A műholdas területmérés

A GPS technológia polgári felhasználásának térhódítása az ezredforduló után gyorsult fel nagyléptékkel. Sokunk számára misztikusnak tűnhet működési elve, sőt maga az elnevezés is.

A GPS - Global Positioning System azaz a műholdas helymeghatározás. A rendszert először az Amerikai Egyesült Államok fejlesztette ki katonai célokra. A rendszer 1995 óta működik hivatalosan, a katonai felhasználásra szánt változata  mellett immáron a polgári változata  is engedélyezett. A polgári változat pontatlanságát mesterségesen az USA védelmi minisztériuma szabályozza

A rendszer alapeleme a föld körül közel 20 000 km-es magasságban keringő 24 műhold, melyek pályái úgy vannak megállapítva, hogy a föld bármely pontjáról legalább 4 műhold mindig látható legyen. Egy-egy műhold naponta kétszer kerüli meg a földet. A műholdak mindegyikén egymással szinkronizált atomórák, stabilizációs és navigációs egységek, valamint a földi és műholdközi kommunikációért felelős berendezések vannak. A műholdak pozícióiért földi kiszolgáló állomások felelnek, ezen állomások feladata a pályamódosulások és a különböző "zajok" (pl. ionoszféra, légkör, egyéb tényezők) által okozott torzulások továbbítása a műholdak felé. A rendszer további elemei a polgári, vagy egyéb felhasználásra szánt vevőkészülékek. A vevőkészülékek feladata a műholdakról érkező jelek begyűjtése és kiértékelése. A vevő egyszerre több műhold jelét is képes venni. A rendszer működése azon alapszik, hogy a műholdak egyszerre, azonos időben sugározzák a pontos idő, és saját pozíció-adataikat. A pozíció meghatározásához minimálisan három műhold adatainak vétele szükséges, miután a GPS-vevő meghatározta a műholdak pozícióit, képzeletbeli gömbfelszínek metszeteként határozza meg a Földi pozíciót. Amennyiben a GPS-vevő legalább négy műhold pontos adataiból tud dolgozni, akkor a szélességi és hosszúsági fokok (2D) adatain kívül magassági adatokat is képes szolgáltatni (3D). Az elméletben meghatározott pozíciót persze sok tényező zavarja, a nagyvárosi környezetben számtalan zajforrás létezik, melyek  "zavarják" a vevőket. Szintén szabályos hibákat generál a légkör, a pályaadatok eltérései, a hőmérséklet, a páratartalom ingadozásai. Pontatlanságot okozhatnak tovább a nem közvetlenül a vevőbe érkező, különböző tereptárgyakról visszaverődő adatok.

 

 

A GPS területmérés mezőgazdasági  felhasználhatósága :

1.   mezőgazdasági szolgáltatásnál területi értékek meghatározása mind szolgáltatói, mind   vevői részről,

  1. mezőgazdasági munkák (szántás, tárcsázás..) mennyiségi ellenőrzése munkáltatói részről ,
  2. kataszteri nyilvántartással való összevetéshez, ha adásvétel ill. bérlet alapját képezi egy adott terület,
  3. területalapú támogatások igényléséhez ill. ellenőrzéséhez használható területadatok képzéséhez.

A ma piacon lévő GPS vevőkészülékek közül,- melyek területszámítást is képesek végezni,- az alsó kategóriásakhoz már 50.000-60.000 Ft-tól hozzá lehet jutni. Ezek a készülékek nem rendelkeznek CFC (Cultivated Field Control) programmal, mely megmutatja a mérés megbízhatósági értékét  ,valamint az uniós területalapú támogatások által megengedett 3%-os értéknek megfelelő „tól-ig” határt. Így konzekvensen csak a fent említett 1.,2.,3. pont esetében használható.

A területalapú támogatások igénylésénél a hivatalos tulajdoni lapon megadott területnagyság jogilag nem mérvadó . A MePAR rendszer előírásai szerint a támogatás a művelt területre, igényelendő a kérvényen ezt a vizszintes területnagyságot kell beírni . A dilemma :

- Csonkítja (papíron) a művelt terület nagyságát a tulajdoni lapon levő földterülethez képest tehát „aluligénylést nyújt be”. Így a szankciót biztos, hogy elkerüli, valamint a területi átfedéseket a szomszéd parcella gazdájával. Nem túl egzakt módszer, nem említve az aluligénylésből eredő támogatási összeg csökkenését.

- vagy CFC programmal rendelkező gps vevővel méri meg a területüket és ez alapján készíti el a területalapú támogatás igénylését. Fent említett 4. pont .

- a legköltségeseb megoldás valószínűleg a korrekciós jel vételére szabadalmaztatott GPS vevők. Ezen készülékek már tartalmazzák árukban vagy külön díjként kell megfizetni ezen USA szolgáltatásokat (OmniStar,LandStar) ,mely mintegy évi 1000 $-ba (250.000 Ft.) kerül.

Az EU-ban kiépülő EGNOS szolgáltatás ingyenes lesz. Várhatóan a rendszer kiépülésével párhuzamosan a GPS vevőkészülékek árzuhanása, valamint a precizíós területi mérések miatt egyre több gazda fog majd élni ezzel a lehetőséggel. A támogatás igényléshez felhasznált pontos területi adatok, és nem utolsósorban a támogatásra bejelentett területi átfedések kiküszöbölése megkönnyítheti az ellenőrző szervek munkáját.