Évek óta gondolkozom azon, hogy le kellene az alábbiakat írnom. Nem tettem, mert elég bajom volt a kémiai és genetikai biztonság mezőgazdasági területeivel. Az igazodási pontom, hogy csak a problémáinkkal való szembesülés vezet megoldásokhoz, még ha ez magán- és csoportérdekeken gázol át, régi és új hatósági emberek érdekszövetségén vezet keresztül. Világos volt, hogy az ún. egészségügyi rovarirtásban a bajok hasonló nagyságrendűek, mint a növényvédelemben, de azt feltételeztem, hogy irányítói okulnak társterületük történésein. Mára be kellett látnom, hogy kritika nélkül maradó dolgaink saját tehetetlenségük törvényei szerint haladnak.
Bőrpírtól a WNV-ig
Hazánkban a csípőszúnyogok irtása nem egészségügyi okokból történik. Igaz, a csípés okozta bőrreakció panaszokat vált ki, s az érintett önkormányzatnak fájhat a feje a megoldás miatt. Volt szerencsém a Tisza-tónál tapasztalni, mit jelent ebből a több mint elég, ahol egy vitás ügyben végzett felmérés első perce után - mi tagadás - futásnak eredtünk. Nem kellett a védekezés szükségességén vitatkoznunk.
Korábban volt más ok is a védekezésre. Magyarország mocsaraiban bizonyos fajok terjesztették a maláriát. A mocsarakat lecsapolták, és az élővizekbe permetezett DDT-vel e problémát felszámolták. Endemikus malária 1959 óta nincs nálunk, viszont a folyóink üledékében található bomlásképtelen DDT van helyette, amely az üledékfogyasztó szervezeteken keresztül beléphet a táplálékláncokba.
Viszont nem a malária az egyetlen betegség, amit terjeszthetnek. A csípőszúnyogok számtalan vírus állatfajok közötti átvitelében játszanak szerepet. Közülük a nyugat-nílusi vírusról (WNV) beszélünk ma a legtöbbet. A fő érintettek a madarak, de a betegség a lovakra és az emberre is átterjed. E vírus influenzához hasonló megbetegedést okoz. Egyes törzsei viszont emberen is halállal végződő agy- és gerincvelő-gyulladást okozhatnak. 2002-ben, az Egyesült Államokban 4156 fertőződést jegyeztek fel, s 284-en (hét százalék) haltak meg. Míg a WNV előfordulása Magyarországon már 1969-től ismert, addig 2003-ig humán-kórokozóként hozzánk legközelebb romániai (Duna-delta, 1996; 453 betegből kilenc százalék halott) és oroszországi (Volgográd, 1999; 826 betegből öt százalék halott) járványokból mutatták ki. 2003-ban viszont már egy dél-alföldi libafarmon pusztított (3600 libából 14 százalék pusztult el idegrendszeri tünetekkel), megbetegítve azok gondozóit is. A Hu03-nak keresztelt vírustörzs rokonságot mutat az Izraelben libákat megbetegítő és az Egyesült Államokban lakossági járványt okozó törzsekkel. 2004-2005-ben héjákban és karvalyokban mutatták ki a Hu04 törzset, míg 2005-ben juhok betegségeként is leírták (Bakonyi Tamás és mtsi). A helyzet tehát korántsem megnyugtató, és hozzátehetem, hogy hazánkban nincs olyan kutatástámogatási rendszer, amely ezt a fontos területet kellő pénzügyi támogatásban részesítené.
Gyakorlat és perek
Ma tehát a csípőszúnyog-gyérítés önkormányzati ügy, amelyet a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter irányít. Kivéve az irtószerek engedélyezését, amelyet az egészségügyi tárca által irányított Johan Béla Országos Epidemiológiai Központ (OEK) Dezinszekciós és Deratizációs (rovar- és patkánymentesítési) Osztálya szakvéleményez, majd az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) ad ki. Az ismeretanyag közvetlen társterülete - a használt hatóanyagok azonossága miatt - az agrártárcánál lévő növényvédőszer-engedélyezés, a mellékhatások viszont mindkét esetben a környezetvédelmi tárcát érintik.
Korábban az állami pénzekből a kiemelt üdülőkörzetek (Fertő tó, Balaton, Velencei-tó, Dunakanyar, Tisza-tó stb.) kaphattak, amennyiben az állam a gyérítésre fordított összeg felét állta. A vállalkozók a gazdasági tárca alá tartozó Magyar Turizmus Rt. (támogató) vagy az önkormányzati társulások (megbízó) nyilvános pályázatain nyerhettek. E rendszerből fokozatosan szorult ki az érdemi tartalom, s vette át a helyét a pénzügyi ajánlat. Az a kivitelező nyert, aki látszólag a legolcsóbbat és a legnagyobb fizetési haladékot kínálta. A közbeszerzési eljárásban pontozták a négy ismert technológiai eljárást. Ha valaki trükkösen ezek közül néhányra 0 Ft/ha ajánlatot adott, akkor ott maximális pontszámot kapott. A technológiára viszont, amelyet végül is alkalmazott, magas vállalási árat kalkulált, de a jó átlaggal így is nyerhetett. Az együgyű furfang működtetéséhez a megbízó is kellett, amelyik később szemérmesen nem választotta az ingyenes védekezést. Ezen belül a környezetbarát, de drága és munkaigényes megoldás (biológiai lárvairtás) ugyanakkora állami támogatást kapott, mint az egyidejű ízeltlábú fauna gyérítésben jeleskedő mutagén (dichlorvos) vagy a vízi szervezetekre veszélyes hatóanyagok (piretroidok). A vállalkozók piacszerzési igyekezetükben hamarosan az önköltségi ár alá tornászták le magukat, ami a korszerű munkával ellentétes hatású költségminimalizálást és az eszközpark lepusztulását vonta maga után. 2005-től viszont az önkormányzatok saját forrás biztosításával a Terület- és Régiófejlesztési Célelőirányzat kereteire a Regionális Fejlesztési Ügynökségeken pályázhatnak csípőszúnyog-gyérítésre felhasználható pénzekre (2006-ban ez a korábbiaktól lényegesen kevesebb, 120 millió forint lesz), majd tetszőleges szempontok szerint írhatnak ki pályázatot.
A kivitelezők légi és földi kijuttatási engedéllyel rendelkező (vagy ilyen kapacitást bérlő) vállalatok, amelyek gázmestert és zoológust, esetenként kijuttatás-technikai szakértőt alkalmaznak. A kivitelezőket az ugyanebben a rendszerben nyertes, zoológusokat foglalkoztató monitorozó cég ellenőrizte, megszabva a védekezések időpontját, mikéntjét, és megállapítva a védekezések hatékonyságát. Ez persze megkérdőjelezte, hogy minek a kivitelezőnek saját szakértői gárda, de problémás esetekben mégis jól jött a szakmai támasz. Ma az önkormányzati társulások saját monitorozót alkalmaznak, ha egyáltalán.
Az örökké elkéső pályázati kiírás, a folyamatosan változó rendszer, az érdemi játékszabályok megfogalmazatlansága miatt a felszólalások és perek száma jelentős. Kis ország ez, limitált számú szereplővel, szövevényes - esetenként összeférhetetlen - vállalkozói kapcsolatokkal. És persze baj az is, hogy a hatékonyság mérésére használt módszer - a monitorozó néhány percig csípeti magát a szúnyogokkal - alkalmatlan arra, hogy a védekezés hatékonyságát megállapítsa. A monitorozó nyolcvanszázalékos hatékonyság után fizetteti ki a védekezést, azonban a módszer hibája harminc százalék körüli. Ezért hát a személyeskedő vitáknak tág tere nyílik, és idáig még a felhasznált irtószerekről szót sem ejtettünk.
Dichlorvos
2005. május 12-én a Reggelben1 olvashatóan Simon Gergely kémikus (Levegő Munkacsoport; a Növényvédőszer Engedélyezési Egyeztető Tanács civil szervezeti tagja) azzal fordult a sajtóhoz, hogy a dichlorvost budapesti szúnyogirtásra használják, holott környezet-egészségügyi mutatói szerint erre alkalmatlan. A dichlorvos az IARC minősítése szerint emberen 2B státusú, valószínűleg rákkeltő. Szántai Károly fővárosi tisztiorvos Magyar Híplapnak adott nyilatkozata szerint viszont ez egy többszörösen ellenőrzött hatóanyag, aminek nincs negatív mellékhatása.2 Az Indexben Bujdosó László országos tisztifőorvos is megszólalt, s tagadta, hogy Simon aggályai helytállók.3 Véleménye szerint a dichlorvos rákkeltő hatását emberen nem bizonyította senki, de az OEK-ben - ahol az engedélyezését szakvéleményezték - megvizsgálják a helyettesíthetőségét. Erdős Gyula e munkahelyről úgy nyilatkozott, hogy a Világ Egészségügyi Szervezete (WHO) a csípőszúnyog-gyérítésre ajánlott hatóanyagok listáján szerepelteti ezt a vegyületet.
Másnap kért meg Simon, olvasva ezzel kapcsolatos könyvrészletem,4 hogy írjam le a véleményem a dichlorvosról.5 Írásom lényegi részei így szóltak: A dichlorvos 1955 óta ismert rovarölő hatású idegméreg. Nincs szelektív hatása, tehát minden idegrendszerrel bíró élőlényt azonos hatásmechanizmus alapján mérgez. Mezőgazdasági területen munkaegészségügyi várakozási ideje három nap! Ez idő alatt a kezelt területre csak védőfelszerelésben szabad belépni. Már ez önmagában elégséges lenne arra, hogy településeink kezelésére alkalmatlannak minősítsük. A dichlorvos a legkülönfélébb élőrendszereken mutagén, azaz károsítja az örökítő anyagot. A Világ Egészségügyi Szervezetének Nemzetközi Rákkutatási Ügynöksége (IARC) több mint harminc tesztben bizonyította ezt a hatását. Optimisták szerint a mutagén vegyületek hatvan százaléka, a pesszimisták szerint száz százaléka rákkeltő. Állatokon leukémiát, valamint hasnyálmirigy- és gyomorrákot okoz. Személyesen azt gondolom, hogy az egészségügyi döntéshozóinak - egy olyan országban, amely vezeti a daganatos megbetegedések rangsorát - kötelességük a környezetünkben lévő mutagén, a daganatokozás gyanúja alatt álló vegyületek kivonása. A daganatos betegségek kilencven százalékának környezeti oka van, tehát az okok felkutatása a megelőzésre építő, korszerű közegészségügy kiemelt feladata. Nem kellene arra sem várni, amíg emberen is bizonyosan rákkeltőnek tudjuk minősíteni ezt az anyagot. Ellenkező esetben a DDT-vel is irthatnánk újra szúnyogot, hiszen annak minősítése is 2B. Helytelenítem, hogy ilyen anyag szúnyogirtás ürügyén a településeink élővilágára szórható vagy az emberen bizonyosan bőrrákot okozó gázolajjal-formákkal - melegköd formájában - légterükbe juttatható. Ennél az elavult technológiánál jóval korszerűbbek léteznek, s a hazai engedélyezőknek - akiknek ebbéli felelőssége meghatározó - a fejlesztést kell szorgalmazni.
A WHO 2006-os ajánlásából törölte6 a dichlorvos csípőszúnyogok elleni használatát. Korábban arra is gondolt, hogy malária-, sárgaláz- és WNV-járványok által sújtott területeken használnak fel efféle radikális eszközt. Úgy tűnt tehát, hogy egyértelmű üzenet érkezett, így az OEK és az OTH számára is világossá válik, hogy az eddig is csak jogilag védhető álláspontjuk tovább nem tartható. Azt gondolom, mégsem csodálkozik most senki, hogy e történet folytatódik.
Egy előadás
2006. március 29-én Magyar Egészségügyi Gázmesterek Egyesülete kétnapos konferenciára gyűlt a Hotel Platánusban. A meghívott előadók között volt Fekete Gábor. Ő volt az, akinek a múlt év májusában, a televízióban az a helyénvaló mondat hagyta el a száját, hogy olyan játszótérre nem vinné a kisfiát, ahol előző este dichlorvosszal csípőszúnyogot irtottak. Előadása után megszólaltak az irtószer-engedélyezők. Szlobodnyik Judit (OEK) osztályvezető azt kifogásolta, hogy a mutagén-hatással nem kellene könnyedén dobálódzni. Érteném én, ha Fekete nem vetítette volna fel az IARC hatásösszegző ábráját, ahol az élőlények egész vertikumán bizonyították a dichlorvos mutagenitását. Nyugdíjas elődje, Erdős Gyula viszont a toxikológiai adatokkal szemben azt kérte, hogy a gázmesterek vessenek rá egy pillantást. Neki nem nőtt két feje, és nem duplázódtak meg a páratlan szervei. Szóval mulathattam volna, ha ide ezért jövök. Szántai Károly hozzászólásából csak az derülhetett ki, hogy mennyire fájlalja, hogy az általa végeztetett csípőszúnyog-gyérítést Simon Gergely és Fekete részéről kritika érte. Én viszont már az ÁNTSZ vállalkozói pozícióban való megjelenését is helytelenítem, és persze nem értek meg orvost, aki ilyen mutagenitási profilú vegyülettel településkezelést végeztet. Hazafelé azon gondolkoztam, hogy fiatal munkatársam átélhette azt, amit én 1998-ban a növényvédő szerekkel kapcsolatban, amiért azóta egy tantárgy, a mezőgazdasági ökotoxikológia létrejött, amelynek egyetemi tankönyvét szerkesztem. Körbeforgunk. Erdős szerint a dichlorvos gyártóját nem érheti anyagi kár, ezért a Florin Rt. (Szeged) által legyártott dichlorvos-mennyiséget 2006-ban fel fogják használni. Az OEK adatai szerint 2004-ben hazánkban (kiemelkedően Szegeden) közel hetvenezer hektáron alkalmaztak melegködös technológiát.7 Lehetne kérni a közegészségügy felelőseitől, hogy ennek lehetséges mellékhatásairól az érintett lakosságot minden esetben tájékoztassa? Az efféle csípőszúnyog-gyérítés beharangozására - mintaként - a cigarettásdobozokon olvasható rövid ajánlásokat javaslom.