Környezetbarát szúnyogirtás

2006.06.22.

Töltse le a kiadványt! (pdf)

Környezetbarát védekezési technológiák csípőszúnyogok ellen

Töltse le a kiadványt! (pdf.)

Az MTA Növényvédelmi Kutatóintézete saját kiadványban és az ehhez kapcsolódó egynapos tudományos konferencián (Velence, 2006. jún. 2.) ismertette "Környezetbarát védekezési technológiák csípőszúnyogok ellen" című hároméves kutatási projektje gyakorlati eredményeit.

Mind a kiadvány, mind a rendezvény komoly érdeklődésre talált.

A rendezvényen a szakterület (NKTH, Országos Tisztifőorvosi Hivatal, Országos Epidemiológiai Központ, ÁNTSZ és megyei intézetei, FVM Növény- és Talajvédelmi Szolgálat, Magyar Egészségügyi Gázmesterek Egyesülete (MEGE), az érintett önkormányzatok (Mohács, Velence, Csepel-sziget és Környéke Többcélú Önkormányzati Társulás), környezetvédelmi és szúnyogirtási repülőgépes és földi szolgáltatok, "A rák ellen az emberért" Alapítvány stb.) közel 100 szakembere vett részt, s a kiadványból a MEGE és más szervezetek további 500 példányt utánrendeltek (részben a hazai egészségügyi gázmesterek tájékoztatására).

Egyben az NKTH pályázati szakembere is elismerésének adott hangot, s a projekt folytatását javasolta.

 

 

 

A gyakorlati alkalmazásokra irányuló projekt legfontosabb eredményei:

  1. a csípőszúnyogokkal kapcsolatos hazai és nemzetközi szakismereteket tartalmazó számítógépes adatbázis (CULICIDAE E-LINE) felépítése
  2. árvatenyésző helyek felmérése a Velencei-tó térségében
  3. csípőszúnyogok szelektív monitorozására alkalmas fénycsapda fejlesztése (szabadalmi bejelentése előkészületben)
  4. lárva- és imágóirtó szerek hatékonyságának felmérése
  5. szúnyoglárvákra szelektív Cry4 toxin immunanalitikai kimutatási módszerének kifejlesztése (USA együttműködésben)
  6. alkalmazástechnológiai fejlesztővizsgálatok
  7. szúnyogállomány-gyérítésre Magyarországon jelenleg engedélyezett hatóanyagok toxikológiai felülvizsgálata

Utóbbi szakirányban megállapítottuk, hogy a jelenleg engedélyezett és alkalmazott ható- és vivőanyagok között a nemzetközi toxikológiai adatbázisokban rákkeltőnek minősített anyagokat (dichlorvos hatóanyag, tisztítatlan gázolaj) találunk, melyeknek a gyakorlatból való kivonását sürgetjük.

A projekt költségvetési hátterét az OMFB 0468/2003 sz., Környezetbarát védekezési technológiák csípőszúnyogok ellen című kutatási téma (2003-2005) projektje biztosította, amely az Oktatási Minisztérium tematikus pályázata során az Alapkezelő Igazgatóság 4. sz., Környezetvédelmi műszaki fejlesztés (KMF) keretében került kiírásra (témafelelős: Dr. Vikor Judit). A környezeti rovartani és környezetanalitikai tudományos kutatások gyakorlati alkalmazását célzó projekt fővállalkozója (ipari alkalmazója) a Gergely Air Légiszolgáltató és Export-Import Kft. (Velence, témavezető: Gergely Gábor), alvállalkozója (tudományos kivitelezője) az MTA Növényvédelmi Kutatóintézete (Budapest, témavezető: Prof. Dr. Darvas Béla) volt. A hároméves futamideje alatt összesen 38 millió Ft (melyből 8 millió Ft a kutatóintézet költségkerete volt) támogatásban részesült és 16,3 millió Ft vállalkozói befektetést magában foglaló projekt több területen is a korábbi, főként elméleti kutatási eredmények gyakorlati hasznosulását hozta, s egyben jelentősen hozzájárult az MTA kutatóintézetének a vállalkozói szférával való szoros együttműködéséhez. Mivel a projekt két területen is szabadalomképes vagy szabadalomközeli eredményeket szolgáltatott, jelentős a remény a folytatásra.

Forrás: dr. Székács András, a kötet szerkesztője

 

<<VISSZA>>