A
XX. században, tudománytörténeti nézőpontból
három nagy korszakot lehet elkülöníteni. A század első felére a fizikai tudományok
felfedezései nyomták rá a bélyegüket, amely eredményeik csúcspontját az atom-
és hidrogénbomba előállításában és az atomerőművek építésében érték el. Az
1953-as esztendő, a biológiai tudományok területén hozott nagy áttörést,
amikor is Watson és Crick
felfedezték a kettős csavart, amelynek alapján a biotechnológia nagyiramú
fejlődése következett be. Az 1960-as év elejétől, a technikai civilizáció
következtében, a Föld egyes térségeiben bekövetkezett különböző fokú környezeti
degradációk, egyszerre az ökológiai tudományok felé terelték az érdeklődést.
Magyarországon az első, 1965 május-júniusában (500 tonna), majd a második
1975 januárjában (70 tonna) bekövetkezett balatoni halpusztulás hívta fel
a figyelmet az ökológia tudomány fontosságára, amely tudomány, egy csapásra
az érdeklődés középpontjába került. Az ökológia tudománya azóta nemcsak nálunk,
hanem világszerte reneszánszát éli. Természetesen mind a fizika, mind a biotechnológia
újabb és újabb eredményei továbbra is elkápráztatják a tudomány iránt érdeklődőket.
Az
ökológia, éppen a környezetünkben tapasztalható leromlási folyamatok miatt
úgyannyira előtérbe került, hogy ma már beszélnek ökológiai gazdálkodásról,
nem éppen szerencsés módon, a kultúra és politika ökológiájáról, a gének ökológiájáról,
sőt az ökológia és a teológiai tudományok kapcsolatáról is.
A
hazai csípőszúnyog kutatás rövid története
Amikor a balatoni
csípőszúnyog gyérítés komolyan napirendre került (1976), rögtön felötlött
bennünk az a gondolat, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy milyen védekezési
módszereket választunk a csípőszúnyog ártalom visszaszorítására, ugyanis ilyen
nagy térségben, ahol egymást fedő ökoszisztémákban kell vegyszerekkel beavatkozni,
ökológiai nézőpontból azt csak úgy szabad végezni, hogy annak környezeti veszélye
a legkisebb legyen. Az ökoszisztémák stabilitásán múlik egy térség dinamikus
biológiai egyensúlya. Minél kisebb egy ökoszisztémán belül az egyes fajok
populációinak pusztulása, annál stabilabbnak tekinthetők.
A hazai csípőszúnyog
kutatás Jancsó Miklós munkásságával kezdődött el, aki
1906-ban monográfiát jelentetett meg a váltóláz parazitáiról, amelynek keretében
a csípőszúnyogról is említést tesz. A csípőszúnyog probléma intenzívebb vizsgálata
azonban csak 1934-ben indult meg Lőrincz Ferenc,
az Országos Közegészségügyi Intézet Parazitológiai Osztálya vezetőjének kezdeményezésére.
Később, 1934 és 1944 között Makara
György irányította munkálatokat,
amelybe Mihályi Ferenc, Lovas Béla és
Székely Sándor is bekapcsolódott. Ők elsősorban a csípőszúnyogoknak
a malária betegség előidézésében játszott szerepével foglalkoztak. Külön meg
kell említeni Mihályi Ferenc nevét, aki 1934-ben megkezdte a
Balaton környék csípőszúnyog faunájának gyűjtését és rendszertani feldolgozását.
Már 1938-ban Tihanyban, a Magyar Biológiai Kutató Intézet keretében Balatoni
Szúnyogvizsgáló Állomást létesítettek. 1938-1939 nyarán, Mihályi taxonómiailag tisztázta a tó körül
élő csípőszúnyog fauna összetételét, megállapította, hogy melyek a fő ártalmat
okozó taxonok, és a védekezésre vonatkozólag irányelveket dolgozott ki. Munkássága
alapján 1936-ig, 26 csípőszúnyog faj vált ismerté a Balaton térségében.
A II. világháború
félbeszakította ezt a munkát. Később 1950-1951-ben, a Magyar Tudományos Akadémia
szervezett és támogatott egy munkacsoportot, amelynek tagjai Mihályi Ferenc, Soós Árpád, Sztankayné Gulyás
Magdolna és Zoltai Nándor voltak. Feladatuk a kiemelt üdülőhelyeken
a csípőszúnyog fajok taxonómiai feldolgozása, az egyes fajok bionómiájának
és a szúnyogártalomban betöltött szerepének vizsgálata, valamint a lárvatenyésző
helyek feltárása volt. Mihályi
Ferenc és Soós Árpád a Balaton
partvidékén végezte kutatásait, amelynek nyomán 32-re emelkedett a tó körül
előkerült fajok száma. Nagyszámú javaslatot tettek a tó körüli települések
vezetői részére a szúnyoggyérítés érdekében, de javaslataik pusztába kiáltó
szavak maradtak.
Az idegenforgalomnak
az 1960-as évek végétől történt felélénkülése kapcsán, ismét napirendre került
a csípőszúnyog kérdés, amelyet 1973-ban Kecskeméti István, az akkori veszprémi KÖJÁL biológusa kezdeményezett.
Tóth Sándor
dipterológus szakember közreműködésével, intenzív kutatás kezdődött el. Ebben
az időben már a védekezés is folyt, amelyet az egyes települések termelőszövetkezeteinek
növényvédelemmel foglalkozó brigádjai földi gépekkel végeztek, teljesen figyelmen
kívül hagyva a szünökológiai szempontokat, ugyanis drasztikus hatóanyagú inszekticidekkel
porozták vagy permetezték az üdülőket és a szállodákat övező parkokat és a
kempingeket. Ezek a szerek az ízeltlábú (Arthropoda) populáció egyedeit válogatás
nélkül pusztították.
Az 1976-os esztendő
fordulópontot jelentett a szúnyoggyérítés történetében, mert a Balatoni Intéző
Bizottság főmérnöke Illés István
és elnöke Rosta Sándor javaslatára,
az akkori MÉM Repülőgépes Szolgálatával kötött szerződés alapján megkezdődött
a környezetre legkevésbé ártalmas, légi úton történő csípőszúnyog gyérítés,
természetesen az Egészségügyi Minisztérium hozzájárulásával. Vas Ádám minisztériumi főosztályvezető
és Erdős Gyula osztályvezető
főorvos az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) javaslata alapján, a foszforsav-észter
hatóanyagú MALATHION, helikopteres, illetve repülőgépes permetezését engedélyezte
0,4 l/ha adaggal.
A légi úton való kezelések
hatásvizsgálatára, a BIB Környezet- és Vízvédelmi Szakbizottsága elrendelte
egy szakértői bizottság felállítását. A bizottság vezetésére, a rovarökológus
kutató Sáringer Gyulát kérték
fel, aki biológusokból, orvosokból és növényvédelmi szakemberekből álló szakbizottságot
hozott létre. A bizottság feladata volt a kezelések hatásfokának megállapítása.
A MALATHION-ról, rövid
idő után kiderült, hogy a kezelt sávban az Arthropoda fauna 90-97%-a elpusztul,
ezért javasoltuk, kevésbé drasztikus hatású inszekticidek használatát. Így
került sor a deltametrin hatóanyagú K-OTHRIN 1 ULV és a permetrin hatóanyagú
AQUA RESLIN SUPER ULV 0,6 l/ha dózisban történő alkalmazására. E két szer,
lényegesen környezetkímélőbbnek bizonyult, mint a MALATHION, mert csak 45-60%-át
pusztította el az Arthropoda faunának.
A rovarökológusok
régi vágya, olyan szelektív inszekticidek használata, amelyek csak a megcélzott
populációt gyérítik. Már az 1970-es évek közepén forgalomba kerültek a rovarlárvák
fejlődését gátló úgynevezett juvenoidok (metoprén), amelyeket Varjas László rovarfiziológus később csípőszúnyog
lárvákon is kipróbált. Alkalmazásukra azért nem kerülhetett sor, mert a szúnyoglárvákon
kívül, más vízben élő szervezeteket is elpusztítottak.
Az 1980-as évek közepére,
az izraelbeli Joel Margalit
által 1976-ban felfedezett Bacillus thuringiensis subsp. izraelensis
(röviden BTI) H-14-es szerotípusából, Teknar HP-D, Skeetal, Vectobac 12 AS/G/CG/TP,
Culinex Plus néven, biológiai inszekticid került forgalomba, amely kizárólag
a csípőszúnyog lárvákat pusztítja el a tenyészőhelyen.
A balatoni csípőszúnyog
gyérítésben először 1986-ban került alkalmazásra a BTI. Már az első években
végzett vizsgálataink beigazolták, hogy csupán BTI-s kezeléssel nem lehetséges
a balatoni csípőszúnyog populációk elleni védekezést megoldani, mert a hatóanyag
csak addig juthat a vízbe, amíg azt a vízinövények be nem fedik.
A lárvák elleni eredményes
védekezésnek előfeltétele volt az állandó szúnyoglárva tenyészőhelyek pontos
feltérképezése és a változó területnagyságuk nyomon követése, valamint újabb
és újabb lárvatenyésző helyek felkutatása. A Balaton körüli tenyészőhelyek
térképezését 1997-ben kezdtük meg és 2002-ben fejeztük be. A pénzösszeget
a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) az MTA-n keresztül biztosította.
Saját
kutatásaink eredményei
Az elmúlt közel 30
év alatt, a következő témák képezték kutatásaink tárgyát:
1.
A csípőszúnyog fauna évenkénti taxonómiai vizsgálata.
2.
A szúnyogártalomban résztvevő főbb taxonok bionómiai és populációdinamikai
vizsgálata.
3.
A légi kémiai és biológiai védekezések optimális idejének meghatározása.
4.
A védekezések hatásfokának megállapítása.
5.
1997-től a lárvatenyésző helyek térképezése.
1973 és 2000 között,
mintegy 27 év alatt, a Balaton térségében 39 csípőszúnyog fajt és 1 alfajt,
tehát 40 taxont mutattunk ki. A hazai csípőszúnyog fauna, jelenlegi ismereteink
szerint 46 taxonból áll. Ennek kereken 87%-a a tó körül is előfordul. A negyedszázadon
át, végzett gyűjtéseink során, több mint 400 ezer csípőszúnyog példány került
meghatározásra, amelynek alapján a fauna mennyiségi és minőségi értékelése
is lehetővé vált. Az összesítő adatokat az l. táblázat
mutatja.
A szúnyogfauna mennyiségi
összetétele az l. ábra kördiagramján látható. A diagram
szerint, a 27 éven át gyűjtött anyag 32%-át a mocsári szúnyog (Mansonia
richiardii) tette ki. Ezt követő helyen áll a balatoni szúnyog (Aedes
annulipes) 24%-kal. A harmadik helyet a dalos szúnyog (Culex
pipiens) 13%-kal, a negyedik helyet a gyötrő szúnyog (Aedes
vexans) 12%-kal foglalja el.
Jelentős mértékben
eltér az l. ábra adataitól, a csípés közben gyűjtött anyag összetétele, amelyet
a 2. ábra mutat be. Itt a mocsári szúnyog (Mansonia
richiardii) továbbra is az első helyen szerepel 35%-kal. A második
helyre viszont a gyötrő szúnyog (Aedes vexans) kerül 27%-kal
és a harmadik helyet foglalja el a balatoni szúnyog (Aedes annulipes)
21%-kal. A dalos szúnyog (Culex pipiens) nem látható az ábrán,
mert az embernek okozott szúnyogártalom nézőpontjából nincs jelentősége.
A fauna minőségi összetételében
a ritkán előforduló fajok jelenléte tekinthető mérvadónak. A fajok egyedszámának
évenkénti részesedésében a ritka fajok eltérő előfordulást mutattak. Mai ismereteink
szerint, a Balaton környéki csípőszúnyog fajspektrum kb. felét teszik ki a
többé-kevésbé ritkán előforduló taxonok.
Miután rendelkezésünkre
állnak az 1950-es évek elején végzett taxonómiai vizsgálatok eredményei, ezért
összehasonlításra nyílik lehetőség a faunában beállt változások regisztrálására.
Az összehasonlításból világosan kiderül, hogy az 1950-es években a jelenleginél
több fajnak volt szerepe a szúnyogártalom előidézésében. Ez a jelenség leginkább
a mocsári szúnyog (Mansonia richiardii) egyedszámának változásában
észlelhető. Amíg 1950-1951-ben, ez a faj a csípés közben gyűjtött egyedeknek
7,5%-át tette ki, addig 1973-1977 között már 53%-át. Egy másik faj, a balatoni
szúnyog (Aedes annulipes) 1950-1951-ben csupán 0,1%-a volt a
csípés közben gyűjtött fajoknak, addig 1973-2000 között gyűjtött anyagnak
21%-át adta.
Az elmúlt fél évszázad
kutatási eredményei alapján megállapítható, hogy a partvidék csípőszúnyog
faunájának összetétele évről évre jelentős változást mutat. Csak a mocsári
szúnyog (Mansonia richiardii) példáját említjük meg, amelynek
részaránya 1973-2000 között, mintegy 27 év alatt 8,2 és 71,6% között változott.
Az aszályos időjárás miatt, e fajnak 1995 óta nagymértékben csökkent a szerepe,
de ha a 27 év adatait nézzük, egyértelműen vezető helyet foglal el a balatoni
szúnyogártalom előidézésében.
A másik jelentős faj,
a gyötrő szúnyog (Aedes vexans), amelynek előfordulása az 1950-1951-es
állapothoz képest, 1973-2000 között jelentős változást mutatott.
A csípés közben gyűjtött
mocsári szúnyog és gyötrő szúnyog populációk évenkénti alakulását a 3.
ábra mutatja.
A 3.
ábra adataiból azt a populációdinamikai törvényszerűséget fogalmazhatjuk
meg, hogy amikor a mocsári szúnyog dominanciája magas, akkor a gyötrő szúnyogé
alacsony. A két faj gradációjának nagysága csak kivételesen, akkor is csak
megközelítőleg esik egybe. Ilyen esetekben, a szúnyogártalomban jelentősebb
szerepet játszó egyéb fajok, elsősorban a balatoni szúnyog (Aedes annulipes),
továbbá alkalmilag az oldalfoltos szúnyog (Aedes sticticus),
az Aedes cinereus és a foltos szúnyog (Culex modestus)
lépnek előtérbe.
Az említett jelentősebb
fajok bionómiájának vizsgálatát is folyamatosan végezzük.
Megállapítást nyert,
hogy a mocsári szúnyognak (Mansonia richiardii)
évi egy nemzedéke van. Fejlődési ideje 9-10 hónap. Az imágók rajzása május
eleje és szeptember eleje között zajlik le. Július második felében éri el
a rajzás a kulminációs pontot (4. ábra). Legnagyobb egyedszámban
a Tihanyi-félsziget környékén, valamint a Badacsonyőrsi- és a Szigligeti-öbölben,
továbbá Balatonederics és Fonyód közötti partszakaszon fordul elő. Ezenkívül
rendkívül sok van a Kis-Balaton területén fekvő Diás-sziget környékén. Nemcsak
az esti és a hajnali órákban támad, hanem nappal is, különösen árnyékos, lombos
parkokban.
A gyötrő szúnyognak
(Aedes vexans) évi több nemzedéke fejlődik. A nemzedékek
száma annyi, amennyit a lárva tenyészőhelyek változó nagysága és a hőmérsékleti
viszonyok lehetővé tesznek. Populációdinamikai nézőpontból, a júniusi és nyár
végi esőzéseknek van még nagyobb szerepe. A lárvák tenyészőhelye a legkülönbözőbb
vizes területeken kialakulhat. Az imágók 5-6 km távolságra is eljuthatnak
a lárva tenyészőhelytől. Egy generációjának kifejlődéséhez, az átlagosnál
nagyobb hőmérsékletek mellett, 7-10 nap is elegendő.
A balatoni szúnyognak
(Aedes annulipes) évi egy nemzedéke van. Lárvái, az időjárástól
függően már márciusban, leginkább azonban április első felében megtalálhatók.
Az imágói, május elejétől július végéig, augusztus elejéig, agresszíven támadják
az embert. Rajzásának csúcsa május végére, július elejére esik. Az 1996-ban
gyűjtött példányok alapján, az 5. ábrán látható rajzásmenetet
regisztráltunk.
A
kémiai és biológiai védekezések hatásfokának megállapítása Erdős
és Koncz 1999-ben megjelent
könyvükben foglaltak, valamint Erdős
– Szlobodnyik - Gálffy (2001): Módszertani levél a szúnyogok
elleni védekezésről c. kiadványban leírtak szerint történt. A védekezés elrendelése
akkor indokolt, amikor 35-40 csípés/fő/óra fordul elő. A végrehajtott védekezés
pedig akkor fogadható el, ha 80% felett van a hatásfok.
Már előbb említettük,
hogy az állandó lárva tenyészőhely térképezését 1997-ben kezdtük meg és 2002-ben
fejeztük be. A biológiai inszekticiddel, más néven BTI-vel történő védekezéshez,
ez a munka nélkülözhetetlen, sőt az egyszer elkészült térkép állandó korrekcióra
szorul, aszerint, hogy mennyi csapadék hullik a védekezési időszak alatt,
vagy milyen mértékű a szárazság.
A tenyészőhelyekről
nyilvántartó lap készült, amelyet a 6. ábra mutat be.
Az
elmúlt több mint negyedszázadban végzett kutatásaink alapján, az alábbi következtetéseket
vonhatjuk le a jövő számára.
1.
A Balaton körüli ökoszisztémák annyira érzékenyek, hogy csípőszúnyogok
elleni kémiai védekezések csak ökoszisztéma kutatásban jártas szakemberek
felügyelete mellett végeztethető, akik rendszeresen figyelemmel kísérik az
ökoszisztémák struktúrájában beálló változásokat. Ebben a munkában, a dilettantizmusnak
helye nincs.
2.
Sajnos csak biológiai inszekticiddel (BTI), nem oldható meg
a térség szúnyogmentesítése, mert a lárva tenyészőhelyek növényekkel való
borítottsága, nem teszi lehetővé a BTI spóraszuszpenziónak a vízbejutását.
Ezen a téren nagy segítséget jelent a homok granulátumos kiszórás, amelyet
hazai viszonyok között Szász
Árpád és Gergely
Gábor oldott meg. Legjobb megoldásnak,
de egyben legdrágábbnak is, a jéggranulátumos kiszórás bizonyult, amelyet
Göttingenből kaptunk és 1998. augusztus 11-én teszteltük a Csopak melletti
Palóznakon a CORAX KV Kft. szakembereivel.
3.
Az 1970-es évek végén, a ’80-as évek elején, Dévai György,
a Debreceni Egyetem ökológus professzorának árvaszúnyogokkal végzett vizsgálatai
bizonyították, hogy ezen állatcsoportnak rendkívül nagy jelentősége van a
tó üledékében összegyűlt foszfor mennyiségének csökkentésében. Egy-egy tömeges
rajzáskor több száz tonna foszfor távozik a tóból. Ebből következik, hogy
kémiai védekezést az árvaszúnyog populációk gradációjakor tilos végezni. Mivel
az árvaszúnyog fénycsapdára repül, ezért a fénycsapda állandó üzemeltetésével
pontosan nyomon követhető rajzásmenetük, ezzel elkerülhető a rajzáskori kémiai
védekezés.
4.
Az eddigi vizsgálataink szerint, évi 3 biológiai és 3-4 kémiai
védekezéssel oldható meg a Balaton környék csípőszúnyog populációinak olyan
alacsony szintre való szorítása, amely már zavartalan üdülést biztosít.
5.
A biológiai kontroll alatt végzett kémiai védekezés, az elmúlt
több mint negyedszázadban ökológiai katasztrófát a tó térségében nem idézett
elő, ami a védekezést végző TERRATECHNO, majd CORAX KV Kft. szakemberei, valamint
a helikoptert, illetve merevszárnyú repülőgépet vezető pilóták fegyelmezett
munkájának is köszönhető.
6.
Miután a csípőszúnyog probléma minden évben jelentkezik, indokoltnak
tartjuk egy csípőszúnyog kutatással foglalkozó kutatóbázis létrehozását vagy
az MTA Limnológiai Kutató Intézetében Tihanyban, vagy Keszthelyen a Veszprémi
Egyetem Georgikon Karán. Mind ez idáig ezzel a fontos kérdéssel, mintegy falnélküli
laboratóriumban csak mindössze néhány szakember foglalkozott.
Az alábbi személyeknek tartozunk köszönettel:
Dr. Erdős Gyula
osztályvezető főorvos, Illés
István BIB főmérnök, Rosta Sándor
BIB elnök, Pálfy József BIB geológusa, Csima György
BIB főmérnök, dr. Milinkó István ny. egyetemi tanár, dr. Bozai József
ny. egyetemi tanár, dr. Ponyi
Jenő tud. tanácsadó, dr. Zánkai Nóra ny. tud. tanácsadó, dr. Vásárhelyi Tamás
igazgatóhelyettes, Zalányi Andrásné tanszéki titkárnő, Vipler Józsefné laboráns, Veszprém, Zala és Somogy Megyei KÖJÁL (ma
ÁNTSZ) orvos és biológus szakemberei, CORAX KV Kft. (Lőrincz Árpád
igazgató, Gáspár János egészségügyi gázmester, továbbá
a helikoptert vezető pilóták).
1.
ábra. A Balaton-medence csípőszúnyog faunájának mennyiségi összetétele
(1973-2000
közötti adatok)
A
Balaton-medence csípőszúnyog faunájának összesítő adatai, az 1973-2000
között gyűjtött anyag feldolgozása alapján
