, pisztácia, kesudió, pekándió 0,02 KH

citromfélék 0,02 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,02 KH

padlizsán *0,2

paprika *0,02 KH

sárgadinnye *0,3

uborka *0,2

spárgatök, cukkini *0,2

egyéb kabakosok *0,02 KH

hüvelyesek *0,02 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,02 KH

hagymafélék *0,02 KH

káposztafélék *0,02 KH

leveles zöldségek *0,02 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,02 KH

étkezési gombák *0,02 KH

búza (szem), tritikálé (szem) 0,1

árpa 0,2

kukorica (áru, siló) *0,02 KH

rizs *0,02 KH

gabonafélék (kivéve búza, tritikálé, árpa, kukorica, rizs) *0,1

cukorrépa *0,1

burgonya 0,02 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

komló (szárított) *0,05 KH

tea (szárított) 0,05 KH

paradicsom *1

egyéb solanacea (kivéve burgonya) *0,02 KH

vadon termő gombák *0,02 KH

fenamidon szőlő (bor, csemege) 0,5

burgonya 0,01

fenamifosz almatermésűek *0,02 KH

csonthéjasok *0,02 KH

szőlő (bor, csemege) *0,02 KH

bogyós gyümölcsűek *0,02 KH

héjas gyümölcsűek *0,02 KH

citromfélék *0,02 KH

egyéb déligyümölcsök *0,02 KH

banán *0,05

paradicsom, padlizsán *0,05

paprika *0,1

egyéb solanacea *0,02 KH

uborka, cukkini, dinnyefélék *0,05

brokkoli, karfiol, tökfélék *0,02 KH

hüvelyes zöldségek *0,02 KH

sárgarépa *0,5

egyéb gyökér- és gumós zöldségek *0,02 KH

hagymafélék *0,02 KH

fejeskáposzta, kelbimbó *0,05

káposztafélék (kivéve brokkoli, karfiol) *0,02 KH

leveles zöldségek *0,02 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,02 KH

csemegekukorica *0,02 KH

termesztett-, vadon termő gombák *0,02 KH

gabonafélék *0,02 KH

rizs *0,02 KH

burgonya *0,02 KH

olajos magvúak *0,05 KH

komló (szárított) *0,05 KH

tea (szárított) *0,05 KH

fenarimol almatermésűek 0,3

őszibarack, nektarin, kajszibarack 0,5

cseresznye, meggy 1

szilva, ringló 0,02 KH

szőlő (bor, csemege) 0,3

ribiszke, köszméte 1

szamóca *0,3

málna *0,1

szeder, egyéb bogyósok *0,02 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,02 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,02 KH

citromfélék 0,02 KH

banán 0,3

déligyümölcsök (kivéve citromfélék, banán) 0,02 KH

paprika, paradicsom *0,5

padlizsán *0,02 KH

uborka 0,2

cukkini *0,2

dinnyefélék, tök, sütőtök, spárgatök, patisszon *0,05

hüvelyesek *0,02 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,02 KH

hagymafélék *0,02 KH

káposztafélék *0,02 KH

petrezselyemlevél 0,02 KH

egyéb leveles zöldségek *0,02 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,02 KH

étkezési gombák *0,02 KH

kalászosok (szem) *0,02 KH

kukorica *0,02 KH

rizs *0,02 KH

egyéb gabonafélék *0,02 KH

cukorrépa *0,02 KH

burgonya *0,02 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,02 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,02 KH

komló (szárított) *5

tea (szárított) 0,05 KH

fenazaquin alma, körte, birs 0,1

szőlő (bor, csemege) 0,1

fenbutatinoxid alma 2

körte, birs, naspolya *2

őszibarack, nektarin, ringló, szilva 0,05 KH

cseresznye, meggy, kajszibarack *0,05 KH

szőlő (bor, csemege) 2

szamóca *1

ribiszke, málna, köszméte, szeder *0,05 KH

egyéb bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék 5

banán 3

déligyümölcsök (kivéve citromfélék, banán) 0,05 KH

paprika 1

paradicsom 1

padlizsán *1

dinnyefélék, tök, sütőtök, spárgatök, patisszon 0,05 KH

uborka 0,5

cukkini *0,5

zöldbab, zöldborsó, takarmányborsó, lóbab, borsó (száraz) *0,05 KH

bab (száraz), lencse 0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,05 KH

hagymafélék *0,05 KH

káposztafélék *0,05 KH

leveles zöldségek *0,05 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

étkezési gombák *0,05 KH

gabonafélék *0,05 KH

cukorrépa *0,05 KH

burgonya *0,05 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

fenhexamid almatermésűek *0,05 KH

kajszibarack, nektarin, őszibarack 5

cseresznye, meggy 5

szilva 1

egyéb csonthéjasok *0,05 KH

szőlő (bor, csemege) 5

málna 10

szamóca 5

fekete áfonya, köszméte, ribiszke *5

szeder *10

vadon termő bogyós gyümölcsök *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, makadámdió, pisztácia, kesudió, pekándió 0,05 KH

citromfélék 0,05 KH

egyéb déligyümölcsök (kivéve citromfélék, kivi) 0,05 KH

kivi 10

paradicsom 1

padlizsán *1

paprika *2

egyéb solanacea *0,05 KH

uborka 1

cukkini, apró uborka (fürtös) *1

dinnyefélék, tökfélék *0,05 KH

fejes saláta 30

leveles zöldségek (kivéve fejes saláta) *0,05 KH

hüvelyes zöldségek *0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,05 KH

hagymafélék *0,05 KH

káposztafélék *0,05 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

csemegekukorica *0,05 KH

termesztett és vadon termő gombák *0,05 KH

gabonafélék *0,05 KH

rizs *0,05 KH

burgonya *0,05 KH

cukorrépa *0,05 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,1 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,1 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

fenitrotion alma 0,5

körte, birs *0,5

cseresznye, meggy, őszibarack, nektarin 0,5

kajszibarack, ringló, szilva *0,5

szőlő (bor, csemege) 0,5

ribiszke, málna, köszméte, szamóca 0,5

szeder, egyéb bogyós gyümölcsűek *0,5

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,5

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,5

citromfélék 2

banán 0,5

déligyümölcsök (kivéve citromfélék, banán) 0,5

paprika, paradicsom 0,5

padlizsán *0,5

uborka 0,5

dinnyefélék, tökfélék *0,5

zöldborsó, takarmányborsó, zöldbab, bab (száraz), lencse 0,5

lóbab, borsó (száraz) *0,5

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) 0,5

hagymafélék 0,5

káposztafélék (kivéve brokkoli) 0,5

brokkoli 0,5

metélőhagyma, cikória *0,5

egyéb leveles zöldségek 0,5

spárga 0,5

articsóka, rebarbara *0,5

étkezési gombák *0,5

kalászosok (szem) 0,5

kukorica (áru, siló) 0,5

cukorrépa 0,5

burgonya 0,5

repcemag, mustármag 0,5

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,5

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,5

lucerna 0,5

komló (szárított) *0,5

tea (szárított) 0,5

fenklorazol-etil búza (szem), rozs (szem), tritikálé (szem) 0,1

fenklórfosz almatermésűek *0,01 KH

csonthéjasok *0,01 KH

szőlő (bor, csemege) *0,01 KH

bogyós gyümölcsűek *0,01 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,01 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,01 KH

citromfélék 0,01 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,01 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,01 KH

kabakosok *0,01 KH

hüvelyesek *0,01 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,01 KH

hagymafélék *0,01 KH

káposztafélék *0,01 KH

leveles zöldségek *0,01 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,01 KH

étkezési gombák *0,01 KH

csemegekukorica *0,01 KH

cukorrépa *0,01 KH

burgonya *0,01 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,01 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,01 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

fenmedifam cukorrépa 0,1

takarmányrépa 0,1

vöröshagyma 0,1

fenoxaprop-P-etil paprika, paradicsom 0,05

zöldborsó, takarmányborsó, borsó (száraz) 0,05

sárgarépa 0,05

vöröshagyma 0,05

búza (szem), árpa (szem), rozs (szem), tritikálészem (szem) 0,05

rizs 0,02

cukorrépa 0,05

burgonya 0,05

napraforgómag, szójabab, repcemag 0,05

fenoxikarb alma, körte, birs 0,5

őszibarack, nektarin, kajszibarack 0,5

szilva, ringló 0,5

szőlő (bor, csemege) 0,05

fenpiroximat alma, körte, birs 0,2

őszibarack, nektarin 0,2

szőlő (bor, csemege) 0,2

fenpropatrin alma, körte, birs 0,3

őszibarack, nektarin 0,3

szőlő (bor, csemege) 0,2

paprika 1

paradicsom 0,2

uborka 0,1

szójabab 0,1

gyapotmag 1

fenpropimorf almatermésűek *0,05 KH

csonthéjasok *0,05 KH

szőlő (bor, csemege) *0,05 KH

bogyós gyümölcsűek *1

vadon termő bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék 0,05 KH

banán 2

déligyümölcsök (kivéve banán, citromfélék) 0,05 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,05 KH

kabakosok *0,05 KH

hüvelyes zöldségek *0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,05 KH

hagymafélék (kivéve póréhagyma) *0,05 KH

póréhagyma *0,5

kelbimbó *0,5

káposztafélék (kivéve kelbimbó) *0,05 KH

leveles zöldségek *0,05 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

csemegekukorica *0,05 KH

termesztett és vadon termő gombák *0,05 KH

kalászosok (szem) 0,5

egyéb gabonafélék *0,05 KH

rizs *0,05 KH

cukorrépa *0,05 KH

burgonya *0,05 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

kalászosok (szalma) 0,5

komló (szárított) *10

tea (szárított) 0,1 KH

fentin vegyületek almatermésűek *0,05 KH

csonthéjasok *0,05 KH

szőlő (bor, csemege) *0,05 KH

bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék 0,05 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,05 KH

kabakosok *0,05 KH

hüvelyesek *0,05 KH

sárgarépa *0,05 KH

egyéb gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya, sárgarépa) *0,05 KH

hagymafélék *0,05 KH

káposztafélék *0,05 KH

leveles zöldségek *0,05 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

étkezési gombák *0,05 KH

kalászosok (szem) *0,05 KH

kukorica *0,05 KH

rizs *0,05 KH

egyéb gabonafélék *0,5 KH

cukorrépa 0,2 KH

burgonya 0,05 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé) *0,1 KH

földimogyoró 0,1 KH

kakaóbab, nyerskávé 0,1 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

fention citromfélék 2

olíva bogyó 1

fentoát alma, körte, birs 0,5

csonthéjasok 0,5

szőlő (bor, csemege) 0,5

ribiszke, málna, köszméte, szamóca 0,5

dió, mandula, mogyoró, gesztenye 0,5

cékla 0,5

cukorrépa 0,5

lucerna 0,5

fenuron kukorica (áru, siló) 0,02

napraforgómag 0,02

fenvalerát és eszfenvalerát RR és SS izomerjei együtt almatermésűek *0,05

csonthéjasok *0,02 KH

szőlő (bor, csemege) *0,1

bogyós gyümölcsűek *0,02 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,02 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,02 KH

citromfélék 0,02 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,02 KH

paprika *0,02 KH

padlizsán *0,02 KH

paradicsom *0,05

dinnyefélék *0,02 KH

uborka *0,02 KH

cukkini *0,02 KH

zöldbab *0,02 KH

zöldborsó, takarmányborsó *0,02 KH

lóbab, bab (száraz) *0,02 KH

borsó (száraz) *0,02 KH

lencse *0,02 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,02 KH

hagymafélék *0,02 KH

kelbimbó, fejeskáposzta *0,05

brokkoli, karfiol, kínai kel, kelkáposzta, kalarábé *0,02 KH

leveles zöldségek (kivéve metélőhagyma, cikória) *0,02 KH

metélőhagyma, cikória *0,02 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,02 KH

étkezési gombák *0,02 KH

búza (szem), rozs (szem), tritikálészem (szem) *0,05

árpa (szem), zab (szem) *0,2

árukukorica *0,02 KH

csemegekukorica *0,02 KH

rizs *0,02 KH

egyéb gabonafélék *0,02 KH

cukorrépa *0,02 KH

burgonya *0,02 KH

napraforgómag, szójabab *0,05 KH

repcemag *0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

gyapotmag, mustármag, mákszem, lenmag, tökmag, olajtök, olajretek *0,05 KH

komló (szárított) *0,05 KH

tea (szárított) 0,05 KH

fenvalerát és eszfenvalerát RS és SR izomerjei együtt almatermésűek *0,02 KH

csonthéjasok *0,02 KH

szőlő (bor, csemege) *0,02 KH

bogyós gyümölcsűek *0,02 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,02 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,02 KH

citromfélék 0,02 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,02 KH

paprika, paradicsom *0,02 KH

padlizsán *0,02 KH

dinnyefélék *0,02 KH

uborka *0,02 KH

cukkini *0,02 KH

zöldbab *0,02 KH

zöldborsó, takarmányborsó *0,02 KH

lóbab, bab (száraz) *0,02 KH

borsó (száraz) *0,02 KH

lencse *0,02 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,02 KH

hagymafélék *0,02 KH

káposztafélék *0,02 KH

leveles zöldségek (kivéve metélőhagyma, cikória) *0,02 KH

metélőhagyma, cikória *0,02 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,02 KH

étkezési gombák *0,02 KH

búza (szem), rozs (szem), tritikálészem szem) *0,02 KH

árpa (szem), zab (szem) *0,05

árukukorica *0,02 KH

csemegekukorica *0,02 KH

rizs *0,02 KH

egyéb gabonafélék *0,02 KH

cukorrépa *0,02 KH

burgonya *0,02 KH

napraforgómag, szójabab *0,05 KH

repcemag *0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

gyapotmag, mustármag, mákszem, lenmag, tökmag, olajtök, olajretek *0,05 KH

komló (szárított) *0,05 KH

tea (szárított) 0,05 KH

fipronil kalászosok (szem) 0,05

kukorica (áru, siló) 0,05

cukorrépa 0,05

burgonya 0,05

flamprop-izopropil búza (szem) 0,2

árpa (szem) 0,1

búza (szalma), árpa (szalma) 3

flazaszulfuron szőlő (bor, csemege) 0,01

floraszulam almatermésűek *0,01 KH

csonthéjasok *0,01 KH

szőlő (bor, csemege) *0,01 KH

bogyós gyümölcsűek *0,01 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,01 KH

kókuszdió, makadámdió, pisztácia, kesudió, pekándió 0,01 KH

citromfélék 0,01 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,01 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,01 KH

kabakosok *0,01 KH

hüvelyesek *0,01 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,01 KH

hagymafélék *0,01 KH

káposztafélék *0,01 KH

leveles zöldségek *0,01 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,01 KH

étkezési gombák *0,01 KH

rizs, cirok, köles, pohánka *0,01 KH

kalászosok (kivéve sörárpa) 0,01 KH

kukorica 0,01 KH

fénymag 0,01 KH

cukorrépa *0,01 KH

burgonya *0,01 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,1 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,1 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

fluazifop-P-butil alma 0,1

csonthéjasok 0,1

szőlő (bor, csemege) 0,05

szamóca 0,1

paradicsom, paprika (fűszer) 0,3

görögdinnye 0,1

bab (száraz), borsó (száraz) 0,3

vöröshagyma 0,3

káposztafélék 2

cukorrépa 0,3

áruburgonya 0,3

napraforgómag, szójabab, repcemag, mákszem 0,3

lóhere 0,3

lucerna 0,3

fűszerpaprika (őrölt) 0,3

fluazinam alma 0,5

szőlő (bor, csemege) 0,03

hagyma 0,03

burgonya 0,03

flucikloxuron alma 1

borszőlő 0,1

flucitrinát almatermésűek *0,05 KH

csonthéjasok *0,05 KH

szőlő (bor, csemege) *0,05 KH

bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék 0,05 KH

déligyümölcsök 0,05 KH

zöldségfélék (kivéve száraz hüvelyesek) *0,05 KH

száraz hüvelyesek *0,05 KH

gabonafélék *0,05 KH

burgonya *0,05 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

komló *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

fludioxonil szőlő (bor, csemege) 1

búza (szem), árpa (szem) 0,02

árukukorica, silókukorica 0,02

cirok 0,02

burgonya 0,02

napraforgómag 0,02

repcemag 0,02

zöldborsó (hüvelyes), borsó (száraz) 0,05

kukorica (szár és levél) 0,05

flufenacet árukukorica, silókukorica 0,05

burgonya 0,2

napraforgómag 0,05

flufenoxuron alma, körte 0,1

szőlő (bor, csemege) 0,1

flufenzin alma, körte, birs 0,05

őszibarack, nektarin, ringló, szilva 0,1

szőlő (bor, csemege) 0,1

ribiszke, málna, köszméte, szamóca, szeder 0,1

flumetszulam kukorica (áru, siló) 0,2

flumioxazin almatermésűek *0,05 KH

csonthéjasok *0,05 KH

szőlő (bor, csemege) 0,05 KH

bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, makadámdió, pisztácia, kesudió, pekándió 0,05 KH

citromfélék 0,05 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,05 KH

kabakosok *0,05 KH

hüvelyesek *0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,05 KH

hagymafélék *0,05 KH

káposztafélék *0,05 KH

leveles zöldségek *0,05 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

étkezési gombák *0,05 KH

gabonafélék (kivéve kukorica) *0,05 KH

kukorica (áru, siló) 0,05 KH

cukorrépa *0,05 KH

burgonya *0,05 KH

olajos magvúak (kivéve napraforgómag, szójabab, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,1 KH

napraforgómag, szójabab 0,1 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,1 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

fluorkloridon sárgarépa, petrezselyemgyökér, pasztinák 0,05

petrezselyemlevél 0,05

burgonya 0,05

napraforgómag 0,05

flupirszulfuron-metil almatermésűek *0,02 KH

csonthéjasok *0,02 KH

szőlő (bor, csemege) *0,02 KH

bogyós gyümölcsűek *0,02 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,02 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,02 KH

citromfélék 0,02 KH

déligyümölcsök (citromfélék kivételével) 0,02 KH

solanaceae (kivéve burgonya) *0,02 KH

kabakosok *0,02 KH

hüvelyesek *0,02 KH

gyökér- és gumós zöldségek (burgonya kivételével) *0,02 KH

hagymafélék *0,02 KH

káposztafélék *0,02 KH

leveles zöldségek *0,02 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,02 KH

étkezési gombák *0,02 KH

gabonafélék (kivéve búza) *0,02 KH

búza (szem) 0,02 KH

csemegekukorica *0,02 KH

cukorrépa *0,02 KH

burgonya *0,02 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

búza (szalma) 0,2

komló *0,05 KH

tea (szárított) 0,05 KH

fluquinkonazol alma, körte, birs 0,2

szőlő (bor, csemege) 0,5

kalászosok (szem) 0,5

cukorrépa 0,5

fluroxipir alma, körte, birs *0,05 KH

csonthéjasok *0,05 KH

szőlő (bor, csemege) *0,05 KH

bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék 0,05 KH

déligyümölcsök (citromfélék kivételével) 0,05 KH

solanaceae (kivéve burgonya) *0,05 KH

kabakosok *0,05 KH

hüvelyesek *0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek (burgonya kivételével) *0,05 KH

hagymafélék *0,05 KH

káposztafélék *0,05 KH

leveles zöldségek *0,05 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

étkezési gombák *0,05 KH

kalászosok (szem) *0,1

árukukorica, silókukorica *0,05 KH

rizs *0,05 KH

cirok, köles, pohánka *0,05 KH

fénymag *0,05 KH

cukorrépa *0,05 KH

burgonya *0,05 KH

mákszem *0,05 KH

olajos magvúak (kivéve mákszem, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

fluroxipir-meptil alma, körte, birs 0,05 KH

csonthéjasok 0,05 KH

mákszem 0,05 KH

kalászosok (szem) 0,1 KH

búza (szalma), árpa (szalma) 2

kukorica (szár és levél) 0,2

flutriafol zöldborsó, takarmányborsó 0,1

kalászosok (szem) 0,1

cukorrépa test 0,1

cukorrépa fej és levél 0,5

napraforgómag 0,1

fluzilazol alma, körte, birs 0,2

szőlő (bor, csemege) 0,3

banán 0,1

kalászosok (szem) 0,1

cukorrépa 0,1

napraforgómag, repcemag 0,1

folpet alma, körte, birs 3

naspolya *3

csonthéjasok 2

csemegeszőlő 3

borszőlő 10

ribiszke *3

málna, köszméte, szamóca 3

szeder, egyéb bogyós gyümölcsűek *3

dió, mandula, mogyoró, gesztenye 0,1

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,1

citromfélék 0,1

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,1

paprika, padlizsán 0,1

paradicsom 3

dinnyefélék 0,1

uborka 0,1

tök, sütőtök, spárgatök, patisszon 0,1

cukkini *0,1

zöldbab, zöldborsó, takarmányborsó, bab (száraz) 2

lóbab *0,1

borsó (száraz) *2

lencse 0,1

egyéb gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) 0,1

vöröshagyma, zöldhagyma, fokhagyma 0,1

póréhagyma 2

gyöngyhagyma *0,1

káposztafélék 0,1

fejessaláta, endívia 2

spenót, sóska, petrezselyem- és zellerlevél, kapor 0,1

metélőhagyma *0,1

cikória *2

spárga 0,1

articsóka, rebarbara 0,1

étkezési gombák *0,1

csemegekukorica *0,1

cukorrépa *0,1

burgonya 0,1

napraforgómag 0,1

olajos magvúak (kivéve napraforgómag, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,1

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,1

komló (szárított) 0,1

tea (szárított) 0,1

foramszulfuron gyümölcsfélék *0,01 KH

zöldségfélék *0,01 KH

kukorica (áru, siló) 0,01 KH

olajos magvúak *0,01 KH

komló (szárított) *0,05 KH

tea (szárított) *0,05 KH

forát almatermésűek *0,05 KH

csonthéjasok *0,05 KH

szőlő (bor, csemege) *0,05 KH

bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék 0,05 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,05 KH

kabakosok *0,05 KH

hüvelyesek *0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,05 KH

hagymafélék *0,05 KH

káposztafélék *0,05 KH

leveles zöldségek *0,05 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

étkezési gombák *0,05 KH

búza (szem), árpa (szem), rozs (szem) 0,05 KH

zab (szem), tritikálészem (szem) *0,05 KH

árukukorica 0,05 KH

rizs *0,05 KH

egyéb gabonafélék *0,05 KH

cukorrépa 0,05

burgonya 0,05 KH

napraforgómag, szójabab 0,05 KH

szezámmag, gyapotmag 0,05 KH

mákszem, mustármag *0,05 KH

földimogyoró 0,1

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

formotion alma, körte *0,02 KH

birs, naspolya *0,02 KH

cseresznye, meggy *0,02 KH

egyéb csonthéjasok *0,02 KH

szőlő (bor, csemege) *0,02 KH

bogyós gyümölcsűek *0,02 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék 0,02 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,02 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,02 KH

kabakosok *0,02 KH

hüvelyesek *0,02 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,02 KH

hagymafélék *0,02 KH

brokkoli *0,02 KH

egyéb káposztafélék *0,02 KH

fejessaláta, spenót, sóska *0,02 KH

egyéb leveles zöldségek *0,02 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,02 KH

étkezési gombák *0,02 KH

árukukorica *0,02 KH

csemegekukorica *0,02 KH

cukorrépa *0,02 KH

burgonya *0,02 KH

napraforgómag, szójabab, lenmag *0,05 KH

gyapotmag, mustármag, mákszem, lenmag, tökmag, olajtök, olajretek *0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

komló (szárított) *0,05 KH

tea (szárított) 0,05 KH

foszalon alma, körte, birs 2

naspolya *2

őszibarack, nektarin 2

egyéb csonthéjasok 1

szőlő (bor, csemege) 1

bogyós gyümölcsűek 1

dió, mandula, mogyoró, gesztenye 1

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 1

citromfélék 1

olíva bogyó 0,1

déligyümölcsök (kivéve citromfélék, olívabogyó) 1

paprika, paradicsom, padlizsán 1

kabakosok 1

hüvelyes zöldségek (friss) 1

száraz hüvelyesek *1

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) 0,1

hagymafélék 1

káposztafélék 1

leveles zöldségek 1

szárukért termesztett zöldségek 1

étkezési gombák *1

cukorrépa 0,1

burgonya 1

napraforgómag, repcemag 1

szójabab, gyapotmag, mustármag, mákszem, lenmag, tökmag, olajtök, olajretek 1

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 1

lucerna 1

komló (szárított) *1

tea (szárított) 1

foszfamidon almatermésűek 0,15

csonthéjasok (kivéve cseresznye) 0,15

cseresznye *0,15

szőlő (bor, csemege) 0,15

málna, szamóca 0,15

ribiszke, köszméte 0,15

szeder, egyéb bogyósok *0,15

dió, mandula, mogyoró, gesztenye 0,15

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,15

citromfélék 0,15

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,15

paprika, padlizsán 0,15

paradicsom 0,15

kabakosok (kivéve uborka, cukkini) 0,15

uborka 0,15

cukkini *0,15

zöldbab, zöldborsó, takarmányborsó, bab (száraz), lencse 0,15

lóbab, borsó (száraz) *0,15

retek, kerekrépa *0,15

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya, retek, kerekrépa) 0,15

hagymafélék 0,15

káposztafélék 0,15

fejessaláta 0,15

metélőhagyma, cikória *0,15

egyéb leveles zöldségek 0,15

spárga, rebarbara 0,15

articsóka *0,15

étkezési gombák *0,15

kalászosok (szem) 0,05

árukukorica 0,05

csemegekukorica *0,15

cirok 0,05

cukorrépa 0,15

burgonya 0,15

szójabab 0,15

olajos magvúak (kivéve szójabab, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,15

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,15

zöld dohánylevél 0,2

lucerna 0,5

komló (szárított) 0,15

tea (szárított) 0,15

foszforhidrogén dió, mandula, mogyoró, gesztenye 0,01 +

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,01 +

száraz hüvelyesek 0,05 +

kalászosok (szem) 0,1 +

árukukorica 0,1 +

rizs 0,1 +

egyéb gabonafélék 0,1 +

napraforgómag, repcemag 0,01 +

szójabab, mustármag, lenmag 0,01 +

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé 0,01 +

szárított dohánylevél 0,05 +

fűszernövények 0,01 +

liszt (zsákolt) 0,01 +

aszalt alma, meggy 0,01

szárított vöröshagyma, sárgarépa, petrezselyemlevél és -gyökér, zellergumó, pasztinák 0,01 +

foszmet tea (szárított) 0,1 KH

fosztiazat paprika, paradicsom 0,01

uborka 0,01

burgonya 0,01

foxim tea (szárított) 0,1 KH

ftalanilsav alma 0,05

meggy 0,05

szőlő (bor, csemege) 0,05

paprika, paradicsom 0,05

zöldbab, zöldborsó, takarmányborsó 0,05

lencse 0,05

rizs 0,05

napraforgómag, szójabab, repcemag 0,05

csillagfürt, herefélék, lucerna 0,05

furatiokarb almatermésűek *0,05 KH

csonthéjasok *0,05 KH

szőlő (bor, csemege) *0,05 KH

bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék 0,05 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,05 KH

kabakosok *0,05 KH

hüvelyesek *0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,05 KH

hagymafélék *0,05 KH

brokkoli, karfiol *0,1

kelbimbó, fejeskáposzta, karalábé *0,05 KH

kelkáposzta, kínai kel *0,05

leveles zöldségek *0,05 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

étkezési gombák *0,05 KH

gabonafélék *0,05 KH

cukorrépa *0,05 KH

burgonya *0,05 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

komló (szárított) *5

tea (szárított) 0,1 KH

furilazol antidótum kukorica (áru, siló) 0,01

napraforgómag 0,01

glifozát és izopropilamin sója almatermésűek 0,1 KH

csonthéjasok 0,1 KH

szőlő (bor, csemege) 0,1 KH

bogyós gyümölcsűek 0,1 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,1 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,1 KH

citromfélék 0,1 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,1 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,1 KH

kabakosok *0,1 KH

hüvelyes zöldségek (friss) *0,1 KH

bab (száraz) *2

borsó (száraz) *3

lencse *0,1 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,1 KH

hagymafélék *0,1 KH

káposztafélék *0,1 KH

leveles zöldségek *0,1 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,1 KH

termesztett gombák *0,1 KH

vadon termő gombák *50

búza (szem) 5

rozs (szem), tritikálészem (szem) 5

árpa (szem), zab (szem) 20

kukorica (áru, siló) 0,1 KH

rizs *0,1 KH

cirok 20

köles, pohánka, fénymag 0,1 KH

cukorrépa *0,1 KH

burgonya *0,1 KH

napraforgómag 10

szójabab 20

repcemag, mustármag, lenmag 10

mákszem *0,1 KH

földimogyoró, szezámmag 0,1 KH

gyapotmag 10

kukorica (szár és levél), lucerna 0,1

rét-legelő 0,1

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

glifozát-trimézium almatermésűek 0,1

csonthéjasok 0,1

szőlő (bor, csemege) 0,1

bogyós gyümölcsűek 0,1

dió, mandula, mogyoró, gesztenye 0,1

glufozinát-ammónium alma, körte, birs 0,05

szőlő (bor, csemege) 0,1

citromfélék 0,1

banán 0,2

kiwi 0,05 KH

zöldborsó, takarmányborsó, borsó (száraz) 0,1

napraforgómag, repcemag 0,5

szójabab 0,1

lucerna 0,5

haloxifop almatermésűek *0,05 KH

szőlő (bor, csemege) *0,05 KH

haloxifop-R-metilészter almatermésűek 0,05

szőlő (bor, csemege) 0,05

paradicsom 0,05

vöröshagyma 0,05

cukorrépa test 0,2

cukorrépa fej 0,5

burgonya 0,05

napraforgómag, szójabab, repcemag 0,1

HCH almatermésűek 0,01 KH

csonthéjasok 0,01 KH

szőlő (bor, csemege) 0,01 KH

bogyós gyümölcsűek 0,01 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye 0,01 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,01 KH

citromfélék 0,01 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,01 KH

paprika, paradicsom, padlizsán 0,01 KH

kabakosok 0,01 KH

hüvelyes zöldségek 0,01 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) 0,01 KH

hagymafélék 0,01 KH

káposztafélék 0,01 KH

leveles zöldségek 0,01 KH

szárukért termesztett zöldségek 0,01 KH

csemegekukorica *0,01 KH

termesztett-, vadon termő gombák 0,01 KH

gabonafélék / HCH (alfa+beta izomer) 0,02

burgonya 0,01 KH

olajos magvúak 0,02 KH

komló (szárított) 0,02 KH

tea (szárított) 0,02 KH

heptaklór+heptaklórepoxid almatermésűek 0,01 KH

csonthéjasok 0,01 KH

szőlő (bor, csemege) 0,01 KH

bogyós gyümölcsűek 0,01 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye 0,01 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,01 KH

citromfélék 0,01 KH

ananász 0,01 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék, ananász) 0,01 KH

paprika, padlizsán 0,01 KH

paradicsom 0,01 KH

kabakosok 0,01 KH

hüvelyes zöldségek (friss) 0,01 KH

száraz hüvelyesek 0,01 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) 0,01 KH

hagymafélék 0,01 KH

káposztafélék 0,01 KH

leveles zöldségek 0,01 KH

szárukért termesztett zöldségek 0,01 KH

étkezési gombák 0,01 KH

kalászosok (szem) 0,01

árukukorica 0,01

csemegekukorica 0,01 KH

rizs 0,01

egyéb gabonafélék 0,01

cukorrépa 0,01 KH

burgonya 0,01 KH

szójabab, gyapotmag 0,01 KH

olajos magvúak (kivéve szójabab, gyapotmag, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) 0,01 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,01 KH

zöld dohánylevél 0,01

komló (szárított) 0,01 KH

tea (szárított) 0,02 KH

fűszerek 0,02

hexaflumuron almatermésűek 0,5

burgonya 0,05

hexaklórbenzol (HCB) mezőgazdasági termények [kivéve olajos magvúak, gabonafélék, komló (szárított), tea (szárított)] 0,01 KH

olajos magvúak *0,02 KH

gabonafélék 0,01

komló (szárított) *0,02 KH

tea (szárított) 0,01 KH

hexakonazol alma, körte 0,1 KH

birs 0,02 KH

egyéb almatermésűek *0,02 KH

kajszibarack, meggy 0,02 KH

csonthéjasok (kivéve kajszibarack, meggy) *0,02 KH

szőlő (bor, csemege) 0,1

szamóca *0,2

bogyós gyümölcsűek (kivéve szamóca) *0,02 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék 0,02 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék, banán) 0,02 KH

banán 0,1

paradicsom *0,1

paprika 0,02 KH

padlizsán *0,02 KH

kabakosok *0,02 KH

hüvelyesek *0,02 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,02 KH

hagymafélék *0,02 KH

káposztafélék *0,02 KH

leveles zöldségek *0,02 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,02 KH

étkezési gombák *0,02 KH

búza (szem), árpa (szem) 0,1

gabonafélék (kivéve búza, árpa) *0,02 KH

burgonya *0,02 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

komló *0,05 KH

tea (szárított) 0,05 KH

hexitiazox almatermésűek 0,5

cseresznye, meggy, őszibarack, nektarin, kajszibarack 0,5

szőlő (bor, csemege) 0,5

citromfélék 0,5

uborka 0,1

zöldbab 0,5

hidrogéncianid dió, mandula, mogyoró, gesztenye 3

száraz hüvelyesek 3 +

kalászosok (szem) 15 KH

kalászosok (szem) 15 +

rizs 15 KH

rizs 15 +

egyéb gabonafélék 15 KH

egyéb gabonafélék 15 +

szójabab, földimogyoró 3 +

kakaóbab, nyerskávé 3 +

fűszernövények 6 +

higany gyümölcsfélék *0,01 KH

zöldségfélék *0,01 KH

gabonafélék *0,01 KH

olajos magvúak *0,02 KH

burgonya *0,01 KH

komló (szárított) *0,02 KH

tea (szárított) *0,02 KH

imazalil almatermésűek *5

csonthéjasok *0,02 KH

szőlő (bor, csemege) *0,02 KH

bogyós gyümölcsűek *0,02 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,02 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,02 KH

citromfélék 5

banán 2

déligyümölcsök (kivéve citromfélék, banán) 0,02 KH

paprika, padlizsán *0,02 KH

paradicsom *0,5

görögdinnye *0,02 KH

sárgadinnye *2

uborka, cukkini *0,2

tök, sütőtök, spárgatök, patisszon *2

hüvelyesek *0,02 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,02 KH

hagymafélék *0,02 KH

káposztafélék *0,02 KH

leveles zöldségek *0,02 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,02 KH

étkezési gombák *0,02 KH

búza (szem), árpa (szem), rozs (szem), zab (szem) 0,02 KH

tritikálészem (szem) *0,02 KH

kukorica *0,02 KH

rizs, egyéb gabonafélék *0,02 KH

cukorrépa *0,02 KH

újburgonya *0,02 KH

áruburgonya *5

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,02 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,02 KH

komló (szárított) *0,1

tea (szárított) 0,1 KH

imazamox gyümölcsfélék *0,05 KH

zöldségfélék (kivéve száraz borsó) *0,05 KH

borsó (száraz) 0,05 KH

napraforgómag 0,05 KH

szójabab 0,05 KH

olajos magvúak (kivéve napraforgómag, szójabab) *0,05 KH

gabonafélék 0,05 KH

lucerna 0,1

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) *0,1 KH

imazapír kukorica (áru, siló) 0,1

imazaquin szójabab 0,05

imazetapir zöldborsó, takarmányborsó, lóbab 0,1

borsó (száraz), lencse 0,1

szójabab 0,1

herefélék, lucerna 0,1

imidakloprid őszibarack 0,1

paprika, paradicsom 0,2

uborka 0,2

kukorica 0,01

cukorrépa 0,01

burgonya 0,05

napraforgómag, repcemag 0,01

dohány 1

iminoktadin-albeszilát almatermésűek 0,2

indoxakarb almatermésűek 0,5

csemegeszőlő 1

borszőlő 0,5

kukorica (áru, siló) 0,1

csemegekukorica 0,1

ioxinil oktanoát vöröshagyma 0,02

iprodion almatermésűek 10

csonthéjasok 5

szőlő (bor, csemege) 10

ribiszke, köszméte, szamóca 10

málna 5

szeder *5

egyéb bogyós gyümölcsűek *0,02 KH

dió, mandula, gesztenye 0,02 KH

mogyoró 0,2

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,02 KH

citrom 5

mandarin 2

narancs, grapefruit, pomelosz 0,02 KH

banán 3

kiwi 5

déligyümölcsök (kivéve citromfélék, banán, kiwi) 0,02 KH

paprika, paradicsom 5

padlizsán *5

görögdinnye, tök, sütőtök, spárgatök, patisszon *0,02 KH

sárgadinnye *0,3

uborka, cukkini 2

zöldbab *5

zöldborsó, takarmányborsó *1

zöldbab-, zöldborsó (fejtett) *0,2

lóbab *0,02 KH

száraz hüvelyesek *0,2

sárgarépa 0,3

torma *0,1

retek *0,3

cékla *0,5

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya, sárgarépa, torma, retek, cékla) *0,02 KH

vöröshagyma 5

zöldhagyma *3

fokhagyma *5

póréhagyma, gyöngyhagyma *0,02 KH

fejeskáposzta 5

brokkoli, karfiol *0,05

kelbimbó *0,5

kínai kel *5

karalábé *0,1

kelkáposzta *0,02 KH

fejessaláta 10

endívia *2

spenót, sóska *0,02 KH

egyéb leveles zöldségek *10

spárga, articsóka *0,02 KH

rebarbara *0,2

étkezési gombák *0,02 KH

búza (szem) *0,5

árpa (szem) *1

egyéb kalászosok (szem) *0,02 KH

kukorica *0,02 KH

rizs *3

egyéb gabonafélék *0,02 KH

cukorrépa 0,2

burgonya *0,02 KH

napraforgómag 0,02 KH

repcemag *0,5

lenmag *0,1

szójabab, gyapotmag, mustármag, mákszem, tökmag, olajtök, olajretek *0,02 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,02 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

iprovalikarb almatermésűek *0,05 KH

csonthéjasok *0,05 KH

szőlő (bor, csemege) 2

bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, makadámdió, pisztácia, kesudió, pekándió 0,05 KH

citromfélék 0,05 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05 KH

paradicsom 1

paprika, padlizsán *0,05 KH

kabakosok (kivéve uborka, cukkini, sárgadinnye, görögdinnye) *0,05 KH

uborka, cukkini *0,1

sárgadinnye, görögdinnye *0,2

egyéb kabakosok *0,05 KH

hüvelyes zöldségek *0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,05 KH

vöröshagyma *0,1

hagymafélék (kivéve vöröshagyma) *0,05 KH

káposztafélék *0,05 KH

leveles zöldségek (kivéve fejes saláta, endívia, galambbegy saláta, zsázsa) *0,05 KH

fejes saláta, endívia, galambbegy saláta, zsázsa *1

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

csemegekukorica *0,05 KH

termesztett és vadon termő gombák *0,05 KH

gabonafélék *0,05 KH

rizs *0,05 KH

burgonya 0,05 KH

cukorrépa *0,05 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,1 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,1 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

izoproturon almatermésűek *0,05 KH

csonthéjasok *0,05 KH

szőlő (bor, csemege) *0,05 KH

bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, makadámdió, pisztácia, kesudió, pekándió 0,05 KH

citromfélék 0,05 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,05 KH

kabakosok *0,05 KH

hüvelyesek *0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,05 KH

hagymafélék *0,05 KH

káposztafélék *0,05 KH

leveles zöldségek *0,05 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

étkezési gombák *0,05 KH

kalászosok (szem) 0,05 KH

cirok, köles, kukorica (áru, siló) *0,05 KH

rizs, pohánka, fénymag *0,05 KH

cukorrépa *0,05 KH

burgonya *0,05 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,1 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,1 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

izoxadifen-etil kukorica (áru, siló) 0,01

izoxaflutol árukukorica 0,05

silókukorica 0,1

kukorica (szár és levél) 1

mákszem 0,05

jodoszulfuron-metil Na-só búza (szem), árpa (szem) 0,01

kukorica 0,01

kaptafol almatermésűek *0,02 KH

csonthéjasok *0,02 KH

szőlő (bor, csemege) *0,02 KH

bogyós gyümölcsűek *0,02 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,02 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,02 KH

citromfélék 0,02 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,02 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,02 KH

kabakosok *0,02 KH

hüvelyesek *0,02 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,02 KH

hagymafélék *0,02 KH

káposztafélék *0,02 KH

leveles zöldségek *0,02 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,02 KH

étkezési gombák *0,02 KH

kalászosok (szem) *0,05

árukukorica *0,05

csemegekukorica *0,02 KH

rizs, egyéb gabonafélék *0,05

cukorrépa *0,02 KH

burgonya *0,02 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,02 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,02 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

kaptán almatermésűek 3

csonthéjasok 2

szőlő (bor, csemege) 3

málna, szamóca 3

ribiszke, köszméte 3

áfonya 3

szeder, egyéb bogyós gyümölcsűek *3

dió, mandula, mogyoró, gesztenye 0,1

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,1

citromfélék 0,1

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,1

paprika 0,1

paradicsom 3

padlizsán *0,1

cukkini *0,1

egyéb kabakosok 0,1

zöldbab, zöldborsó, takarmányborsó 2

lóbab *0,1

bab (száraz), borsó (száraz) *2

lencse 0,1

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) 0,1

póréhagyma 2

egyéb hagymafélék 0,1

káposztafélék 0,1

endívia 2

spenót, sóska 0,1

petrezselyem- és zellerlevél, kapor 0,1

metélőhagyma *0,1

cikória *2

spárga 0,1

articsóka, rebarbara 0,1

étkezési gombák *0,1

csemegekukorica *0,1

cukorrépa *0,1

burgonya 0,1

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,1

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,1

lucerna 10

komló (szárított) *0,1

tea (szárított) 0,1

karbaril alma, körte *3

birs, naspolya *1

cseresznye, meggy *1

egyéb csonthéjasok *3

csemegeszőlő *1

borszőlő *3

bogyós gyümölcsűek *1

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *1

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 1

citromfélék 1

banán 1

déligyümölcsök (kivéve citromfélék, banán) 1

paprika, paradicsom, padlizsán *1

cukkini *1

egyéb kabakosok *1

hüvelyesek *1

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *1

hagymafélék *1

fejeskáposzta, kelbimbó *3

egyéb káposztafélék *1

fejessaláta, cikória *3

zellerlevél * 1

egyéb leveles zöldségek *1

szárukért termesztett zöldségek *1

étkezési gombák *1

kalászosok (szem) *0,5

árukukorica *0,5

csemegekukorica *1

rizs *1

egyéb gabonafélék *0,5

cukorrépa *1

burgonya *1

repcemag *1

olajos magvúak (kivéve repcemag, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *1

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 1

komló (szárított) *1

tea (szárított) 1

karbendazim alma 2

körte *2

birs, naspolya *2

cseresznye *0,1 KH

meggy 0,1 KH

őszibarack, nektarin, kajszibarack *1

ringló, szilva *0,5

szőlő (bor, csemege) 2

ribiszke, málna, köszméte *0,1 KH

szamóca *0,1 KH

szeder, egyéb bogyósok *0,1 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,1 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,1 KH

citromfélék 5

banán 1

déligyümölcsök (kivéve citromfélék, banán) 0,1 KH

paprika *0,1 KH

paradicsom, padlizsán *0,5

görögdinnye *0,1 KH

sárgadinnye, tök, sütőtök, spárgatök, patisszon *0,5

uborka *1

cukkini *0,3

zöldbab, lóbab, lencse *0,1 KH

zöldborsó, takarmányborsó 0,1 KH

bab (száraz)

borsó (száraz) 0,1 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,1 KH

hagymafélék *0,1 KH

fejeskáposzta *3

kelbimbó *0,5

egyéb káposztafélék *0,1 KH

fejessaláta *5

metélőhagyma, cikória *0,1 KH

egyéb leveles zöldségek *0,1 KH

spárga, articsóka *0,1 KH

rebarbara *2

termesztett gombák *1

vadon termő gombák *0,1 KH

kalászosok (szem) 0,1 KH

árukukorica, silókukorica 0,1 KH

csemegekukorica *0,1 KH

rizs *0,1 KH

cirok 0,1 KH

cukorrépa 0,1

burgonya *0,1 KH

napraforgómag, repcemag, mustármag 0,1 KH

szójabab *0,2

gyapotmag, mákszem, lenmag, tökmag, olajtök, olajretek *0,1 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,1 KH

búza (szalma), árpa (szalma) 0,5

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

karbofurán almatermésűek *0,1 KH

csonthéjasok *0,1 KH

szőlő (bor, csemege) *0,1 KH

bogyós gyümölcsűek *0,1 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,1 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,1 KH

citromfélék 0,3

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,1 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,1 KH

uborka *0,1 KH

dinnyefélék, tökfélék *0,2

hüvelyesek *0,1 KH

sárgarépa, pasztinák *0,3

petrezselyemgyökér, karórépa *0,2

retek *0,5

gyökér- és gumószöldségek (kivéve burgonya, sárgarépa, pasztinák, petrezselyemgyökér, karórépa, retek) *0,1 KH

vöröshagyma, fokhagyma *0,3

zöldhagyma, gyöngyhagyma, póréhagyma *0,1 KH

brokkoli, karfiol, karalábé *0,2

kelbimbó, fejeskáposzta, kelkáposzta, kínai kel *0,1 KH

leveles zöldségek *0,1 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,1 KH

étkezési gombák *0,1 KH

búza (szem), árpa (szem), rozs (szem) 0,1 KH

zab (szem) 0,1 KH

tritikálé (szem) *0,1 KH

árukukorica, silókukorica 0,1 KH

csemegekukorica *0,1 KH

egyéb gabonafélék *0,1 KH

cukorrépa 0,1

burgonya 0,1 KH

napraforgómag, szójabab, repcemag, lenmag 0,1 KH

gyapotmag, mustármag, mákszem, tökmag, olajtök, olajretek *0,1 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,1 KH

zöld dohánylevél 0,1

komló (szárított) 10

tea (szárított) 0,2 KH

fűszerpaprika (őrölt) 0,1

karboszulfán almatermésűek *0,05 KH

csonthéjasok *0,05 KH

szőlő (bor, csemege) *0,05 KH

bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék 0,05 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,05 KH

kabakosok *0,05 KH

hüvelyesek *0,05 KH

sárgarépa, pasztinák *0,1

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya, sárgarépa, pasztinák) *0,05 KH

hagymafélék *0,05 KH

káposztafélék *0,05 KH

leveles zöldségek *0,05 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

étkezési gombák *0,05 KH

kalászosok (szem) *0,05 KH

árukukorica 0,05 KH

csemegekukorica *0,05 KH

rizs *0,05 KH

egyéb gabonafélék *0,05 KH

cukorrépa 0,02

burgonya 0,05 KH

napraforgómag 0,05 KH

olajos magvúak (kivéve napraforgómag, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

komló (szárított) *1

tea (szárított) 0,1 KH

karboxin zöldborsó, takarmányborsó 0,2

borsó (száraz), csicseri borsó 0,2

búza (szem), árpa (szem) 0,2

kukorica (áru, siló) 0,2

rizs 0,2

cirok 0,2

cukorrépa 0,2

burgonya 0,2

napraforgómag 0,2

repce (mag) 0,2

szójabab 0,2

karfentrazon-etil vöröshagyma 0,01

kalászosok 0,1

kartap szőlő (bor, csemege) 0,5

paradicsom 0,1

káposztafélék 0,2

kalászosok (szem) 0,1

árukukorica 0,1

cukorrépa 0,1

burgonya 0,1

tea (szárított) 20

kasugamicin almatermésűek 0,1

paprika, paradicsom 0,1

uborka 0,1

zöldbab 0,1

cukorrépa 0,1

kinalfosz alma 0,05 KH

körte, birs, naspolya *0,05 KH

őszibarack 0,05 KH

csonthéjasok (kivéve őszibarack) *0,05 KH

szőlő (bor, csemege) 0,05 KH

ribiszke, málna, köszméte, szamóca *0,05 KH

szeder, egyéb bogyósok *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék 0,05 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05 KH

paprika 0,05 KH

paradicsom *0,05 KH

padlizsán *0,05 KH

uborka, dinnyefélék, tökfélék *0,05 KH

zöldbab *0,05 KH

zöldborsó, takarmányborsó 0,05 KH

borsó (száraz) 0,05 KH

lencse *0,05 KH

bab (száraz) *0,05 KH

sárgarépa *0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya, sárgarépa) *0,05 KH

hagymafélék *0,05 KH

káposztafélék *0,05 KH

fejessaláta, petrezselyemlevél *0,05 KH

egyéb leveles zöldségek *0,05 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

étkezési gombák *0,05 KH

búza (szem) 0,1

kukorica (áru, siló), csemegekukorica 0,1

cukorrépa 0,1

burgonya 0,05 KH

napraforgómag, szójabab, repcemag 0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

lucerna 0,1

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

kinometionát alma 0,3

körte, birs, naspolya *0,3

őszibarack, nektarin 0,3

egyéb csonthéjasok *0,3

szőlő (bor, csemege) *0,3

ribiszke, málna, köszméte, szamóca 0,3

szeder, egyéb bogyósok *0,3

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,3

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,3

citromfélék 0,3

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,3

paprika, padlizsán 0,3

paradicsom *0,3

kabakosok (kivéve cukkini) 0,3

cukkini *0,3

hüvelyesek (kivéve lóbab, borsó (száraz) 0,3

lóbab, borsó (száraz) *0,3

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve retek, burgonya) 0,3

retek *0,3

hagymafélék 0,3

káposztafélék *0,3

leveles zöldségek (kivéve metélőhagyma, cikória) 0,3

metélőhagyma, cikória *0,3

szárukért termesztett zöldségek *0,3

étkezési gombák *0,3

csemegekukorica *0,3

burgonya *0,3

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,3

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,3

komló (szárított) 0,3

tea (szárított) 0,3

kletodim paradicsom, paprika 0,1

zöldbab 0,1

zöldborsó, takarmányborsó 0,2

sárgarépa 0,1

vöröshagyma 0,1

cukorrépa 0,1

burgonya 0,1

napraforgómag, repcemag, szójabab, mustármag 0,1

klofentezin almatermésűek *0,5

szilva *0,2

csonthéjasok (kivéve szilva) *0,02 KH

csemegeszőlő *0,02 KH

borszőlő * 1

szamóca *2

málna, szeder *3

vesszőn termő bogyós gyümölcs (kivéve málna, szeder) *0,3

köszméte *0,3

ribiszke *0,5

egyéb bogyós gyümölcsűek *0,02 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék 0,5

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,02 KH

paradicsom *0,3

paprika, padlizsán *0,02 KH

sárgadinnye *0,1

kabakosok (kivéve sárgadinnye) *0,02 KH

hüvelyesek *0,02 KH

száraz hüvelyesek *0,02 KH

gyökér- és gumós zöldségek *0,02 KH

hagymafélék *0,02 KH

káposztafélék *0,02 KH

leveles zöldségek *0,02 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,02 KH

étkezési gombák *0,02 KH

gabonafélék *0,02 KH

csemegekukorica *0,02 KH

burgonya *0,02 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

komló *0,05 KH

tea (szárított) 0,05 KH

klomazon paprika 0,04

görögdinnye 0,04

borsó 0,02

burgonya 0,02

olajtök 0,04

mákszem 0,04

szójabab, repcemag 0,02

klopiralid (3,6-diklórpikolinsav) vöröshagyma 0,5

kalászosok (szem) 1

árukukorica, silókukorica 0,5

cukorrépa 1

repcemag, mustármag, olajretek 0,5

lenmag 1

kloridazon kerekrépa 0,1

cukorrépa 0,1

klotianidin burgonya 0,02

klozolinát mezőgazdasági termények [kivéve citromfélék, déligyümölcsök, komló (szárított), tea (szárított)] *0,05 KH

citromfélék, déligyümölcsök 0,05 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

klórbenzid mezőgazdasági termények (kivéve citromfélék, déligyümölcsök, komló (szárított), tea (szárított)] *0,01 KH

citromfélék, déligyümölcsök 0,01 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

klórbenzilát mezőgazdasági termények [kivéve citromfélék, déligyümölcsök, komló (szárított), tea (szárított)] *0,02 KH

citromfélék, déligyümölcsök 0,02 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

klórbromuron vöröshagyma, zöldhagyma 0,1

kukorica (áru, siló) 0,1

klórbufam mezőgazdasági termények [kivéve citromfélék, déligyümölcsök, komló (szárított), tea (szárított)] *0,05 KH

citromfélék, déligyümölcsök 0,05 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

klórdán gyümölcsfélék *0,01 KH

zöldségfélék *0,01 KH

olajos magvúak *0,02 KH

burgonya *0,01 KH

gabonafélék *0,02 KH

komló (szárított) *0,02 KH

tea (szárított) 0,02 KH

klórfenapir almatermésűek *0,05 KH

csonthéjasok *0,05 KH

szőlő (bor, csemege) *0,05 KH

bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, makadámdió, pisztácia, kesudió, pekándió 0,05 KH

citromfélék 0,05 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,05 KH

kabakosok *0,05 KH

hüvelyesek *0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,05 KH

hagymafélék *0,05 KH

káposztafélék *0,05 KH

leveles zöldségek *0,05 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

étkezési gombák *0,05 KH

gabonafélék *0,05 KH

cukorrépa *0,05 KH

burgonya *0,05 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,1 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,1 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

klórfenvinfosz almatermésűek *0,05

csonthéjasok *0,05

szőlő (bor, csemege) *0,05

bogyós gyümölcsűek *0,05

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05

citromfélék 1

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05

paprika, paradicsom, padlizsán *0,1

kabakosok *0,1

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,5

hagymafélék (kivéve póréhagyma) *0,5

póréhagyma *0,1

káposztafélék *0,1

petrezselyemlevél, zellerlevél, kapor *0,5

egyéb leveles zöldségek *0,1

szárukért termesztett zöldségek *0,1

étkezési gombák *0,05

cukorrépa *0,5

burgonya *0,1

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,1

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,1

klórfenzon mezőgazdasági termények [kivéve citromfélék, déligyümölcsök, komló (szárított), tea (szárított)] *0,01 KH

citromfélék, déligyümölcsök 0,01 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

klórfluazuron paprika, paradicsom 0,1

káposztafélék (kivéve kelbimbó) 0,05

kelbimbó 0,1

burgonya 0,05

klórmekvát alma *0,05 KH

körte *0,3

birs, naspolya *0,05 KH

csonthéjasok *0,05 KH

szőlő (bor, csemege) *0,05 KH

bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,1 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,1 KH

citromfélék 0,05 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék, olíva bogyó) 0,05 KH

olíva bogyó 0,1 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,05 KH

kabakosok *0,05 KH

hüvelyes zöldségek (friss) *0,05 KH

száraz hüvelyesek *0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,05 KH

hagymafélék *0,05 KH

káposztafélék *0,05 KH

leveles zöldségek *0,05 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

termesztett gombák *10

vadon termő gombák *0,05 KH

búza (szem), árpa (szem), rozs (szem) 2

zab (szem) 5

tritikálé (szem) 2

árukukorica, silókukorica *0,05 KH

csemegekukorica *0,05 KH

rizs *0,05 KH

cirok 0,05 KH

köles, pohánka, fénymag *0,05 KH

cukorrépa *0,05 KH

burgonya *0,05 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,1 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,1 KH

búza (szalma) 2

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

klórmezulon kukorica (áru, siló, csemege) 0,05

kukorica (szár és levél) 0,5

klóroxuron mezőgazdasági termények [kivéve citromfélék, déligyümölcsök, komló (szárított), tea (szárított)] *0,05 KH

citromfélék, déligyümölcsök 0,05 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

klórpirifosz almatermésűek 0,5

meggy *0,3

őszibarack, nektarin, ringló, szilva *0,2

kajszibarack *0,05 KH

szőlő (bor, csemege) 0,5

ribiszke, köszméte *1

málna, szeder *0,5

szamóca *0,2

egyéb bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citrom 0,2

narancs, grapefruit, pomelosz 0,3

mandarin 2

déligyümölcsök (kivéve citromfélék, banán, kiwi) 0,05 KH

banán 3

kiwi 2

paprika, paradicsom *0,5

padlizsán *0,5

kabakosok *0,05 KH

hüvelyesek (kivéve zöldborsó, takarmányborsó) *0,05 KH

zöldborsó, takarmányborsó 0,05 KH

sárgarépa *0,1

retek *0,2

egyéb gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,05 KH

hagymafélék (kivéve vöröshagyma) *0,05 KH

vöröshagyma *0,2

brokkoli, kelbimbó, karalábé *0,05 KH

fejeskáposzta *1

kelkáposzta *0,05 KH

karfiol *0,05 KH

kínai kel *0,5

fejessaláta *0,05 KH

egyéb leveles zöldségek *0,05 KH

spárga, rebarbara *0,05 KH

articsóka *1

étkezési gombák *0,05 KH

árpa (szem) 0,2

egyéb kalászosok (szem) 0,05 KH

árukukorica 0,05 KH

csemegekukorica 0,05 KH

rizs 0,05 KH

egyéb gabonafélék *0,05 KH

cukorrépa (test) 0,05

cukorrépa (fej) 0,1

burgonya 0,05 KH

napraforgómag, repcemag 0,05 KH

olajos magvúak (kivéve napraforgómag, repcemag, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

zöld dohánylevél

komló (szárított) *0,1

tea (szárított) 0,1

klórpirifosz-metil almatermésűek 0,5

csonthéjasok (kivéve őszibarack, nektarin) *0,05 KH

őszibarack, nektarin *0,5

szőlő (bor, csemege) 0,2

bogyós gyümölcsűek (kivéve szamóca) *0,05 KH

szamóca *0,5 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citrom 0,3

narancs 0,5

mandarin 1

grapefruit, pomelosz 0,05 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,5

kabakosok *0,05 KH

hüvelyesek *0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,05 KH

hagymafélék (kivéve vöröshagyma) *0,05 KH

vöröshagyma 0,05 KH

káposztafélék (kivéve fejeskáposzta) *0,05 KH

fejeskáposzta 0,05 KH

leveles zöldségek *0,05 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

étkezési gombák *0,05 KH

kalászosok (szem) 3 +

árukukorica 3 +

csemegekukorica *0,05 KH

rizs 3 +

egyéb gabonafélék 3 +

cukorrépa *0,05 KH

burgonya *0,05 KH

napraforgómag 0,05 KH

napraforgómag 5 +

olajos magvúak (kivéve napraforgómag, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

klórprofám almatermésűek *0,05

csonthéjasok *0,05

szőlő (bor, csemege) *0,05

bogyós gyümölcsűek *0,05

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05

citromfélék 0,05

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05

paprika, paradicsom, padlizsán *0,05

kabakosok *0,05

hüvelyesek *0,05

sárgarépa, petrezselyemgyökér, pasztinák, vajrépa, zellergumó *0,1

torma, retek, cékla, kerekrépa *0,05

hagymafélék *0,05

káposztafélék *0,05

petrezselyemlevél, zellerlevél, kapor *0,1

fejessaláta, egyéb leveles zöldségek *0,05

szárukért termesztett zöldségek *0,05

étkezési gombák *0,05

burgonya 5

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,05

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05

komló (szárított) *0,05

tea (szárított) 0,05

klórszulfuron búza (szem), árpa (szem) 0,1

búza (szalma) 0,5

klórtalonil almatermésűek 1

cseresznye, meggy, ringló, szilva *0,01 KH

őszibarack, nektarin 1

kajszibarack *1

csemegeszőlő 1

borszőlő 3

ribiszke, málna, köszméte *10

szamóca *3

szeder *10

áfonya *2

egyéb bogyós gyümölcsűek (kivéve áfonya) *0,01 KH

vadon termő bogyósok és gyümölcsök *0,01 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,01 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,01 KH

citromfélék 0,01 KH

banán 0,2

déligyümölcsök (kivéve citromfélék, banán) 0,01 KH

paprika, padlizsán *2

paradicsom 2

dinnyefélék, tök, sütőtök, spárgatök, patisszon *1

uborka 1

fürtös uborka *5

cukkini *0,01 KH

zöldbab, lóbab *0,01 KH

zöldbab, lóbab (hüvely nélkül szem) *0,05

zöldborsó, takarmányborsó 2

zöldborsó (hüvely nélkül szem) *0,3

száraz hüvelyesek *0,01 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya, sárgarépa, zellergumó) *0,01 KH

sárgarépa *1

zellergumó *1

vöröshagyma, fokhagyma *0,5

zöldhagyma *5

póréhagyma *10

gyöngyhagyma *0,01 KH

salottahagyma *0,5

brokkoli, fejeskáposzta, karfiol *3

kelbimbó *0,5

kelkáposzta, kínai kel, karalábé *0,01 KH

fejessaláta, endívia, spenót, sóska, cikória *0,01 KH

petrezselyemlevél, kapor, metélőhagyma *5

zellerlevél *10

szárukért termesztett zöldségek *0,01 KH

termesztett gombák *2

vadon termő gombák *0,01 KH

kalászosok (szem) 0,1

kukorica *0,01 KH

rizs *0,01 KH

egyéb gabonafélék *0,01 KH

burgonya 0,01 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,01 KH

földimogyoró 0,05

kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,01 KH

lucerna 0,1

komló (szárított) *50

tea (szárított) 0,1 KH

klórtoluron búza (szem), (árpaszem) 0,1

mákszem 0,1

kresoxim-metil almatermésűek 0,2

csonthéjasok *0,05 KH

szőlő (bor, csemege) 1

bogyós gyümölcsűek (kivéve ribiszke, köszméte, szamóca) 0,05 KH

ribiszke, köszméte *1

szamóca 1

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,1 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,1 KH

citromfélék 0,05 KH

olíva bogyó 0,2

déligyümölcsök (kivéve citromfélék, olíva bogyó) 0,05 KH

paprika *1

paradicsom, padlizsán *0,5

uborka, cukkini 0,05 KH

dinnyefélék, tök, sütőtök, spárgatök, patisszon 0,2

hüvelyesek *0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,05 KH

hagymafélék *0,05 KH

káposztafélék *0,05 KH

leveles zöldségek *0,05 KH

spárga, articsóka, rebarbara *0,05 KH

étkezési gombák *0,05 KH

kalászosok (szem) 0,05 KH

kukorica (áru, siló, csemege) *0,05 KH

rizs, egyéb gabonafélék *0,05 KH

cukorrépa 0,05 KH

burgonya *0,05 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,1 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,1 KH

kalászosok (szalma) 5

komló (szárított) 0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

lambda-cihalotrin almatermésűek 0,1

cseresznye, meggy, ringló, szilva 0,1

őszibarack, nektarin, kajszibarack 0,2

szőlő (bor, csemege) 0,2

szamóca *0,5

ribiszke, köszméte *0,1

málna, szeder, egyéb nem vadon termő bogyósok (kivéve fekete bodza) *0,02 KH

fekete bodza 0,02 KH

vadon termő bogyósok *0,2

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék (kivéve citrom, narancs, grapefruit, pomelosz) 0,02 KH

citrom 0,2

narancs, grapefruit, pomelosz 0,1

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,02 KH

paprika 0,1

paradicsom 0,1

padlizsán *0,5

uborka 0,1

spárgatök, cukkini *0,1

dinnyefélék, tökfélék *0,05

zöldbab, zöldborsó, takarmányborsó *0,2

lóbab, száraz hüvelyesek *0,02 KH

zellergumó, retek *0,1

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya, zellergumó, retek) *0,02 KH

zöldhagyma *0,05

póréhagyma *0,3

hagymafélék (kivéve zöldhagyma, póréhagyma) *0,02 KH

karfiol, brokkoli 0,1

kelbimbó 0,05

fejeskáposzta 0,2

kelkáposzta, kínai kel 1

karalábé 0,02 KH

fejessaláta, petrezselyem- és zellerlevél, kapor, metélőhagyma, cikória *1

spenót *0,5

endívia *0,02 KH

friss zeller *0,3

szárukért termesztett zöldségek (kivéve friss zeller) *0,02 KH

termesztett gombák *0,02 KH

vadon termő gomba *0,5

árpa (szem) 0,05

egyéb kalászosok (szem) 0,02 KH

árukukorica, silókukorica 0,02

csemegekukorica 0,05

rizs *0,02 KH

egyéb gabonafélék *0,02 KH

cukorrépa 0,02 KH

burgonya 0,02 KH

napraforgómag, repcemag, mustármag 0,02 KH

szójabab, gyapotmag, mákszem, lenmag, tökmag, olajtök, olajretek *0,02 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,02 KH

lucerna 0,1

komló (szárított) *10

tea (szárított) 1

lenacil szamóca 0,1

zöldborsó, takarmányborsó, borsó (száraz) 0,1

kukorica (áru, siló) 0,1

cukorrépa 0,1

szójabab, lenmag 0,1

csillagfürt 0,1

lindán almatermésűek *0,01 KH

csonthéjasok *0,01 KH

csemegeszőlő *0,01 KH

borszőlő *0,01 KH

ribiszke, málna, köszméte, szamóca *0,01 KH

szeder, egyéb bogyós gyümölcsűek *0,01 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,01 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,01 KH

citromfélék 0,01 KH

banán 0,01 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék, banán) 0,01 KH

paprika, padlizsán *0,01 KH

paradicsom *0,01 KH

kabakosok *0,01 KH

hüvelyesek *0,01 KH

sárgarépa *0,01 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya, sárgarépa) *0,01 KH

hagymafélék *0,01 KH

káposztafélék *0,01 KH

leveles zöldségek *0,01 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,01 KH

étkezési gombák *0,01 KH

búza (szem) *0,01 KH

egyéb kalászosok (szem) *0,01 KH

árukukorica *0,01 KH

csemegekukorica *0,01 KH

rizs *0,01 KH

egyéb gabonafélék *0,01 KH

burgonya *0,01 KH

napraforgómag *0,01 KH

olajos magvúak (kivéve napraforgómag, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,01 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,01 KH

komló (szárított) *0,05 KH

tea (szárított) 0,05 KH

linuron alma 0,05 KH

almatermésűek (kivéve alma) *0,05 KH

csonthéjasok *0,05 KH

szőlő (bor, csemege) 0,05 KH

bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

héjas gyümölcsűek *0,05 KH

citromfélék *0,05 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) *0,05 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,05 KH

kabakosok *0,05 KH

zöldbab-, zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó 0,1

zöldbab-, zöldborsó (fejtett) *0,1

egyéb friss hüvelyes zöldségek *0,05 KH

száraz hüvelyesek *0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségfélék (kivéve burgonya, sárgarépa, pasztinák, petrezselyemgyökér, zellergumó) 0,1

sárgarépa, pasztinák, petrezselyemgyökér *0,2

zellergumó *0,5

vöröshagyma, zöldhagyma, póréhagyma 0,05 KH

hagymafélék (kivéve vöröshagyma, zöldhagyma, póréhagyma) *0,05 KH

káposztafélék *0,05 KH

petrezselyem-, zellerlevél *1

leveles zöldségek (kivéve petrezselyem-, zellerlevél) *0,05 KH

zeller (friss) *0,1

egyéb szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

csemegekukorica *0,05 KH

termesztett-, vadon termő gombák *0,05 KH

burgonya *0,05 KH

gabonafélék 0,05 KH

napraforgómag, szójabab 0,1 KH

olajos magvúak (kivéve napraforgómag, szójabab) *0,1 KH

lucerna 0,1

komló (szárított) 0,1 KH

tea (szárított) *0,1 KH

köménymag, koriandermag 0,1

lufenuron almatermésűek 0,2

szőlő (bor, csemege) 0,3

paprika 0,2

kabakosok 0,2

káposztafélék 0,2

kukorica (áru, siló, csemege) 0,05

burgonya 0,02

zöld dohánylevél 1

malation almatermésűek 0,5

csonthéjasok 0,5

szőlő (bor, csemege) 0,5

bogyós gyümölcsűek (kivéve ribiszke, köszméte, fekete bodza) *0,5

ribiszke, köszméte, fekete bodza 0,5

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,5

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,5

citromfélék 2

füge 0,5

déligyümölcsök (kivéve citromfélék, füge) 0,5

paprika, paradicsom 3

padlizsán *3

kabakosok 3

zöldbab *3

zöldborsó, takarmányborsó 3

lóbab, borsó (száraz) *3

bab (száraz), lencse *3

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,5

hagymafélék 3

káposztafélék 3

metélőhagyma, cikória *3

egyéb leveles zöldségek *3

spárga *3

articsóka, rebarbara *3

étkezési gombák *3

kalászosok (szem) *8

árukukorica *8

csemegekukorica *3

rizs *8

egyéb gabonafélék *8

cukorrépa *0,5

burgonya 0,5

napraforgómag, repcemag, mustármag 0,5

komló (szárított) *0,5

tea (szárított) 0,5

maleinsav-hidrazid kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 1 KH

citromfélék 1 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 1 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *1 KH

kabakosok *1 KH

hüvelyesek * 1 KH

sárgarépa, pasztinák *30

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya, sárgarépa, pasztinák) *1 KH

zöldhagyma, póréhagyma *1 KH

vöröshagyma 10

egyéb hagymafélék *10

káposztafélék *1 KH

leveles zöldségek 1 KH

szárukért termesztett zöldségek *1 KH

étkezési gombák *1 KH

csemegekukorica *1 KH

cukorrépa *1 KH

újburgonya *1 KH

áruburgonya *50

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) * 1 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 1 KH

zöld dohánylevél 20

száraz dohánylevél 80

komló (szárított) *1 KH

tea (szárított) 1 KH

MCPA almatermésűek 0,1

csonthéjasok 0,1

szőlő (bor, csemege) 0,1

kalászosok (szem) 0,1

rizs 0,1

köles, fénymag 0,1

lenmag 0,1

búza (szalma), árpa (szalma) 0,1

rét-legelő 0,1

római kamilla 0,1

MCPB zöldborsó, takarmányborsó 0,1

borsó (száraz) 0,1

mefenpír-dietil búza (szem), árpa (szem), rozs (szem), tritikálészem (szem) 0,05

mekarbam almatermésűek *0,05 KH

csonthéjasok *0,05 KH

szőlő (bor, csemege) *0,05 KH

bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék 0,05 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,05 KH

kabakosok *0,05 KH

hüvelyesek *0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,05 KH

hagymafélék *0,05 KH

káposztafélék *0,05 KH

leveles zöldségek *0,05 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

étkezési gombák *0,05 KH

gabonafélék *0,05 KH

cukorrépa *0,05 KH

burgonya *0,05 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

mekoprop gabonafélék 0,05

mekoprop-P kalászosok (szem) 0,05

merkapto-dimetur paprika, paradicsom 0,2

uborka 0,2

tök, sütőtök, spárgatök, patisszon 0,2

kukorica (áru, siló) 0,05

metakrifosz almatermésűek *0,05 KH

csonthéjasok *0,05 KH

szőlő (bor, csemege) *0,05 KH

bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék 0,05 KH

déligyümölcsök 0,05 KH

zöldségfélék (kivéve száraz hüvelyesek) *0,05 KH

száraz hüvelyesek *0,05 KH

gabonafélék *0,05 KH

burgonya *0,05 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

komló *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

metalaxil almatermésűek *1

csonthéjasok *0,05 KH

csemegeszőlő *2

borszőlő *1

szamóca *0,5

bogyós gyümölcsűek (kivéve szamóca) *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék 0,5

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05 KH

paprika *0,5

paradicsom *0,2

egyéb solanacea *0,05 KH

uborka *0,5

dinnyefélék *0,2

egyéb kabakosok *0,05 KH

hüvelyes zöldségek *0,05 KH

sárgarépa, pasztinák *0,1

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya, sárgarépa, pasztinák) *0,05 KH

vöröshagyma, fokhagyma, mogyoróhagyma *0,5

zöldhagyma, póréhagyma *0,2

egyéb hagymafélék *0,05 KH

brokkoli, karfiol *0,1

fejes káposzta *1 KH

kelkáposzta *0,2

karalábé *0,05 KH

egyéb fejes és leveles káposztafélék *0,05 KH

fejes saláta *2

endívia *1

egyéb salátafélék *0,5 KH

spenót, sóska, mángold *0,5 KH

vízitorma *0,5 KH

cikória *0,3

petrezselyemlevél, zellerlevél, metélőhagyma, sáfrány, turbolya *1

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

csemegekukorica *0,05 KH

termesztett és vadon termő gombák 0,05 KH

kalászosok (szem) *0,05 KH

egyéb gabonafélék *0,05 KH

rizs *0,05 KH

burgonya *0,05 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,1 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,1 KH

zöld dohánylevél 0,5

komló (szárított) *10

tea (szárított) 0,1 KH

metalaxil-M almatermésűek *1

csonthéjasok *0,05 KH

csemegeszőlő 2

borszőlő 1

szamóca *0,5

bogyós gyümölcsűek (kivéve szamóca) *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék 0,5

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05 KH

paprika *0,5

paradicsom 0,2

egyéb solanacea *0,05 KH

uborka 0,5

dinnyefélék *0,2

egyéb kabakosok *0,05 KH

zöldborsó (hüvellyel), borsó (száraz) 0,05 KH

hüvelyes zöldségek (kivéve zöldborsó hüvellyel, borsó száraz) *0,05 KH

sárgarépa, pasztinák *0,1

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya, sárgarépa, pasztinák) *0,05 KH

vöröshagyma 0,5

fokhagyma, mogyoróhagyma *0,5

zöldhagyma, póréhagyma *0,2

egyéb hagymafélék *0,05 KH

brokkoli, karfiol *0,1

fejes káposzta *1

kelkáposzta *0,2

karalábé *0,05 KH

egyéb fejes és leveles káposztafélék *0,05 KH

fejes saláta *2

endívia *1

egyéb salátafélék *0,05 KH

spenót, sóska, mángold *0,05 KH

vízitorma *0,05 KH

cikória *0,3

petrezselyemlevél, zellerlevél, metélőhagyma, sáfrány, turbolya *1

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

csemegekukorica *0,05 KH

termesztett és vadon termő gombák 0,05 KH

kukorica (áru, siló) 0,02 KH

cirok 0,02 KH

gabonafélék (kivéve kukorica, cirok) *0,02 KH

rizs *0,05 KH

burgonya *0,05 KH

napraforgómag, repcemag, szójabab 0,1 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag, napraforgómag, repcemag, szójabab) *0,1 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,1 KH

cukorrépa *0,05 KH

komló (szárított) *10

tea (szárított) 0,1 KH

metamidofosz almatermésűek 0,05

cseresznye, meggy *0,01 KH

őszibarack, nektarin *0,05

kajszibarack *0,1

ringló, szilva *0,3

szőlő (bor, csemege) *0,01 KH

bogyós gyümölcsűek *0,01 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,01 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,01 KH

citromfélék 0,2

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,01 KH

paprika *0,01 KH

paradicsom *0,5

padlizsán *0,2

uborka *1

egyéb kabakosok *0,01 KH

hüvelyesek friss (hüvellyel) *0,5

hüvelyesek friss (hüvely nélkül) *0,01 KH

lencse *0,01 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,01 KH

hagymafélék *0,01 KH

brokkoli *0,5

kelbimbó, fejeskáposzta *0,5

kelkáposzta, kínai kel, karalábé *0,01 KH

karfiol *0,5

fejessaláta *0,2

egyéb leveles zöldségek *0,01 KH

articsóka *0,1

spárga, rebarbara *0,01 KH

étkezési gombák *0,01 KH

kalászosok (szem) *0,01 KH

kukorica *0,01 KH

rizs, egyéb gabonafélék *0,01 KH

cukorrépa 0,01 KH

burgonya *0,01 KH

gyapotmag 0,1

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,01 KH

olajos magvúak (kivéve gyapotmag, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,01 KH

komló (szárított) *2

tea (szárított) 0,1 KH

metamitron cukorrépa 0,05

metazaklór repcemag, mustármag, olajretek 0,05

metidation almatermésűek 0,3

cseresznye, meggy 0,02 KH

őszibarack, nektarin, kajszibarack, ringló, szilva 0,2

szőlő (bor, csemege) 0,5

ribiszke, málna, köszméte, szamóca 0,02 KH

szeder, egyéb bogyós gyümölcsűek *0,02 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék 2

olíva bogyó 1

déligyümölcsök (kivéve citromfélék, olívabogyó) 0,02 KH

paprika, paradicsom, padlizsán 0,02 KH

cukkini *0,02 KH

kabakosok (kivéve cukkini) 0,02 KH

zöldbab 0,02 KH

zöldborsó, takarmányborsó, lóbab, bab (száraz) *0,02 KH

borsó (száraz) 0,02 KH

lencse 0,02 KH

retek *0,02 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya, retek) *0,02 KH

vöröshagyma, zöldhagyma, póréhagyma 0,02 KH

fokhagyma 0,02 KH

gyöngyhagyma *0,02 KH

brokkoli *0,02 KH

káposztafélék (kivéve brokkoli) 0,02 KH

metélőhagyma, cikória *0,02 KH

egyéb leveles zöldségek 0,02 KH

szárukért termesztett zöldségek 0,02 KH

étkezési gombák *0,02 KH

kalászosok (szem) *0,02 KH

árukukorica 0,02 KH

csemegekukorica 0,02 KH

rizs, egyéb gabonafélék *0,02 KH

cukorrépa 0,02 KH

burgonya 0,02 KH

repcemag 0,05

szójabab 0,02 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,02 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,02 KH

lucerna 0,2

komló (szárított) 3

tea (szárított) 0,1 KH

menta, gyűszűvirág, orvosi csucsor, római kamilla 0,2

metilazinfosz (azinfosz-metil) almatermésűek 0,5

csonthéjasok 0,5

borszőlő *1

ribiszke, málna, köszméte, szamóca 1

dió, mandula, mogyoró, gesztenye 0,5

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,5

citromfélék 1

banán, füge, ananász 0,5

kiwi 0,5

egyéb déligyümölcsök 0,5

paprika, paradicsom, padlizsán *0,5

dinnyefélék *0,5

uborka, tökfélék *0,5

zöldbab, lóbab *0,5

zöldborsó, takarmányborsó *0,5

száraz hüvelyesek *0,5

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,5

hagymafélék *0,5

brokkoli *0,5

káposztafélék (kivéve brokkoli) 0,5

leveles zöldségek *0,5

szárukért termesztett zöldségek *0,5

étkezési gombák *0,5

gabonafélék *0,5

cukorrépa 0,5

burgonya 0,5

szójabab *0,5

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,5

olajos magvúak (kivéve szójabab, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,5

komló (szárított) *0,5

tea (szárított) 0,5

metilbromid almatermésűek *0,5 KH

egyéb csonthéjasok *0,1

szőlő (bor, csemege) *0,1

bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,1

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,1

citromfélék 0,05 KH

füge 0,1

déligyümölcsök (kivéve citromfélék, füge) 0,05 KH

zöldségfélék (kivéve gyökér- és gumós zöldségek) *0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek *0,05 KH

étkezési gombák *0,05 KH

gabonafélék *0,1

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,1 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,1 KH

komló (szárított) *0,05 KH

tea (szárított) 0,05 KH

metilparation gyümölcsfélék *0,02 KH

zöldségfélék (kivéve száraz borsó) *0,02 KH

száraz borsó *0,2

olajos magvúak *0,05 KH

burgonya *0,02 KH

gabonafélék *0,02 KH

tea (szárított) *0,05 KH

komló (szárított) *0,05 KH

cukorrépa 0,2

fűszerpaprika 0,5

lucerna 0,1

metkonazol kalászosok (szem) 0,1

kalászosok (szalma) 2

repcemag 0,1

metomil alma, körte 0,2

almatermésűek (kivéve alma, körte) *0,2

cseresznye, meggy *0,1

őszibarack, nektarin, kajszibarack *0,2

ringló, szilva *0,5

egyéb csonthéjasok *0,05 KH

csemegeszőlő 0,05 KH

borszőlő 1

bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citrom, mandarin 1

narancs, grapefruit, pomelosz 0,5

egyéb citromfélék *0,05 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05 KH

paprika 0,05 KH

paradicsom 0,5

padlizsán *0,5

egyéb solanacea *0,05 KH

dinnyefélék, tökfélék *0,05 KH

uborka 0,05 KH

cukkini *0,05 KH

zöldbab (hüvellyel) 0,05 KH

zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó 0,05 KH

zöldbab (fejtett), zöldborsó (fejtett) *0,05 KH

száraz hüvelyes zöldségek *0,05 KH

retek *0,5

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya, retek) 0,05 KH

vöröshagyma, zöldhagyma 0,05 KH

fokhagyma, póréhagyma, gyöngyhagyma *0,05 KH

káposztafélék (kivéve brokkoli) 0,05 KH

brokkoli *0,2

fejes saláta 2

egyéb salátafélék *0,05 KH

spenót, sóska, mángold *2

petrezselyemlevél, zellerlevél, metélőhagyma, sáfrány, turbolya, kapor *2 KH

cikória, vízitorma *0,05 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

csemegekukorica *0,05 KH

termesztett és vadon termő gombák *0,05 KH

gabonafélék *0,05 KH

burgonya *0,05 KH

szójabab *0,1

gyapotmag, földimogyoró 0,1

kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

olajos magvúak (kivéve gyapotmag, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag, szójabab) *0,05 KH

lucerna 0,2

komló (szárított) *10

tea (szárított) 0.1 KH

metomil-ditiokarb almatermésűek *0,2

cseresznye, meggy *0,1

őszibarack, nektarin, kajszibarack *0,2

ringló, szilva *0,5

egyéb csonthéjasok *0,05 KH

szőlő (csemege) *0,05 KH

szőlő (bor) *1

bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citrom, mandarin *1

narancs, grapefruit, pomelosz *0,5

egyéb citromfélék *0,05 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) *0,05 KH

paprika *0,05 KH

paradicsom, padlizsán *0,5

egyéb solanacea *0,05 KH

kabakosok *0,05 KH

hüvelyes zöldségek *0,05 KH

retek *0,5

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya, retek) *0,05 KH

hagymafélék *0,05 KH

káposztafélék (kivéve brokkoli) *0,05 KH

brokkoli *0,2

fejes saláta *2

endívia, galambbegy saláta, zsázsa *0,05 KH

spenót, sóska, mángold *2

cikória, vízitorma *0,05 KH

petrezselyemlevél, zellerlevél, metélőhagyma, sáfrány, turbolya *2

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

csemegekukorica *0,05 KH

termesztett és vadon termő gombák *0,05 KH

gabonafélék *0,05 KH

burgonya *0,05 KH

földimogyoró, gyapotmag, szójabab *0,1

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, gyapotmag, szójabab) *0,05 KH

komló (szárított) *10

tea (szárított) 0,1 KH

metoxifenozid alma 0,3

szőlő (bor, csemege) 1

metoxiklór mezőgazdasági termények [kivéve citromfélék, déligyümölcsök, komló (szárított), tea (szárított), kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag)] *0,01 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,01 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,01 KH

citromfélék, déligyümölcsök 0,01 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

metribuzin paradicsom 0,1

zöldborsó, takarmányborsó, borsó (száraz) 0,1

burgonya 0,1

szójabab 0,1

lucerna 0,1

metszulfuron-metil almatermésűek *0,05 KH

csonthéjasok *0,05 KH

szőlő (bor, csemege) *0,05 KH

bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék 0,05 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,05 KH

kabakosok *0,05 KH

hüvelyesek *0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek *0,05 KH

hagymafélék *0,05 KH

káposztafélék *0,05 KH

leveles zöldségek *0,05 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

étkezési gombák *0,05 KH

gombafélék *0,05 KH

búza, árpa, tritikále (szem) 0,5

burgonya *0,05 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,1 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,1 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

mevinfosz almatermésűek *0,2

cseresznye, meggy *0,5

őszibarack, nektarin, ringló, szilva *0,5

kajszibarack *0,2

szőlő (bor, csemege) *0,1

ribiszke, málna, köszméte, szamóca *0,1

szeder, egyéb bogyós gyümölcsűek *0,1

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,1

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,1

citromfélék 0,2

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,1

paprika, paradicsom, padlizsán *0,1

kabakosok (kivéve cukkini) *0,1

cukkini *0,1

zöldbab, zöldborsó, takarmányborsó, lencse *0,1

lóbab, bab (száraz), borsó (száraz) *0,1

retek, kerekrépa *0,1

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya, retek, kerekrépa) *0,1

hagymafélék *0,1

káposztafélék *0,1

fejessaláta, spenót, sóska *0,5

metélőhagyma, cikória *0,5

egyéb leveles zöldségek *0,5

szárukért termesztett zöldségek *0,1

étkezési gombák *0,1

árukukorica 0,1

csemegekukorica *0,1

cukorrépa *0,1

burgonya *0,1

szójabab, repcemag, mustármag *0,1

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,1

gyapotmag, mákszem, lenmag, tökmag, olajtök, olajretek *0,1

komló (szárított) *0,1

tea (szárított) 0,1

mezotrion kukorica 0,01

MG-191 kukorica 0,1

miklobutanil almatermésűek 0,5

kajszibarack 0,3

cseresznye, meggy 1

őszibarack, nektarin, ringló, szilva 0,5

egyéb csonthéjasok *0,02 KH

szőlő (bor, csemege) 1

köszméte, málna, ribiszke, szamóca, szeder *1

egyéb bogyós gyümölcsűek *0,02 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék 3

banán 2

egyéb déligyümölcsök (kivéve citromfélék, banán) 0,02 KH

paradicsom, padlizsán *0,3

paprika 0,5

egyéb solanacea *0,02 KH

uborka, cukkini 0,1

dinnyefélék, tökfélék 0,2

hüvelyes zöldségek *0,02 KH

sárgarépa, torma, pasztinák, petrezselyemgyökér *0,2

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya, sárgarépa, torma, pasztinák, petrezselyemgyökér) *0,02 KH

hagymafélék *0,02 KH

káposztafélék *0,02 KH

galambbegy saláta *5

leveles zöldségek (kivéve galambbegy saláta) *0,02 KH

articsóka *0,5

szárukért termesztett zöldségek (kivéve articsóka) *0,02 KH

csemegekukorica *0,02 KH

termesztett és vadon termő gombák *0,02 KH

gabonafélék *0,02 KH

rizs *0,02 KH

burgonya *0,02 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

komló (szárított) *2

tea (szárított) 0,05 KH

molinát rizs 0,05

monokrotofosz tea (szárított) 0,1 KH

monolinuron mezőgazdasági termények [kivéve citromfélék, déligyümölcsök, kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag, komló (szárított), tea (szárított)] *0,05 KH

citromfélék, déligyümölcsök 0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

2-(1-naftil)-acetamid almatermésűek 0,05

napropamid almatermésűek 0,1

csonthéjasok 0,1

szőlő (bor, csemege) 0,1

ribiszke, málna, szamóca 0,1

paprika, paradicsom 0,1

kelbimbó, fejeskáposzta, karfiol 0,1

repcemag 0,1

zöld dohánylevél 0,1

naptalam uborka 0,1

nikoszulfuron árukukorica, silókukorica 0,02

nitrofen gyümölcsfélék *0,01 KH

zöldségfélék *0,01 KH

olajos magvúak *0,02 KH

burgonya *0,01 KH

gabonafélék *0,01 KH

komló (szárított) *0,02 KH

tea (szárított) *0,02 KH

novaluron alma 0,2

burgonya 0,2

o-fenilfenol és Na-sója citromfélék 10

ometoát: lásd dimetoát almatermésűek *0,2

cseresznye, meggy *0,4

egyéb csonthéjasok *0,2

szőlő (bor, csemege) *0,1

bogyós gyümölcsűek *0,1

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,2

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió *0,2

citromfélék *0,2

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) *0,2

paprika, paradicsom, padlizsán *0,2

kabakosok *0,2

hüvelyesek *0,2

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,1

vöröshagyma, póréhagyma *0,1

zöldhagyma, fokhagyma, gyöngyhagyma *0,2

káposztafélék *0,2

fejessaláta, petrezselyem-, zellerlevél, kapor, metélőhagyma *0,2

endívia, spenót, sóska, cikória *0,4

spárga, rebarbara *0,2

articsóka *0,4

étkezési gombák *0,2

cukorrépa *0,1

burgonya *0,2

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,2

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag *0,2

komló (szárított) *0,2

tea (szárított) *0,1

oxamil citromfélék 5

banán 0,2

ananász 1

paprika, paradicsom 0,1

uborka 0,1

sárgarépa, petrezselyemgyökér, pasztinák 0,1

vöröshagyma 0,05 KH

fokhagyma 0,1

burgonya 0,1

földimogyoró, nyerskávé 0,1

gyapotmag 0,2

oxadiargil gyümölcsfélék *0,01 KH

zöldségfélék *0,01 KH

olajos magvúak *0,01 KH

komló (szárított) *0,05 KH

tea (szárított) *0,05 KH

oxaszulfuron gyümölcsfélék *0,05 KH

zöldségfélék *0,05 KH

olajos magvúak *0,05 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) *0,1 KH

oxidemeton-metil almatermésűek 0,02 KH

őszibarack, szilva 0,02 KH

csonthéjasok (kivéve őszibarack, szilva) *0,02 KH

szőlő (bor, csemege) *0,02 KH

bogyós gyümölcsűek *0,02 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,02 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,02 KH

citromfélék 0,02 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,02 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,02 KH

kabakosok *0,02 KH

hüvelyesek *0,02 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,02 KH

hagymafélék *0,02 KH

káposztafélék (kivéve bimbóskel, fejeskáposzta, karalábé) 0,02 KH

bimbóskel 0,05 KH

fejeskáposzta 0,05 KH

karalábé 0,05 KH

fejessaláta, envídia *0,05 KH

egyéb leveles zöldségek *0,02 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,02 KH

étkezési gombák *0,02 KH

búza, rozs, tritikále (szem) 0,02 KH

árpa, zab 0,1

kukorica *0,02 KH

rizs *0,02 KH

cirok, köles, pohánka, fénymag *0,02 KH

cukorrépa 0,02 KH

burgonya *0,02 KH

napraforgómag 0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

olajos magvúak (kivéve napraforgómag, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,05 KH

komló (szárított) *0,05 KH

tea (szárított) 0,05 KH

oxifluorfen almatermésűek 0,1

cseresznye, meggy, őszibarack, kajszibarack 0,1

szőlő (bor, csemege) 0,1

vöröshagyma 0,05

napraforgómag 0,05

paraquat almatermésűek 0,05 KH

csonthéjasok 0,05 KH

szőlő (bor, csemege) 0,05 KH

bogyós gyümölcsűek 0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye 0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék 0,05 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05 KH

paprika, paradicsom, padlizsán 0,05 KH

kabakosok 0,05 KH

hüvelyesek 0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) 0,05 KH

hagymafélék 0,05 KH

káposztafélék 0,05 KH

leveles zöldségek 0,05 KH

szárukért termesztett zöldségek 0,05 KH

étkezési gombák 0,05 KH

csemegekukorica 0,05 KH

rizs 0,05

egyéb gabonafélék 0,05

cukorrépa 0,05 KH

burgonya 0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) 0,05 KH

komló (szárított) 0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

paration (etilparation) almatermésűek *0,05 KH

csonthéjasok (kivéve ringló, szilva) *0,05 KH

ringló, szilva *0,05 KH

szőlő (bor, csemege) *0,05 KH

bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citrom 0,05 KH

narancs, mandarin 0,05 KH

grapefruit, pomelosz 0,05 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék, olíva bogyó) 0,05 KH

zöldségfélék *0,05 KH

hüvelyesek *0,05 KH

gabonafélék *0,05 KH

burgonya *0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag *0,05 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,05 KH

komló *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

pencikuron burgonya 0,1

pendimetalin almatermésűek 0,05 KH

csonthéjasok 0,05 KH

bogyós gyümölcsűek 0,05 KH

szőlő (bor, csemege) 0,05 KH

héjas gyümölcsűek *0,05 KH

citromfélék *0,05 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) *0,05 KH

paradicsom, paprika 0,05 KH

padlizsán *0,05 KH

kabakosok *0,05 KH

hüvelyes zöldségek (friss) *0,2

borsó (száraz) 0,05 KH

száraz hüvelyes zöldségek (kivéve száraz borsó) *0,05 KH

sárgarépa, petrezselyemgyökér 0,2

pasztinák, torma *0,2

zöldhagyma *0,05 KH

hagymafélék (kivéve zöldhagyma) 0,05 KH

fejeskáposzta, kelkáposzta, kelbimbó, karfiol, karalábé 0,05 KH

káposztafélék (kivéve fejeskáposzta, kelkáposzta, kelbimbó, karfiol, karalábé) *0,05 KH

leveles zöldségek *0,05 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

csemegekukorica *0,05 KH

termesztett-, vadon termő gombák *0,05 KH

kukorica (áru, siló, csemege) 0,05

rizs 0,05

burgonya (áru) 0,05 KH

burgonya (új) *0,05 KH

napraforgómag, szójabab 0,1 KH

olajos magvúak (kivéve napraforgómag, szójabab) *0,1 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) *0,1 KH

lucerna 0,05

dohány 30

zöld dohánylevél 0,5

dohánylevél, fermentált 1

fűszernövények 0,05

angelika, ligetszépe, sáfrányos szeklice 0,05

penkonazol almatermésűek 0,2

kajszibarack, őszibarack, nektarin 0,1

egyéb csonthéjasok *0,05 KH

szőlő (bor, csemege) 0,2

ribiszke *0,5

bogyós gyümölcsűek (kivéve ribiszke) *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék 0,05 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05 KH

paprika, paradicsom, padlizsán 0,05 KH

uborka, cukkini 0,05 KH

dinnyefélék, tökfélék 0,1

hüvelyes zöldségek *0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,05 KH

hagymafélék *0,05 KH

káposztafélék *0,05 KH

leveles zöldségek *0,05 KH

szárukért termesztett zöldségek (kivéve articsóka) *0,05 KH

articsóka *0,2

csemegekukorica *0,05 KH

termesztett és vadon termő gombák *0,05 KH

gabonafélék *0,05 KH

rizs *0,05 KH

burgonya *0,05 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

komló (szárított) *0,5

tea (szárított) 0,1 KH

permetrin almatermésűek 0,05 KH

csonthéjasok 0,05 KH

szőlő (bor, csemege) 0,05 KH

bogyós gyümölcsűek 0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék 0,05 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05 KH

paprika, paradicsom, padlizsán 0,05 KH

kabakosok 0,05 KH

hüvelyesek [kivéve lóbab, bab (száraz)] 0,05 KH

lóbab, bab (száraz) *0,05 KH

lencse 0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya, retek) 0,05 KH

hagymafélék 0,05 KH

káposztafélék 0,05 KH

leveles zöldségek 0,05 KH

spárga, articsóka, rebarbara 1 KH

étkezési gombák *0,05 KH

búza (szem) 0,05 +

egyéb kalászosok (szem) *0,05 KH

árukukorica 0,05 KH

árukukorica 0,05 +

csemegekukorica 0,05 KH

rizs *0,05 KH

cirok 0,05 KH

köles, pohánka, fénymag *0,05 KH

cukorrépa 0,05 KH

burgonya 0,05 KH

napraforgómag 0,05 +

repcemag 0,05 KH

repcemag 0,05 +

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,05 KH

zöld dohánylevél 1

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

pikolinafen almatermésűek *0,05 KH

csonthéjasok *0,05 KH

szőlő (bor, csemege) *0,05 KH

bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, makadámdió, pisztácia, kesudió, pekándió 0,05 KH

citromfélék 0,05 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,05 KH

kabakosok *0,05 KH

hüvelyesek *0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,05 KH

hagymafélék *0,05 KH

káposztafélék *0,05 KH

leveles zöldségek *0,05 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

étkezési gombák *0,05 KH

gabonafélék *0,05 KH

cukorrépa *0,05 KH

burgonya *0,05 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,1 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,1 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

pimetrozin almatermésűek *0,02 KH

csonthéjasok (kivéve őszibarack, nektarin, kajszibarack) *0,02 KH

őszibarack, nektarin 0,05 KH

kajszibarack *0,05

szőlő (bor, csemege) *0,02 KH

ribiszke, málna, köszméte, szamóca, szeder *0,02 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,02 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,02 KH

citromfélék 0,3

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,02 KH

paprika 1

paradicsom 0,5

padlizsán *0,5

egyéb solanaceae *0,02 KH

görögdinnye, sárgadinnye 0,2

uborka 0,5

cukkini *0,5

tök, sütőtök, patisszon, spárgatök *0,2

hüvelyesek *0,02 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,02 KH

hagymafélék *0,02 KH

káposztafélék (kivéve fejeskáposzta) *0,02 KH

fejeskáposzta *0,05

saláta, cikória *1

endívia *0,02 KH

spenót, sóska, mángold *0,02 KH

petrezselyemlevél, zellerlevél, kapor, metélőhagyma *1

szárukért termesztett zöldségek *0,02 KH

étkezési gombák *0,02 KH

gabonafélék *0,02 KH

cukorrépa *0,02 KH

burgonya *0,02 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,02 KH

gyapotmag 0,05

olajos magvúak (kivéve gyapotmag, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,02 KH

zöld dohánylevél 1

komló *5

tea (szárított) 0,1 KH

piperonilbutoxid alma, körte, birs 5

csonthéjasok 5

szőlő (bor, csemege) 5

ribiszke, málna, köszméte, szamóca, szeder 5

paprika, paradicsom, padlizsán 5

kabakosok 5

zöldbab, zöldborsó, takarmányborsó 5

száraz hüvelyesek 5 +

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) 5

hagymafélék 5

káposztafélék 5

leveles zöldségek 5

szárukért termesztett zöldségek 5

kalászosok (szem) 5 +

kukorica (áru, siló) 5

rizs 5

cirok 5

cukorrépa 5

burgonya 5

napraforgómag, repcemag 5

napraforgómag, repcemag 5 +

olajos magvúak (kivéve napraforgómag, repcemag,) 8 +

zöld dohánylevél 5

piraflufen-etil almatermésűek *0,02 KH

csonthéjasok *0,02 KH

szőlő (bor, csemege) *0,02 KH

bogyós gyümölcsűek *0,02 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,1 KH

kókuszdió, makadámdió, pisztácia, kesudió, pekándió 0,1 KH

citromfélék 0,02 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,02 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,02 KH

kabakosok *0,02 KH

hüvelyesek *0,02 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,02 KH

hagymafélék *0,02 KH

káposztafélék *0,02 KH

leveles zöldségek *0,02 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,02 KH

étkezési gombák *0,02 KH

búza (szem) 0,02 KH

gabonafélék *0,02 KH

cukorrépa *0,02 KH

burgonya *0,02 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

komló (szárított) *0,05 KH

tea (szárított) 0,05 KH

piraklostrobin csonthéjasok 1

szőlő (bor, csemege) 2

pirazofosz mezőgazdasági termények [kivéve citromfélék, déligyümölcsök, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag, komló (szárított), tea (szárított)] *0,05 KH

citromfélék, déligyümölcsök 0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

piretrinek almatermésűek *1

csonthéjasok *1

szőlő (bor, csemege) *1

bogyós gyümölcsűek *1

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *1

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 1

citromfélék 1

füge, datolya 1

banán, ananász, kiwi, egyéb déligyümölcsök 1

paprika, paradicsom, padlizsán *1

kabakosok *1

lencse *1

egyéb hüvelyesek *1

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *1

vöröshagyma, fokhagyma *1

egyéb hagymafélék *1

káposztafélék *1

petrezselyem- és zellerlevél *1

egyéb leveles zöldségek *1

szárukért termesztett zöldségek *1

étkezési gombák *1

kalászosok (szem) *3

árukukorica *3

csemegekukorica *1

rizs, cirok *3

köles, pohánka, fénymag *3

cukorrépa *1

burgonya *1

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 1

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) 1

komló (szárított) *1

tea (szárított) *1

piridaben almatermésűek 0,5

őszibarack, nektarin 2

szőlő (bor, csemege) 1

paprika 0,3

paradicsom 0,2

uborka 0,1

piridat almatermésűek *0,05 KH

csonthéjasok *0,05 KH

szőlő (bor, csemege) *0,05 KH

bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék 0,05 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,05 KH

kabakosok *0,05 KH

hüvelyesek (kivéve zöldborsó, takarmányborsó) *0,05 KH

zöldborsó, takarmányborsó *0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,05 KH

póréhagyma *1

vöröshagyma, zöldhagyma *0,05 KH

hagymafélék (kivéve vöröshagyma, zöldhagyma, póréhagyma) *0,05 KH

káposztafélék (kivéve kelkáposzta) *0,05 KH

kelkáposzta *0,2

leveles zöldségek (kivéve kapor) *0,05 KH

kapor *0,05 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

étkezési gombák *0,05 KH

kalászosok (kivéve búzaszem) *0,05 KH

búza (szem) *0,05 KH

árukukorica *0,05 KH

csemegekukorica *0,05 KH

rizs *0,05 KH

cirok, köles, pohánka *0,05 KH

fénymag *0,05 KH

cukorrépa *0,05 KH

burgonya *0,05 KH

mákszem *0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,05 KH

komló *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

piridafention almatermésűek 0,5

őszibarack 0,5

pirimetanil almatermésűek 0,5

szőlő (bor, csemege) 2

málna, szamóca 1

pirimifosz-metil almatermésűek *0,05 KH

csonthéjasok *0,05 KH

borszőlő *2

csemegeszőlő *0,05 KH

bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citrom, narancs, grapefruit, pomelosz 1

mandarin 2

kiwi 2

déligyümölcsök (kivéve citromfélék, kiwi) 0,05 KH

paprika, paradicsom 1

padlizsán *0,05 KH

uborka 0,1

dinnyefélék *1

tökfélék *0,05 KH

zöldbab 0,05 KH

zöldborsó, takarmányborsó, lóbab *0,05 KH

száraz hüvelyesek *0,05 KH

sárgarépa *1

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya, sárgarépa) *0,05 KH

vöröshagyma 0,05 KH

zöldhagyma, fokhagyma, póréhagyma, gyöngyhagyma *0,05 KH

brokkoli, karfiol *1

kelbimbó *2

fejeskáposzta, kelkáposzta, kínai kel, karalábé *0,05 KH

leveles zöldségek *0,05 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

termesztett gombák *2

vadon termő gombák *0,05 KH

kalászosok (szem) 5 +

árukukorica 5 +

csemegekukorica 0,05 KH

rizs 5 +

cirok 5 +

burgonya *0,05 KH

napraforgómag 0,05 KH

repcemag, mustármag 0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,05 KH

komló (szárított) *0,05 KH

tea (szárított) 0,05 KH

pirimikarb almatermésűek 0,5

csonthéjasok 0,5

paprika, paradicsom 0,5

uborka 0,5

zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó 0,5

fejeskáposzta, kelkáposzta, kínai kel, karalábé 0,5

fejessaláta 1

kalászosok (szem) 0,5

cukorrépa 0,5

burgonya 0,1

napraforgómag, mákszem 0,5

zöld dohánylevél 1

piriproxifen paprika, paradicsom 0,1

uborka 0,1

polioxin-B őszibarack, nektarin 0,1

szőlő (bor, csemege) 0,1

paprika, paradicsom 0,1

uborka 0,1

fejessaláta 0,1

primiszulfuron-metil árukukorica 0,05

kukorica szár és levél 0,5

procimidon alma, birs *0,02 KH

körte *1

meggy 0,02 KH

egyéb csonthéjasok *2

szőlő (bor, csemege) 5

ribiszke, köszméte 0,02 KH

málna 10

szamóca 5

szeder, egyéb bogyós gyümölcsűek *0,02 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék 0,02 KH

procimidon kiwi 5

déligyümölcsök (kivéve citromfélék, kiwi) 0,02 KH

paprika, paradicsom 2

padlizsán *2

kabakosok *1

zöldbab *2

zöldborsó, takarmányborsó *1

zöldbab (fejtett) *0,02 KH

zöldborsó (fejtett) *0,3

lóbab, bab (száraz), lencse *0,02 KH

borsó (száraz) *0,2

sárgarépa, petrezselyemgyökér 0,02 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya, sárgarépa, petrezselyemgyökér) *0,02 KH

vöröshagyma, fokhagyma *0,2

zöldhagyma, póréhagyma, gyöngyhagyma *0,02 KH

káposztafélék *0,02 KH

fejessaláta 5

endívia *2

spenót, sóska, metélőhagyma *0,02 KH

petrezselyem- és zellerlevél 0,02 KH

cikória *5

szárukért termesztett zöldségek *0,02 KH

étkezési gombák *0,02 KH

gabonafélék *0,02 KH

cukorrépa *0,02 KH

burgonya *0,02 KH

napraforgómag 1

szójabab, repcemag *1

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,05 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

profám mezőgazdasági termények [kivéve citromfélék, déligyümölcsök, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag, komló (szárított), tea (szárított)] *0,05 KH

citromfélék, déligyümölcsök 0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

profenofosz almatermésűek *0,05 KH

csonthéjasok *0,05 KH

szőlő (bor, csemege) *0,05 KH

bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék 0,05 KH

déligyümölcsök 0,05 KH

chilli paprika *5

egyéb solanaceae (kivéve burgonya) *0,05 KH

uborka, cukkini, spárgatök *0,05 KH

dinnyefélék *0,05 KH

tök, sütőtök, patiszon *0,05 KH

hüvelyesek *0,05 KH

száraz hüvelyesek *0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek *0,05 KH

hagymafélék *0,05 KH

káposztafélék *0,05 KH

leveles zöldségek *0,05 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

étkezési gombák *0,05 KH

gabonafélék *0,05 KH

csemegekukorica *0,05 KH

burgonya *0,05 KH

gyapotmag 2

egyéb olajosmagvúak 0,05 KH

komló *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

prohexadion gyümölcsök (kivéve egyéb diófélék, citromfélék, déligyümölcsök) *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék, déligyümölcsök 0,05 KH

zöldségfélék *0,05 KH

búza (szem), árpa (szem) *0,2

gabonafélék (kivéve búza, árpa) *0,05 KH

cukorrépa *0,05 KH

burgonya *0,05 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,1 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,1 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

prokloráz almatermésűek *0,05 KH

csonthéjasok 0,05 KH

szőlő (bor, csemege) *0,05 KH

bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,1 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,1 KH

citromfélék 10

ananász 5

mangó, avokádó, papaya 5

egyéb déligyümölcsök 0,05 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,05 KH

kabakosok *0,05 KH

hüvelyesek (friss) *0,05 KH

borsó (száraz) *0,3

egyéb száraz hüvelyesek *0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek *0,05 KH

fokhagyma *0,5

salottahagyma *5

egyéb hagymafélék *0,05 KH

káposztafélék *0,05 KH

fejessaláta *5

spenót *0,05 KH

vizitorma *0,05 KH

endívia *0,05 KH

petrezselyemlevél, zellerlevél, metélőhagyma *5

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

termesztett gombák 2

vadon termő gombák *0,05 KH

búza, (szem) rozs (szem), tritikále (szem) 0,5

árpa(szem), zab (szem) 1

rizs *1

egyéb gabonafélék *0,05 KH

burgonya *0,05 KH

lenmag *0,5

napraforgómag, repcemag 0,5

olajos magvúak (kivéve lenmag, napraforgómag, repcemag, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,1 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,1 KH

búza (szalma), árpa (szalma) 10

komló 0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

prometrin zöldborsó, takarmányborsó 0,1

borsó (száraz), lencse 0,1

sárgarépa, petrezselyemgyökér, pasztinák, vajrépa, zellergumó, kerekrépa 0,1

vöröshagyma, zöldhagyma 0,1

petrezselyemlevél, zellerlevél, kapor 0,1

kukorica (áru, siló) 0,1

burgonya 0,1

napraforgómag 0,1

köménymag, koriandermag 0,1

propaklór vöröshagyma 0,1

árukukorica, silókukorica 0,1

cirok 0,1

burgonya 0,1

propamokarb paprika, paradicsom 0,5

uborka 2

vöröshagyma 3

fejessaláta 10

cukorrépa 0,1

burgonya 0,2

propaquizafop almatermésűek 0,05

szőlő (bor, csemege) 0,05

szamóca 0,05

paprika 0,05

zöldborsó, takarmányborsó, borsó (száraz) 0,05

hagymafélék 0,05

cukorrépa 0,05

burgonya 0,05

napraforgómag 0,2

szójabab, repcemag, mustármag, olajretek 0,05

propargit alma 5

csonthéjasok 1

szőlő (bor, csemege) 3

paprika 2

szójabab 1

tea (szárított) 5

propikonazol almatermésűek *0,05 KH

őszibarack, nektarin, kajszibarack *0,2

cseresznye, meggy, ringló, szilva *0,05 KH

szőlő (bor, csemege) 0,5

bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék 0,05 KH

banán 0,1

déligyümölcsök (kivéve citromfélék, banán) 0,05 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,05 KH

kabakosok *0,05 KH

zöldborsó, takarmányborsó 0,05 KH

egyéb friss hüvelyesek, száraz hüvelyesek *0,05 KH

petrezselyemgyökér, zellergumó *0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya, petrezselyemgyökér, zellergumó) *0,05 KH

hagymafélék *0,05 KH

káposztafélék *0,05 KH

petrezselyemlevél, zellerlevél *0,05 KH

egyéb leveles zöldségek *0,05 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

étkezési gombák *0,05 KH

kalászosok (szem) 0,05 KH

kukorica (áru, siló, csemege) *0,05 KH

rizs *0,05 KH

cirok 0,05 KH

egyéb gabonafélék *0,05 KH

cukorrépa (test) 0,05 KH

cukorrépa (fej, levél) 0,05 KH

burgonya *0,05 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

kalászosok (szalma) 0,5

zöldborsó szár és levél 1

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

propizamid alma, körte *0,02 KH

birs, naspolya *0,02 KH

csonthéjasok *0,02 KH

csemegeszőlő *0,02 KH

borszőlő *0,02 KH

ribiszke, málna *0,02 KH

köszméte, szeder, egyéb bogyósok *0,02 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,02 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,02 KH

citromfélék 0,02 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,02 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,02 KH

kabakosok *0,02 KH

hüvelyesek *0,02 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,02 KH

hagymafélék *0,02 KH

káposztafélék *0,02 KH

saláta *1

endívia, spenót, sóska *0,02 KH

metélőhagyma, cikória, petrezselyem- és zellerlevél *1

spárga, articsóka, rebarbara *0,02 KH

étkezési gombák *0,02 KH

gabonafélék *0,02 KH

cukorrépa *0,02 KH

burgonya *0,02 KH

repcemag *0,1

kakaóbab, nyerskávé 0,05 KH

olajos magvúak (kivéve repcemag, kakaóbab, nyerskávé) *0,05 KH

komló (szárított) *0,05 KH

tea (szárított) 0,05 KH

propizoklór alma 0,1

szőlő (bor, csemege) 0,1

zöldbab, zöldborsó, takarmányborsó, borsó (száraz) 0,1

vöröshagyma 0,1

kukorica (áru, siló) 0,1

cukorrépa 0,1

burgonya 0,1

napraforgómag, szójabab 0,1

csillagfürt 0,1

propoxur almatermésűek *0,05 KH

csonthéjasok *0,05 KH

szőlő (bor, csemege) *0,05 KH

ribiszke, köszméte *0,2

málna, szamóca, szeder, egyéb bogyósok *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citrom, mandarin 0,3

narancs, grapefruit, pomelosz 0,05 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,05 KH

kabakosok *0,05 KH

hüvelyesek *0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,05 KH

póréhagyma *1

egyéb hagymafélék *0,05 KH

brokkoli, karfiol, fejeskáposzta *0,5

kelbimbó, kínai kel, kelkáposzta, karalábé *0,05 KH

leveles zöldségek *0,05 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

étkezési gombák *0,05 KH

gabonafélék *0,05 KH

burgonya *0,05 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

proszulfuron almatermésűek *0,02 KH

csonthéjasok *0,02 KH

szőlő (bor, csemege) *0,02 KH

bogyós gyümölcsűek *0,02 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,02 KH

kókuszdió, makadámdió, pisztácia, kesudió, pekándió 0,02 KH

citromfélék 0,02 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,02 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,02 KH

kabakosok *0,02 KH

hüvelyesek *0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,02 KH

hagymafélék *0,02 KH

káposztafélék *0,02 KH

leveles zöldségek *0,02 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,02 KH

étkezési gombák *0,02 KH

árukukorica 0,03 KH

kukorica szár és levél 0,2

gabonafélék *0,02 KH

cukorrépa *0,02 KH

burgonya *0,02 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,1 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,1 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

quinmerak cukorrépa 0,5

repcemag, mustármag, olajretek 0,1

quinoxifen szőlő (bor, csemege) 1

quintozén almatermésűek *0,02 KH

csonthéjasok *0,02 KH

szőlő (bor, csemege) *0,02 KH

bogyós gyümölcsűek *0,02 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,02 KH

citromfélék 0,02 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,02 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,02 KH

kabakosok *0,02 KH

hüvelyesek *0,02 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,02 KH

hagymafélék *0,02 KH

káposztafélék *0,02 KH

leveles zöldségek *0,02 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,02 KH

étkezési gombák *0,02 KH

gabonafélék *0,02 KH

burgonya *0,02 KH

földimogyoró 0,05 KH

kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,02 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,02 KH

komló *0,05 KH

tea (szárított) 0,05 KH

quizalofop-P-etil almatermésűek 0,05

szőlő (bor, csemege) 0,05

paprika, paradicsom 0,05

zöldbab, zöldborsó, takarmányborsó, borsó (száraz), lencse 0,05

cukorrépa 0,05

napraforgómag, szójabab, repcemag, lenmag 0,05

lucerna 0,05

quizalofop-P-tefuril szőlő (bor, csemege) 0,02

paprika 0,02

zöldborsó, takarmányborsó, borsó (száraz) 0,02

vöröshagyma 0,02

cukorrépa 0,02

burgonya 0,02

napraforgómag, mustármag, repcemag, szójabab, olajretek 0,02

rezmetrin (biorezmetrin) almatermésűek *0,1 KH

csonthéjasok *0,1 KH

szőlő (bor, csemege) *0,1 KH

bogyós gyümölcsűek *0,1 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,2 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,2 KH

citromfélék 0,1 KH

déligyümölcsök 0,1 KH

zöldségfélék (kivéve száraz hüvelyesek) *0,1 KH

száraz hüvelyesek *0,1 KH

étkezési gombák *0,1 KH

gabonafélék *0,05 KH

burgonya *0,1 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,2 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,2 KH

komló *0,2 KH

tea (szárított) 0,2 KH

rézoxikinolát búza (szem), árpa (szem) 1

rézvegyületek (Cu) almatermésűek 10

csonthéjasok 10

szőlő (bor, csemege) 10

bogyós gyümölcsűek 10

dió, mandula, mogyoró, gesztenye 10

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 10

paprika, paradicsom, padlizsán 10

kabakosok 10

hüvelyesek (friss és száraz) 10

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) 10

hagymafélék 10

káposztafélék 10

leveles zöldségek (kivéve cikória) 10

szárukért termesztett zöldségek 10

étkezési gombák 10

búza (szem), árpa (szem) 10

csemegekukorica 10

rizs 10

cukorrépa 10

burgonya 10

szójabab, mákszem 10

komló (szárított) 200

köménymag, édes kömény 10

orvosi csucsor 10

rimszulfuron (rimriduron) paradicsom 0,1

árukukorica, silókukorica 0,2

burgonya 0,1

S-metolaklór almatermésűek 0,1

csonthéjasok 0,1

szőlő (bor, csemege) 0,1

bogyós gyümölcsűek 0,1

paradicsom 0,1

tök, sütőtök 0,1

hüvelyesek 0,1

sárgarépa, petrezselyemgyökér, zellergumó 0,1

vöröshagyma, fokhagyma 0,1

petrezselyemlevél, zellerlevél 0,1

kukorica (áru, takarmány, siló, csemege) 0,1

cirok 0,1

cukorrépa 0,1

burgonya 0,1

napraforgómag 0,1

szójabab 0,1

zöld dohánylevél 0,1

csillagfürt 0,1

komló (szárított) 0,1

köménymag, koriandermag 0,1

spinozad szőlő (bor, csemege) 0,2

paprika 1

káposztafélék 0,2

spirodiklofen alma, körte 0,1

szőlő (bor, csemege) 0,1

spiroxamin almatermésűek *0,05 KH

csonthéjasok *0,05 KH

szőlő (bor, csemege) 1

bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék 0,05 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,05 KH

kabakosok *0,05 KH

zöldborsó, takarmányborsó, borsó (száraz) 0,05 KH

egyéb hüvelyesek *0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,05 KH

hagymafélék *0,05 KH

káposztafélék *0,05 KH

leveles zöldségek *0,05 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

étkezési gombák *0,05 KH

árpa (szem), zab (szem) 0,3

búza (szem), rozs (szem), tritikálé (szem) 0,05 KH

kukorica (áru, siló, csemege) *0,05 KH

rizs *0,05 KH

egyéb gabonafélék *0,05 KH

cukorrépa *0,05 KH

burgonya *0,05 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

széndiszulfid gabonafélék 0,1

mezőgazdasági termények 0,05

széntetraklorid gabonafélék *0,1

szervetlen bromid dió, mandula, mogyoró, gesztenye 100 +

száraz hüvelyesek 50 +

gabonafélék 50 KH

szójabab 50 +

földimogyoró 100 +

kakaóbab, nyerskávé 50 +

fűszernövények 400 +

szetoxidim paradicsom 0,2

uborka 0,2

vöröshagyma 0,2

cukorrépa 0,2

burgonya 0,2

napraforgómag 0,5

szójabab 2

szulfoszulfuron almatermésűek *0,05 KH

csonthéjasok *0,05 KH

szőlő (bor, csemege) *0,05 KH

bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, makadámdió, pisztácia, kesudió, pekándió 0,05 KH

citromfélék 0,05 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,05 KH

kabakosok *0,05 KH

hüvelyesek *0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,05 KH

hagymafélék *0,05 KH

káposztafélék *0,05 KH

leveles zöldségek *0,05 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

étkezési gombák *0,05 KH

búza (szem), tritikálészem (szem) 0,05 KH

gabonafélék *0,05 KH

cukorrépa *0,05 KH

burgonya *0,05 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,1 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,1 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

szulfotepp paprika 0,1

paradicsom 0,2

uborka 0,2

fejessaláta 0,5

termesztett gomba 0,1

2,4,5-T almatermésűek *0,05 KH

csonthéjasok *0,05 KH

szőlő (bor, csemege) *0,05 KH

bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió *0,05 KH

citromfélék 0,05 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,05 KH

kabakosok *0,05 KH

hüvelyesek *0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,05 KH

hagymafélék *0,05 KH

káposztafélék *0,05 KH

leveles zöldségek *0,05 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

étkezési gombák *0,05 KH

cukorrépa *0,05 KH

burgonya *0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag *0,05 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,05 KH

komló (szárított) *0,05 KH

tea (szárított) 0,05 KH

tebufenpirad alma, körte 0,05

szőlő (bor, csemege) 0,05

paprika 0,5

tebukonazol alma, körte, birs 0,1

csonthéjasok 0,5

szőlő (bor, csemege) 0,05

banán 0,05

zöldborsó, takarmányborsó, borsó (száraz) 0,05

búza (szem) 0,05

árpa (szem) 0,2

rozs (szem), zab (szem) 0,05 KH

tritikálészem (szem) 0,1

repcemag 0,1

földimogyoró 0,05

kalászosok 0,1

technazene mezőgazdasági termények [kivéve citromfélék, déligyümölcsök, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag, komló (szárított), tea (szárított)] *0,05 KH

citromfélék, déligyümölcsök 0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

teflubenzuron alma, körte, birs 0,5

szőlő (bor, csemege) 0,5

paradicsom 0,5

uborka 0,5

fejeskáposzta 0,2

kalászosok (szem) 0,1

kukorica (áru, siló) 0,1

burgonya 0,05 KH

teflutrin alma 0,02

paprika, paradicsom 0,02

dinnyefélék 0,02

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) 0,02

vöröshagyma, zöldhagyma 0,02

káposztafélék 0,02

kalászosok (szem) 0,02

árukukorica 0,02

cukorrépa 0,02

burgonya 0,02

napraforgómag 0,02

zöld dohánylevél 0,02

lucerna 0,02

TEPP almatermésűek *0,01 KH

csonthéjasok *0,01 KH

szőlő (bor, csemege) *0,01 KH

bogyós gyümölcsűek *0,01 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,01 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,01 KH

citromfélék 0,01 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,01 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,01 KH

kabakosok *0,01 KH

hüvelyesek *0,01 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,01 KH

hagymafélék *0,01 KH

káposztafélék *0,01 KH

leveles zöldségek *0,01 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,01 KH

étkezési gombák *0,01 KH

cukorrépa *0,01 KH

burgonya *0,01 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,01 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,01 KH

komló (szárított) *0,02 KH

tea (szárított) 0,02 KH

terbacil alma, körte 0,1

őszibarack, nektarin, kajszibarack 0,1

szőlő (bor, csemege) 0,1

málna 0,1

terbufosz banán 0,05

paprika 0,05

uborka 0,05

sárgarépa 0,05

fejeskáposzta 0,05

kalászosok (szem) 0,05

kukorica (áru, siló) 0,05

cukorrépa 0,05

burgonya 0,05

napraforgómag, szójabab 0,05

földimogyoró 0,05 KH

nyerskávé 0,05 KH

zöld dohánylevél 0,1

terbutilazin almatermésűek 0,05

szőlő (bor, csemege) 0,05

kukorica (áru, takarmány) 0,1

terbutrin kukorica (áru, takarmány, siló) 0,1

tetradifon alma, körte, birs 0,1

szőlő (bor, csemege) 0,1

tetrakonazol almatermésűek 0,2

szőlő (bor, csemege) 0,2

kalászosok (szem) 0,05

cukorrépa fej 0,5

cukorrépa test 0,1

kalászosok (szalma) 3

tetrametrin alma, körte, birs 1

csonthéjasok 1

szőlő (bor, csemege) 1

bogyós gyümölcsűek 1

paprika, paradicsom, padlizsán 1

kabakosok 1

hüvelyesek 1

káposztafélék 1

leveles zöldségek 1

szárukért termesztett zöldségek 1

árukukorica 1

csemegekukorica 0,5

cirok 1

cukorrépa 1

burgonya 1

repcemag 1

zöld dohánylevél 1

tiabendazol alma, körte *5

birs, naspolya *0,05 KH

csonthéjasok *0,05 KH

szőlő (bor, csemege) *0,05 KH

bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,1 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,1 KH

citromfélék 5

banán, mangó 5

papaya 10

avokádó 15

déligyümölcsök (kivéve citromfélék, banán, mangó papaya, avokádó) 0,05 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,05 KH

kabakosok *0,05 KH

hüvelyesek *0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,05 KH

hagymafélék *0,05 KH

brokkoli 5

káposztafélék (kivéve brokkoli) *0,05 KH

leveles zöldségek *0,05 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

termesztett gombák *10

vadon termő gombák *0,05 KH

búza (szem) 0,05 KH

egyéb kalászosok (szem) *0,05 KH

árukukorica, silókukorica *0,05 KH

csemegekukorica *0,05 KH

egyéb gabonafélék *0,05 KH

áruburgonya *15

újburgonya *0,05 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

tiakloprid almatermésűek 0,3

burgonya 0,3

napraforgómag, repcemag 0,05

tiametoxám almatermésűek (kivéve körte) 0,05

körte 0,02

őszibarack 0,2

paprika 0,5

paradicsom 0,2

zöldborsó, takarmányborsó, borsó (száraz) 0,2

uborka 0,2

káposztafélék 0,2

kukorica (áru, siló) 0,05

cukorrépa 0,05

burgonya 0,1

napraforgómag, repcemag 0,02

zöld dohánylevél 1

tifenszulfuron-metil almatermésűek *0,05 KH

csonthéjasok *0,05 KH

szőlő (bor, csemege) *0,05 KH

bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

héjas gyümölcsűek *0,05 KH

citromfélék *0,05 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) *0,05 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,05 KH

kabakosok *0,05 KH

hüvelyes zöldségek *0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,05 KH

hagymafélék *0,05 KH

káposztafélék *0,05 KH

leveles zöldségek *0,05 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

csemegekukorica *0,05 KH

termesztett-, vadon termő gombák *0,05 KH

kalászosok (szem) 0,05 KH

kukorica (áru, siló, takarmány) 0,05 KH

gabonafélék (kivéve kalászosok, kukorica) *0,05 KH

rizs *0,05 KH

burgonya *0,05 KH

szójabab 0,05 KH

olajos magvúak (kivéve szójabab) *0,05 KH

kalászosok (szalma) 0,1

lucerna 0,1

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) *0,1 KH

tiodikarb almatermésűek *0,2

cseresznye, meggy *0,1

őszibarack, nektarin, kajszibarack *0,2

ringló, szilva *0,5

borszőlő *1

csemegeszőlő *0,05 KH

bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citrom, mandarin 1

narancs, grapefruit, pomelosz 0,5

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05 KH

paprika *0,05 KH

paradicsom, padlizsán *0,5

kabakosok *0,05 KH

hüvelyesek *0,05 KH

retek *0,5

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya, retek) *0,05 KH

hagymafélék *0,05 KH

káposztafélék *0,05 KH

saláta, petrezselyem- és zellerlevél, metélőhagyma *2

spenót, sóska *2

endívia, kapor, cikória *0,05 KH

spárga, articsóka, rebarbara *0,05 KH

étkezési gombák *0,05 KH

gabonafélék *0,05 KH

burgonya *0,05 KH

szójabab *0,1

földimogyoró, gyapotmag 0,1

kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

olajos magvúak (kivéve szójabab, gyapotmag, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,05 KH

komló (szárított) *10

tea (szárított) 0,1 KH

tiofanát-metil alma, körte 2

birs 2

naspolya *2

cseresznye, meggy 0,1 KH

őszibarack, nektarin, kajszibarack 1

ringló, szilva *0,5

szőlő (bor, csemege) 2

ribiszke, málna, köszméte 0,1 KH

szamóca 0,1 KH

szeder, egyéb bogyós gyümölcsűek *0,1 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,1 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,1 KH

citromfélék 5

banán 1

füge, ananász, kiwi, egyéb déligyümölcsök 0,1 KH

paprika *0,1 KH

paradicsom, padlizsán *0,5

görögdinnye *0,1 KH

sárgadinnye *0,5

uborka 1

tök, sütőtök, spárgatök, patisszon *0,5

cukkini *0,3

hüvelyes zöldségfélék (friss) *0,1 KH

bab (száraz) *2

borsó (száraz), lencse *0,1 KH

retek *0,1 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya, retek) *0,1 KH

hagymafélék *0,1 KH

kelbimbó *0,5

fejeskáposzta *3

egyéb káposztafélék *0,1 KH

fejessaláta *5

metélőhagyma, cikória *0,1 KH

spenót, sóska, endívia, petrezselyemlevél, zellerlevél, kapor 0,1 KH

spárga, articsóka *0,1 KH

rebarbara *2

termesztett gombák *1

vadon termő gombák *0,1 KH

kalászosok (szem) 0,1 KH

kukorica (áru, siló, csemege) *0,1 KH

rizs *0,1 KH

egyéb gabonafélék *0,1 KH

cukorrépa 1

burgonya 0,1 KH

szójabab *0,2

napraforgómag 0,1 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,1 KH

olajos magvúak (kivéve szójabab, napraforgómag, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,1 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

TMTD (tirám) almatermésűek 3

csonthéjasok 3

szőlő (bor, csemege) 3

szamóca 3

bogyós gyümölcsűek (kivéve szamóca) *3

dió, mandula, mogyoró, gesztenye 3

egyéb héjas gyümölcsűek *3

citromfélék 3

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 3

paprika, paradicsom, padlizsán 3

kabakosok 3

hüvelyes zöldségek 3

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) 3

hagymafélék 3

káposztafélék 3

leveles zöldségek 3

szárukért termesztett zöldségek 3

olajtök 0,2

termesztett gombák 3

búza (szem), árpa (szem) 0,2

kukorica (áru) 0,2

rizs 0,2

cirok 0,2

cukorrépa 0,2

burgonya 0,2

napraforgómag, repcemag, szójabab 0,2

köménymag 0,2

tolilfluanid alma 0,1

szőlő (bor, csemege) 0,1

toxafén almatermésűek *0,1 KH

csonthéjasok *0,1 KH

szőlő (bor, csemege) *0,1 KH

szamóca *0,1 KH

bogyós gyümölcsűek (kivéve szamóca) *0,1 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,1 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,1 KH

citromfélék 0,1 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,1 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,1 KH

kabakosok *0,1 KH

hüvelyesek *0,1 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,1 KH

hagymafélék *0,1 KH

káposztafélék *0,1 KH

leveles zöldségek *0,1 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,1 KH

étkezési gombák *0,1 KH

cukorrépa *0,1 KH

burgonya *0,1 KH

repcemag, mákszem *0,1 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,1 KH

olajos magvúak (kivéve repcemag, mákszem, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,1 KH

komló (szárított) *0,1 KH

gabonafélék *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

triadimefon alma 0,2

egyéb almatermésűek *0,1 KH

őszibarack, nektarin 0,1 KH

egyéb csonthéjasok *0,1 KH

szőlő (bor, csemege) 2

szamóca *0,5

málna, szeder *0,1 KH

egyéb bogyós gyümölcsűek *0,1 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,2 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,2 KH

citromfélék 0,1 KH

banán 0,2

ananász 3

egyéb déligyümölcsök 0,1 KH

paradicsom *0,3

paprika *0,5

egyéb solanaceae (kivéve burgonya) *0,1 KH

kabakosok *0,1 KH

hüvelyesek *0,1 KH

száraz hüvelyesek *0,1 KH

gyökér- és gumós zöldségek *0,1 KH

vöröshagyma *0,5

zöldhagyma *1

póréhagyma *0,1 KH

egyéb hagymafélék *0,1 KH

káposztafélék *0,1 KH

leveles zöldségek *0,1 KH

articsóka *1

étkezési gombák *0,1 KH

búza (szem), árpa (szem) 0,1 KH

rozs (szem), zab (szem), tritikále (szem) *0,1 KH

csemegekukorica *0,1 KH

burgonya *0,1 KH

búza (szalma), árpa (szalma) 5

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,2 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,2 KH

komló *10

tea (szárított) 0,2 KH

triadimenol alma 0,2

egyéb almatermésűek 0,1 KH

őszibarack, nektarin *0,1 KH

egyéb csonthéjasok *0,1 KH

szőlő (bor, csemege) 2

szamóca *0,5

málna, szeder *0,1 KH

egyéb bogyós gyümölcsűek *0,1 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,2 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,2 KH

citromfélék 0,1 KH

banán 0,2

ananász 3

egyéb déligyümölcsök 0,1 KH

paradicsom *0,3

paprika *0,5

egyéb solanaceae (kivéve burgonya) *0,1 KH

kabakosok *0,1 KH

zöldborsó, takarmányborsó 0,1 KH

zöldbab, lóbab *0,1 KH

borsó (száraz) 0,1 KH

egyéb száraz hüvelyesek *0,1 KH

gyökér- és gumós zöldségek *0,1 KH

vöröshagyma *0,5

zöldhagyma *1

póréhagyma *0,1 KH

egyéb hagymafélék *0,1 KH

káposztafélék *0,1 KH

leveles zöldségek *0,1 KH

articsóka *1

étkezési gombák *0,1 KH

búza (szem), árpa (szem) 0,1 KH

rozs (szem), zab (szem), tritikále (szem) *0,2

csemegekukorica *0,1 KH

burgonya *0,1 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,2 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,2 KH

komló *10

tea (szárított) 0,2 KH

triallát mezőgazdasági termények [kivéve citromfélék, déligyümölcsök, komló (szárított), tea (szárított)] *0,05 KH

citromfélék, déligyümölcsök 0,05 KH

komló (szárított) *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

triaszulfuron almatermésűek *0,05 KH

csonthéjasok *0,05 KH

szőlő (bor, csemege) *0,05 KH

bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék 0,05 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05 KH

zöldségfélék (kivéve száraz hüvelyesek) *0,05 KH

száraz hüvelyesek *0,05 KH

kalászosok (szem) 0,05 KH

egyéb gabonafélék *0,05 KH

burgonya *0,05 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

komló *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

triazamat almatermésűek 0,02

piros ribiszke 0,02

zöldborsó, takarmányborsó 0,05

borsó (száraz) 0,02

fejeskáposzta 0,1

kalászosok (szem) 0,02

cukorrépa 0,02

napraforgómag 0,02

zöld dohánylevél 0,02

triazofosz alma 0,02 KH

körte, birs, naspolya *0,02 KH

cseresznye, meggy, őszibarack, nektarin 0,02 KH

kajszibarack, ringló, szilva *0,02 KH

szőlő (bor, csemege) 0,02 KH

szamóca 0,02 KH

bogyós gyümölcsűek (kivéve szamóca) *0,02 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,02 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,02 KH

citromfélék 0,02 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,02 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,02 KH

kabakosok *0,02 KH

hüvelyesek *0,02 KH

sárgarépa, petrezselyemgyökér, pasztinák 0,02 KH

zellergumó, torma, cékla 0,02 KH

retek, kerekrépa *0,02 KH

hagymafélék *0,02 KH

káposztafélék 0,02 KH

fejessaláta, endívia, metélőhagyma, cikória *0,02 KH

spenót, sóska, petrezselyemlevél, zellerlevél 0,02 KH

szárukért termesztett zöldségek 0,02 KH

étkezési gombák *0,02 KH

kalászosok (szem) *0,02 KH

árukukorica, silókukorica 0,02 KH

csemegekukorica *0,02 KH

rizs *0,02 KH

egyéb gabonafélék *0,02 KH

burgonya *0,02 KH

napraforgómag, mákszem, földimogyoró, szezámmag *0,02 KH

szójabab 0,02 KH

repcemag, mustármag 0,02 KH

gyapotmag 0,1

nyerskávé 0,02 KH

zöld dohánylevél 0,1

komló (szárított) *0,05 KH

tea (szárított) 0,05 KH

triazoxid árpa (szem) 0,05

tribenuron-metil kalászosok (szem) 0,05

kalászosok (szalma) 0,1

tridemorf almatermésűek *0,05 KH

csonthéjasok *0,05 KH

szőlő (bor, csemege) *0,05 KH

bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,1 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,1

citromfélék 0,05 KH

déligyümölcsök 0,05 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,05 KH

uborka 0,05 KH

kabakosok (kivéve uborka) *0,05 KH

zöldborsó, takarmányborsó 0,05 KH

zöldbab, lóbab *0,05 KH

borsó száraz 0,05 KH

egyéb száraz hüvelyesek *0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek *0,05 KH

hagymafélék *0,05 KH

káposztafélék *0,05 KH

leveles zöldségek *0,05 KH

egyéb solanaceae *0,05 KH

szárukért termesztett zöldségek *0,05 KH

étkezési gombák *0,05 KH

búza (szem), rozs (szem), tritikále (szem) 0,05 KH

zab (szem), árpa (szem) 0,2

cukorrépa fej 0,05 KH

cukorrépa test 0,05 KH

burgonya *0,05 KH

búza (szalma), árpa (szalma) 0,5

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,1 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,1 KH

komló *0,1 KH

tea (szárított) 20

trifloxistrobin almatermésűek 0,5

szőlő (bor, csemege) 0,5

paradicsom 0,5

uborka 0,5

búza (szem), árpa (szem) 0,2

cukorrépa 0,02

napraforgómag 0,02

triflumizol alma, körte, birs 0,5

szőlő (bor, csemege) 0,5

uborka 0,1

triflumuron almatermésűek 0,2

szőlő (bor, csemege) 0,2

kukorica (áru, siló) 0,2

trifluralin paprika, paradicsom 0,1

zöldbab, bab (száraz) 0,1

sárgarépa 0,1

napraforgómag, szójabab, repcemag 0,1

mustármag, olajretek 0,1

trifluszulfuron-metil cukorrépa 0,05

triforin alma 2

körte, birs, naspolya *2

cseresznye, meggy 2

őszibarack, nektarin, kajszibarack 2

ringló, szilva 1

szőlő (bor, csemege) 0,05 KH

ribiszke, köszméte 2

szeder 0,05 KH

málna, szamóca, egyéb bogyósok *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék 0,05 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05 KH

uborka *0,5

cukkini *0,5

zöldborsó, takarmányborsó 0,05 KH

zöldbab, száraz hüvelyesek *0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,05 KH

hagymafélék *0,05 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,05 KH

uborka, cukkini *0,5

dinnyefélék, tök, sütőtök, spárgatök, patisszon *0,05 KH

káposztafélék *0,05 KH

leveles zöldségek *0,05 KH

spárga, articsóka, rebarbara *0,05 KH

étkezési gombák *0,05 KH

búza (szem) 0,1

egyéb kalászosok (szem) *0,1

árukukorica *0,05 KH

csemegekukorica *0,05 KH

rizs *0,05 KH

egyéb gabonafélék *0,05 KH

burgonya *0,05 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

komló (szárított) 30

tea (szárított) 0,1 KH

triklórfon alma *0,5

körte, birs *0,5

naspolya *0,5

csonthéjasok *0,5

szőlő (bor, csemege) *0,5

ribiszke, málna, köszméte *0,5

szamóca *0,5

szeder, egyéb bogyós gyümölcsűek *0,5

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,5

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,5

citromfélék 0,5

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,5

paprika, paradicsom, padlizsán *0,5

cukkini *0,5

kabakosok (kivéve cukkini) *0,5

zöldbab, lóbab *0,5

zöldborsó, takarmányborsó *0,5

bab (száraz), lencse *0,5

borsó (száraz) *0,5

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,5

hagymafélék *0,5

brokkoli *0,5

egyéb káposztafélék *0,5

fejessaláta, endívia, spenót, sóska *0,5

petrezselyem- és zellerlevél, kapor *0,5

metélőhagyma, cikória *0,5

szárukért termesztett zöldségek *0,5

étkezési gombák *0,5

kalászosok (szem) *0,1

árukukorica *0,1

csemegekukorica *0,5

rizs *0,1

cirok, köles, pohánka *0,1

fénymag *0,1

cukorrépa *0,5

burgonya *0,5

napraforgómag, szójabab, repcemag *0,5

mákszem, mustármag *0,5

lenmag, gyapotmag *0,5

földimogyoró, szezámmag 0,5

kakaóbab, nyerskávé 0,5 KH

komló (szárított) *0,5

tea (szárított) 0,5

trinexapak/cimetakarb-etil búza (szem) 0,2

triszulfuron-metil almatermésűek *0,05 KH

csonthéjasok *0,05 KH

szőlő (bor, csemege) *0,05 KH

bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék 0,05 KH

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05 KH

zöldségfélék (kivéve száraz hüvelyesek) *0,05 KH

száraz hüvelyesek *0,05 KH

gabonafélék *0,05 KH

cukorrépa 0,05

burgonya *0,05 KH

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

komló *0,1 KH

tea (szárított) 0,1 KH

tritikonazol kalászosok (szem) 0,02

tritoszulfuron búza-, árpa (szem) 0,01

kukorica (takarmány) 0,01

vamidotion almatermésűek *0,05

csonthéjasok *0,05

szőlő (bor, csemege) *0,05

bogyós gyümölcsűek *0,05

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05

citromfélék 0,05

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05

paprika, paradicsom, padlizsán *0,05

kabakosok *0,05

hüvelyesek *0,05

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,05

hagymafélék *0,05

káposztafélék *0,05

leveles zöldségek *0,05

szárukért termesztett zöldségek *0,05

étkezési gombák *0,05

cukorrépa *0,05

burgonya *0,05

olajos magvúak (kivéve földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) *0,05

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05

komló (szárított) *0,05

tea (szárított) 0,05

vinklozolin almatermésűek *1

cseresznye, meggy 0,5

őszibarack, nektarin 0,05 KH

kajszibarack 2

ringló, szilva 2

szőlő (bor, csemege) 5

ribiszke *10

málna, szamóca 5

szeder *5

köszméte, egyéb bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék 0,05 KH

kiwi 10

déligyümölcsök (kivéve citromfélék, kiwi) 0,05 KH

paprika, padlizsán 3

paradicsom 0,05 KH

cukkini *1

egyéb kabakosok 1

zöldbab, zöldborsó, takarmányborsó (hüvellyel) 2

zöldbab (hüvely nélkül) *0,5

zöldborsó (hüvely nélkül) *0,3

lóbab *0,05 KH

bab (száraz) 0,5

borsó (száraz) *0,5

lencse 0,05 KH

egyéb száraz hüvelyesek *0,05 KH

sárgarépa 0,5

petrezselyemgyökér, pasztinák, vajrépa 0,05 KH

zellergumó, cékla, kerekrépa 0,05 KH

torma, retek 0,05 KH

vöröshagyma 1

zöldhagyma, fokhagyma 1 KH

póréhagyma 0,05 KH

gyöngyhagyma *1

kínai kel 2

egyéb káposztafélék 0,05 KH

fejessaláta 5

endívia 2

spenót, sóska 0,05 KH

petrezselyemlevél, zellerlevél 0,05 KH

metélőhagyma *0,05 KH

cikória *5

szárukért termesztett zöldségek 0,05 KH

étkezési gombák *0,05 KH

gabonafélék *0,05 KH

burgonya 0,05 KH

napraforgómag 0,05 KH

repcemag 1

mustármag 0,05 KH

földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,05 KH

gyapotmag, mákszem, lenmag, tökmag, olajtök, olajretek *0,05 KH

komló (szárított) *40

tea (szárított) 0,1 KH

zéta-cipermetrin almatermésűek *1

cseresznye, meggy, ringló, szilva *1

őszibarack, nektarin, kajszibarack *2

szőlő (bor, csemege) 0,5

málna, szeder *0,5

ribiszke, köszméte, szamóca *0,05 KH

egyéb bogyós gyümölcsűek *0,05 KH

dió, mandula, mogyoró, gesztenye *0,05 KH

kókuszdió, pekándió, makadámdió, pisztácia, kesudió 0,05 KH

citromfélék 2

déligyümölcsök (kivéve citromfélék) 0,05 KH

paprika, paradicsom, padlizsán *0,5

kabakosok *0,2

zöldbab, zöldborsó, takarmányborsó *0,5

lóbab, száraz hüvelyesek *0,05 KH

gyökér- és gumós zöldségek (kivéve burgonya) *0,05 KH

vöröshagyma, fokhagyma *0,1

póréhagyma *0,5

zöldhagyma, gyöngyhagyma *0,05 KH

kelkáposzta, kínai kel *1

karalábé *0,2

egyéb káposztafélék *0,5

endívia *0,05 KH

spenót, sóska *0,5

fejessaláta, egyéb leveles zöldségek *2

spárga, rebarbara *0,05 KH

articsóka *2

termesztett gombák *0,05 KH

vadon termő gombák *1

búza (szem), rozs (szem), tritikálészem (szem) 0,05 KH

árpa (szem), zab (szem) 0,2

kukorica (áru, siló) 0,05 KH

rizs *0,05 KH

egyéb gabonafélék *0,05 KH

cukorrépa 0,05 KH

burgonya *0,05 KH

szójabab, mustármag *0,05 KH

földimogyoró 0,05 KH

repcemag 0,2

kakaóbab, nyerskávé, szezámmag 0,2

napraforgómag, gyapotmag, mákszem, lenmag, tökmag, olajtök, olajretek *0,2

komló (szárított) *30

tea (szárított) 0,5

zoxamid szőlő (bor, csemege) 3

burgonya 0,2

JELMAGYARÁZAT

* Határérték azokra a hatóanyag-kultúra párokra, amelyekre Magyarországon az adott növényvédő szer nem engedélyezett.

KH Az analitikai meghatározás alsó határát jelöli.

+ Tárolt terményre vonatkozó határérték.

MAGYARÁZAT

(1) abamektin, avermektin B1a, avermektin B1b és avermektin B1a, delta-8,9 izomérjeinek együttes mennyisége, abamektinben kifejezve

(2) aldikarb, aldikarb-szulfoxid, és aldikarb-szulfon együttes mennyisége aldikarbban kifejezve

(3) aldrin & dieldrin, aldrin és dieldrin együttes mennyisége dieldrinben kifejezve

(4) amitráz, amitráz + összes 2,4-dimetilanilint tartalmazó metabolitja együtt, amitrázban kifejezve

(5) bentazon, bentazon és a 6-OH-, valamint 8-OH-bentazon konjugátok összege bentazonban kifejezve

(6) ciflutrin, ciflutrin és valamennyi izomerjének együttes mennyisége ciflutrinban kifejezve

(7) cihalofop-butil, cihalofop-butil és szabaddá tett savainak együttes mennyisége, cihalofop-butilban kifejezve

(8) cihexatin & azociklotin, azociklotin és cihexatin együttes mennyisége, cihexatinban kifejezve

(9) cinidon-etil, cinidon-etil és E-izomérjének együttes mennyisége, cinidon-etilben kifejezve

(10) cipermetrin valamennyi izomerjének együttes mennyisége, cipermetrinben kifejezve

(11) 2,4-D, 2,4-D és észterei 2,4-D-ben kifejezve

(12) daminozid, daminozid és 1,1-dimetil-hidrazin együttes mennyisége, daminozidban kifejezve

(13) DDT, pp’-DDT, op’-DDT, pp’-DDE és pp’TDE (DDD) együttes mennyisége DDT-ben kifejezve

(14) diklórprop, diklórprop és diklórprop-P együttes mennyisége

(15) dikofol, p,p-dikofol + o,p-dikofol izomerek együttes mennyisége

(16) dimetoát (ometoát), dimetoát és ometoát együttes mennyisége dimetoátban kifejezve

(17) diquat, diquat maradék diquat-kationban kifejezve

(18) diszulfoton, diszulfoton + diszulfoton-szulfoxid + diszulfoton-szulfon együttes mennyisége diszulfotonban kifejezve

(19) ditiokarbamátok, maneb + mankoceb + metiram + propineb + cineb (EU elnevezés: maneb-csoport) együttes mennyisége CS2-ben kifejezve

(20) endoszulfán, alfa-, beta-izomér + endoszulfán szulfát együttes mennyisége endoszulfánban kifejezve

(21) eszfenvalerát & fenvalerát, izomerek szerinti bontásban (RR és SS izomerek együtt, RS és SR izomerek együtt)

(22) etilén-oxid, etilén-oxid + 2-klóretanol együttes mennyisége etilén-oxidban kifejezve

(23) etofumezát, etofumezát + (2,3-dihidro-3,3-dimetil-2-oxo-benzofurán-5-il metán szulfonát) metabolit együttes mennyisége, etofumezátban kifejezve

(24) fenamifosz, fenamifosz + fenamifosz szulfoxid + fenamifosz szulfon együttes mennyisége, fenamifoszban kifejezve

(25) fenklórfosz, fenklórfosz + fenklórfosz oxon együttes mennyisége, fenklórfoszban kifejezve

(26) fentin, trifenil-ón kationban kifejezve

(27) flucitrinát, flucitrinát + valamennyi izomérjének együttes mennyisége, flucitrinátban kifejezve

(28) fluroxipir, fluroxipir + fluroxipir észter együttes mennyisége, fluroxipirben kifejezve

(29) forát, forát + oxigén analógjai + forát szulfoxid + forát szulfon együttes mennyisége, forátban kifejezve

(30) foszmet, foszmet + foszmet oxon együttes mennyisége, foszmetben kifejezve

(31) glufozinát-ammónium, glufozinát-ammónium + 3-hidroximetilfoszfinoil-propionsav + N-acetil-glufozinát együttes mennyisége, glufozinát-ammóniumban kifejezve

(32) HCH, hexaklór-ciklohexán, hexaklór-ciklohexán izomérjeinek együttes mennyisége (kivéve gamma-HCH), hexaklór-ciklohexánban kifejezve

(33) heptaklór, heptaklór + heptaklór-epoxid együttes mennyisége, heptaklórban kifejezve

(34) hidrogéncianid, hidrogéncianid, valamint cianidok, hidrogéncianidban kifejezve

(35) higany, higany vegyületek együttes mennyisége higanyban kifejezve

(36) karbendazim, benomil + karbendazim + tiofanát-metil együttes mennyisége karbendazimban kifejezve

(37) karbofurán, karbofurán + 3-hidroxikarbofurán együttes mennyisége, karbofuránban kifejezve

(38) klofentezin, valamennyi 2-klóbenzoilt tartalmazó vegyületeinek együttes mennyisége

(39) klordán, cisz- és transz klordán izomérek együttes mennyisége

(40) linuron, imazamox

(41) malation, malation + malaoxon együttes mennyisége malationban kifejezve

(42) metalaxil-M, izomérjeinek együttes mennyisége metalaxil-M-ben kifejezve

(43) metilparation, metilparation + metilparaoxon együttes mennyisége, metilparationban kifejezve

(44) metomil tiodikarb, metomil + tiodikarb együttes mennyisége metomilban kifejezve

(45) o-fenilfenol & Na sója, o-fenilfenol + Na sója, szabadon vagy konjugálva együtt, o-fenilfenolban kifejezve

(46) oxamil, oxamil + oxamil oxim együttes mennyisége, oxamilban kifejezve

(47) oxidemeton-metil, oxidemeton-metil + demetil-S-metilszulfuron együttes mennyisége, oxidemeton-metilben kifejezve

(48) permetrin, permetrin + izomérjeinek együttes mennyisége, permetrinben kifejezve

(49) piretrinek, piretrin I. és II. + cinerin I. és II. + jazmolin I. és II. együttes mennyisége

(50) piridát, piridát + hidrolizis terméke / CL 9673(6-klór-4-hidroxi-3-fenil piridazin + CL 9673 hidrolizálható konjugáltjai együttes mennyisége, piridátban kifejezve

(51) pirimikarb, pirimikarb + demetil-pirimikarb + dimetilformamido-pirimikarb együttes mennyisége, pirimikarbban kifejezve

(52) prohexadion, prohexadion + prohexadion sóinak együttes mennyisége, prohexadionban kifejezve

(53) prohexadion-Ca, prohexadion-Ca mennyisége prohexadionban kifejezve

(54) prokloráz, prokloráz + 2,4,6-triklórfenol molekularészek metabolitjainak együttes mennyisége, proklorázban kifejezve

(55) quintozén, quintozén + penta-klóranilin együttes mennyisége, quintozénben kifejezve

(56) rezmetrin, rezmetrin és izomérjeinek összege, rezmetrinben kifejezve

(57) réz vegyületek, rézoxiklorid, rézhidroxid, rézszulfát, fémrézben kifejezve

(58) spinozad, spinozin A és spinozin D, Saccharopolyspora spinosa fermentációs extraktuma

(59) szervetlen bromid, metilbromidos gázosítás után összes szervetlen bromid, bromid ionban kifejezve

(60) terbufosz, terbufosz + oxigén analógja + szulfoxidjaik + szulfonjaik együttes mennyisége, terbufoszban kifejezve

(61) triadimefon & triadimenol, triadimefon + triadimenol együttes mennyisége

(62) trinexapak/cimetakarb-etil, szermaradék CGA 179500 metabolitban kifejezve

(63) vinklozolin, vinklozolin + 3,5-diklór-anilint tartalmazó metabolitok együttes mennyisége, vinklozolinban kifejezve.

(64) izoxaflutol, izoxaflutol + RPA 202248 és RPA 203328 metabolitok együttes mennyisége

RPA 202248-2-ciano-3-ciklopropil-1-(2-metilszulfonil-4-trifluormetilfenil)-propán-1,3-dion

RPA 203328-2-metánszulfoml-4-trifluor-metil-benzoesav

(65) karfentrazon-etil, karfentrazonként meghatározva és karfentrazon-etilben kifejezve

(66) mekoprop, mekoprop + mekoprop-P együttes mennyisége, mekopropban kifejezve

(68) mezotrion, mezotrion + MNBA (4-metil-szulfonil-2-nitrobenzoesav) együttes mennyisége mezotrionban kifejezve

(69) flufenacet, a flufenacet - egyenértékben kifejezett N fluorofenil-N-izopropil molekula tartalmazó vegyületek összessége

(70) jodoszulfuron-metil Na, a jodoszulfuron-metil sói jodoszulfuron-metilben kifejezve

(71) klórprofám, klórprofám + 3-klór-anilin együttes mennyisége klórprofámban kifejezve, burgonyában, szermaradék-meghatározása kizárólag klórprofámra

(72) dimetenamid-P, dimetenamid és izomérjeinek együttes mennyisége

(73) ioxinil, ioxinil + észtereinek együttes mennyisége, ioxinilben kifejezve

(74) mepanipirim, mepanipirim + (2-anilin-4-hidroxi-propil)-6-metilpirimidin metabolit együttes mennyisége, mepanipirimben kifejezve

(75) propoxikarbazon, propoxikarbazon + sói + 2-hidroxi-propoxi-propoxikarbazon, propoxikarbazonban kifejezve

1/A. számú melléklet az 5/2002. (II. 22.) EüM-FVM együttes rendelethez

Termények és részeik, amelyekre a határértékek vonatkoznak

Termények Terményrészek, melyekre a határérték vonatkozik

1. GYÜMÖLCSÖK

1.1. ALMATERMÉSŰEK A teljes gyümölcs a szár eltávolítása után

1.2. CSONTHÉJASOK A teljes gyümölcs a szár eltávolítása után

1.3. SZŐLŐ A teljes gyümölcs a szár és kocsány eltávolítása után

1.4. BOGYÓS GYÜMÖLCSŰEK A teljes gyümölcs a csészelevél és szár eltávolítása után (kivéve ribiszke). Ribiszke: a gyümölcs szárral együtt

1.5. HÉJAS GYÜMÖLCSŰEK (héjjal vagy héj nélkül) Teljes termés, a külső burok eltávolítása után (gesztenye belső héját nem kell eltávolítani)

1.6. CITROMFÉLÉK Teljes gyümölcs

1.7. DÉLIGYÜMÖLCSÖK (a citromfélék kivételével) Teljes gyümölcs a szár eltávolítása után; ananásznál a koronát is el kell távolítani; olivabogyó felületéről a talajszennyeződést is el kell távolítani

2. ZÖLDSÉGFÉLÉK

2.1. SOLANACEAE (kivéve burgonya) Teljes termény a szár és kocsány eltávolítása után

2.2. KABAKOSOK Teljes termény a szár és kocsány eltávolítása után

2.3. HÜVELYESEK Friss hüvelyesek: teljes termény hüvely nélkül, zöldbab és zöldborsó esetén hüvellyel együtt

Száraz hüvelyesek: teljes termés

2.4. GYÖKÉR- ÉS GUMÓS ZÖLDSÉGEK (a burgonya kivételével) Teljes termény, a leveles részt tartalmazó felső rész (fej) kivételével. A terményre tapadt talajt, port el kell távolítani

2.5. HAGYMAFÉLÉK A kifejlett teljes termény a szár, a gyökér, a könnyen leváló száraz héj és talajszennyeződés eltávolítása után. Friss zöld termény esetén a teljes növény a gyökérrészek és talajszennyeződés eltávolítása után

2.6. KÁPOSZTAFÉLÉK Virágzatukért termesztett káposztafélék (brokkoli, karfiol): az ehető rész; a karfiol esetében a burkoló leveleket el kell távolítani

Fejes káposztafélék (kelbimbó, fejes káposzta) és leveles káposztafélék (kínai kel, kelkáposzta): a teljes termény, a fogyasztásra alkalmatlan beszáradt levelek eltávolítása után

Karalábé: a teljes termény a szár, gyökér és a leveles felső rész eltávolítása után. A talajszennyeződést el kell távolítani

2.7. LEVELES ZÖLDSÉGEK Teljes termény a leszáradt külső levelek, gyökérzet és talajszennyeződés eltávolítása után

2.8. SZÁRUKÉRT TERMESZTETT ZÖLDSÉGEK Teljes termény, a leszáradt külső rész, levelek és talajszennyeződés eltávolítása után

2.9. ÉTKEZÉSI GOMBÁK Teljes termény, a talaj (takaróföld) vagy termesztőközeg maradványainak eltávolítása után

3. SZÁNTÓFÖLDI NÖVÉNYEK

3.1. GABONAFÉLÉK

3.1.1. KALÁSZOSOK (szem) Szemes termék

3.1.2. KUKORICA Kukorica: szemes termék. Csemegekukorica: teljes termék (a szemes termék csövestől) a fedőlevelek nélkül. Silókukorica: teljes növény gyökérzet nélkül

3.1.3. RIZS (hántolatlan, hántolt) Szemes termék

3.1.4. EGYÉB GABONAFÉLÉK Szemes termék

3.2. CUKORRÉPA Teljes termény, a leveles részt tartalmazó felső rész (fej) kivételével. A terményre tapadt talajt, port el kell távolítani

3.3. BURGONYA Teljes termény. A talajszennyeződést el kell távolítani

3.4. OLAJOS MAGVÚAK Teljes termény a héj vagy külső hüvely eltávolítása után. Napraforgó esetében a héjat nem kell eltávolítani

3.5. DOHÁNY Dohánylevél

3.6. TAKARMÁNYNÖVÉNYEK Friss növény: teljes betakarított termény. Szárított növény: a felsorolásban megadottak szerinti rész

3.7. ROSTNÖVÉNYEK Teljes növény

3.8. KOMLÓ (szárított) Teljes termés

4. EGYÉB NÖVÉNYKULTÚRÁK

4.1. TEA (feldolgozott) Teljes forgalomba kerülő termék

4.2. FŰSZERNÖVÉNYEK Teljes forgalomba kerülő termék

4.3. GYÓGYNÖVÉNYEK Teljes forgalomba kerülő termék

4.4. DÍSZNÖVÉNYEK

4.4.1. SZABADFÖLDI DÍSZNÖVÉNYEK

4.4.2. ZÁRT TERMESZTŐ BERENDEZÉS ALATTI DÍSZNÖVÉNYEK

4.5 ERDÉSZETI KULTÚRÁK

Megjegyzés: a növénykultúra csoportokhoz tartozó növényi kultúrák részletes felsorolását a 89/2004. (V. 15.) FVM rendelet 7. és 11. számú melléklete tartalmazza.

2. számú melléklet az 5/2002. (II. 22.) EüM-FVM együttes rendelethez

Növények és növényi termékek növényvédőszer-maradék analitikai vizsgálatára, hatósági intézkedésre és hatósági határozat hozatalára, a végrehajtás ellenőrzésére jogosult intézmények



Vizsgálat tárgya


Vizsgáló intézmény

Hatósági
intézkedésre
jogosult
Hatósági határozat
hozatalára és a
végrehajtás
ellenőrzésére
jogosult

1. Növény, növényi termék, élelmiszer-alapanyag és dohány Szolgálatok
OKK-OÉTI
Akkreditált laboratóriumok
Szolgálat
ÁNTSZ
ÁNTSZ

2. Gyógynövény, drog, illóolaj GYNKI
Akkreditált laboratóriumok
Szolgálat ÁNTSZ

3. Takarmány, takarmány-alapanyag OMMI
Akkreditált laboratóriumok
ÁÉÁ ÁÉÁ