AZ ÚJ MAGYARORSZÁG VIDÉKFEJLESZTÉSI STRATÉGIAI TERV

Társadalmi egyeztetése Derecske 2006. 08. 25. 16, 00 óra

 

 

A fórumot Gőgös Zoltán államtitkár és Ficsor Ádám szakállamtitkár tartották. A fórumot Dr Forgács Barnabás a Magyar Agrárkamara alelnöke nyitotta meg.

Gőgös Zoltán a rövid ismertetőjében elmondta, hogy a 7 éves programban 1200 milliárd forint kerül felosztásra.

Öt fő intézkedés csoportot emelt ki:

  1. Sikeres mezőgazdaság: szerkezetváltás (még az idén beüzemelik a térségünkben lévő Kabán  bio-etanol üzemet, termelő tulajdonú üzem lesz)
  2. Sikeres mezőgazdaság: piactermelés. Fontos az állattartás fejlesztése, mert folyamatosan csökken. A növénytermesztés túltermelése ennek is a közvetlen következménye. Először piacot kell szervezni, csak azután termelni. Folynak tárgyalások a harmadik világ országaival és Oroszországgal. Kiemelten kezelik a kertészetet, főleg a fóliát és üvegház felületet kell fejleszteni. Az északi országokból komoly érdeklődés van és hosszú távon versenyképes árut, kell előállítani
  3. Környezetkímélő gazdálkodás. A környezetvédelmi beruházások improduktív beruházások, de a biztonságos termeléshez szükségesek, valamint teljesíteni kell az uniós előírásokat. Az állattenyésztéssel kapcsolatosan egy sor állatjóléti intézkedést kell betartani. A pályázatok a technológiai fejlesztést teszik lehetővé. Az állattenyésztéshez kapcsolódva indul egy biogáz program is. Szeptemberben nyilvánosságra hozzák a pályázatokat, ahova komplex programokat várnak. EU –forrás csak a következő évben lesz.
  4. Erős vidéki kisvállalkozások Fontos a vidékfejlesztés: az infrastruktúra fejlesztése, ivóvíz és csatornahálózat fejlesztése, az alsóbb rendű utak állapotának javítása, valamint a vidéki foglalkoztatás helyzetének javítása, a lakosság legalább 10 %-nak munkát biztosítani.

 

  1. LEADER Helyi közösségek fejlesztése

 

Nagyon fontos a magyar mezőgazdaság versenyképes legyen.

 

Agrár-környezetgazdálkodási programok nem fognak nyílni. Megerősítette Ficsor Ádám szakállamtitkár, hogy 2009. előtt nem lesz új program.

 

Fontos szempont, hogy a források a megfelelő helyre kerüljenek és a megjelölt célt, szolgálják.

 

A területalapú támogatás átalakul. Nagy felelősség, hogy az állattartók ne kerüljenek hátrányba.

 

Remélhetőleg sokan fognak hozzászólni a témához, részletesen lehet olvasni a honlapon, valamint a kiadott rövidített ismertetőben.

 

Hozzászólás: K. I. kis gazdálkodó, állattenyésztő

 

      Miért vitték fel az árbevétel határt 300 millió forintra a termelői csoport támogathatóságának határát. A tejtermelői csoportunk 50 gazda összefogásával jött létre, de ennek a feltételnek nem tudunk megfelelni.

A kompenzációs felárat miért nem emelték meg az Áfával együtt, így hátrányosan érinti a nem áfa-alany őstermelőket.

 

                  Sz.A. Kabáról:

      Szövetkezeti üzletrészek kifizetése mikor lesz rendezve?

      Miért magas a takarmány ára, amikor az intervenciós raktárak tele vannak?

      Az őstermelők adóztatása árbevétel vagy nyerség után lesz adóztatva?

      Libatenyésztésben vagyok érdekelt és fontos lenne a tenyésztés, a tenyészanyag előállítás.

      Nálunk teljesen lecsökkent, míg Lengyelországban 6 millió libát termeltek az elmúlt időszakban.

      Még mindig megvan a fizetés nélküli áru elszállítás.

 

 

                  Cs. T. Hajdúdorog:

A termelőket preferálják a különböző bio-dízel, bio-etanol, bio-gáz programoknál.

 

                  O. I. Berettyóújfalu

      Termelésfejlesztésnél várható-e gép beruházás és biztosítanak-e lehetőséget kistermelőknek?

 

                  Ny.G. Agrárunió:

      Milyen lesz a szerkezete a mg-nak 2013-ra.

      Cukorrépa EU-s támogatás-kompenzáció 50%-át az integrátor kapja, jól van-e ez? Neki jár-e vagy a termelőnek?

      Csőd törvénymódosítás várható-e? Jó-e az hogy a termelő az utolsó a sorban?

 

      A Natura 2000-rel kapcsolatosan hangzott el még kérdés.

      Hozzászólt a Vízgazdálkodási Társulás képviselője, hogy kevés teret hagytak nekik, valamint egy erdész, aki az ökológia és ökonómiai oldalára tért ki az erdészetnek.

     

      A végén Ökrös Imre kérdezte meg a tanácsadói rendszer további sorsát

     

A kérdéseket többségében megválaszolták a helyszínen, még az intervencióval kapcsolatosan  Pallag László a Hajdú Bihar megyei MVH Hivatal vezetője is elmondta a helyzetet. Mikor és milyen feltételekkel lehet felszabadítani, forgalomba hozni az intervencióra letárolt terményt.

 

      A versenyképességet a piac dönti el, és az életképesség tekintetében szelektál.

      Tiszta viszonyokat kell teremteni és a társadalmi közteherviselésből, ki kell venni a részét nemcsak a vállalkozóknak, hanem a családi gazdálkodóknak és az őstermelőknek is.

      Az üzletrész kifizetést kárpótlásban lehetne megoldani, de erre nincs pénz.

      2007-től újra kell indítani a nemzeti támogatásokat.

      A keleti régiók hátrányosabb helyzetben vannak, mint a Dunántúl, ezért fektetnek nagyobb hangsúlyt, hogy a bio-etanol és egyéb energetikai beruházások itt jöjjenek létre nagyobb számban.

      Az SPS rendszer kifejezetten állattartás ellenes. Más országokban előbb kerül bevezetésre, ezért ésszerű a hiányok jelentkezését kihasználni.

      2007-ben nagymértékű gépberuházási akció lesz, viszont csak a versenyképes gazdaságoknak.

      2013-ra a mezőgazdaság szerkezetét nem lehet megjósolni.

      A cukorrépa termesztésnél a technológia váltás kompenzációját annak kell kapni, akié a termelés kockázata volt. Az integrátor és termelő közreműködésének az arányát kell vizsgálni.

      A csőd tv-hez rendszerváltás óta nem, mert senki hozzányúlni, ez egy normális országban normálisan működik, itt nálunk a „leggyengébb láncszem” viszi el a balhét, az pedig a termelő. Ugyanakkor az sem lenne jó, ha a dolgozók nem kapnák meg a munkabérüket.

      A vízgazdálkodás igen kényes kérdés, mert van ahol a titkárnőn és az igazgatón kívül (aki dolgozott elküldték) nincs más. Ezek a Társulások milyen érdemi munkát tudnak végezni?

      2009-ig semmilyen Natura ügy nem lesz. Az ellentételezés nem biztosított. Az egész országból nem lehet rezervátumot csinálni.

      A családi gazdálkodási forma nem jelent semmiféle különleges státuszt.

      A korkedvezményes nyugdíj, nem jó kifejezés, tulajdonképpen jövedelempótló támogatás, és csak az kaphatja, aki nyugdíjra jogosult!

      Szorgalmazzák és támogatják a mezőgazdasághoz kapcsolódó vidéki foglalkoztatást.

      Az energia fű 10 000 ha-on termeszthető. Ez nem oldja meg az energia problémát, de ezen a területen megoldás.

      Cél az, hogy a program végére a jövedelmezőség a kétszeresére nőjön és a foglalkoztatottak száma, ne csökkenjen.

      Az EMVA rendszerű erdészeti támogatás korrekt.

 

 

 

A falugazdász hálózatot és az NVT-és tanácsadói hálózatot, mivel munkájukra szükség van, fenn kell tartani, nyilván állami irányítással, a finanszírozás teljesítmény arányos alapon lesz.

      Az új szaktanácsadói rendszer kialakításra kerül, április tájékán éri el végleges formáját, és teljesítmény arányos javadalmazással. A szakatanácsadás komplex jellegére kell törekedni, legyen szervezve az a szakma bármelyik területére.

 

 

Berettyóújfalu, 2006-08-25

 

                                                     Készítette: Brumár Katalin és Ökrös Imre

 

<<VISSZA>>